2007. szeptember 29., szombat

Szombat2

Ma nagy menet volt itt nálunk, mert szép idő lévén lehetett betonozni, csempézni stb. Jöttek is szép számmal a testvérek a munkára és nagy volt a haladás is. Hála az Úrnak!
A délutáni programom elég sűrü volt ... 12.20-kor indultunk el id. Hiri János testvérrel Váradra a menyegzőbe. Útközben Novák Zsolt is felhívott telefonon és bátorított, mert tudta hogy arra van szükségem a tegnapi események után. Jól is esett az a néhány szó amit válthattunk. Megígérte hogy eljön a beiktatásomra is ha az Úr lehetővé teszi. Meg is érkeztünk idejébe és még arra is jutott idő hogy a "régen" látott baróti testvérekkel(Kónya Dénes és felesége) is váltsak néhány szót. Majdnem fél órás késéssel kezdtük az alkalmat, de nem nyúlott nagyon el... Erdú Endre testvér vezette a programot, Giorgiov Adrián prédikált, én pedig először igét olvastam majd kérdeztem az ifjú pártól és imádkoztam értük... Volt néhány köszöntés is és háromnegyed négyre be is fejeztük az alkalmat. Öttől kezdődött az ünnepi vacsora, de én már nem maradtam arra, mert hat órától Érszőllősön kezdődött az eljegyzése Bányai Lajosnak és Farkas Marikának. Szekrényes Pál testvér is megérkezett hozzánk hat óra előtt és együtt mentünk az ünnepi alkalomra. Rövid igei üzenetek, buzdítások, jegyváltás, imádság, vacsora követték egymást, de én a húsleves után(7.20-kor) eljöttem, mivel szombat este van nálunk az ifjúsági óra és a fiatalok mát hattól együtt voltak. Még a feleségem is bejött a fiatalokhoz, ahol az Ábrahám engedelmességéről beszélgettünk, elég hosszan... Háromnegyed 10 volt mire bejöttem a házba. Holnap reggel 7-kor ha az Úr is úgy akarja, akkor elindulunk Zilahra, mert ott 100 éves jubileum lesz és rám is jutott szolgálat az áhítat vezetésben...
A holnapi alkalmak élő közvetítése a http://zifi.extra.hu/ honlapon lesz követhető, vagy ha valaki a Winamp-ot használja akkor irja be url címnek hogy www.romabisz.ro:8000 és úgy hallgassa...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Itt hozzá(m) szólhatsz...