2007. szeptember 3., hétfő

Hétfő

Ma reggel 8.30-kor Jéminával elindultam a Táborba, mert 10 órától a Székelyföldi Missziókerület vezetőségének az ülése volt. Ez volt az utolsó alkalom hogy vezető társaimmal ilyen formában együtt lehettem. A szeptember 9.-i hálaadónap mellett szóba került a csíkszeredai gyülekezet is. Úgy láttuk és úgy tapasztaljuk hogy megvannak a fejlődés jelei ebben a fiatal gyülekezetben. Kövendi Levente is ott volt, akivel együtt beszélgettünk és imádkoztunk. Jó testvéri légkörben fejeződött be a tanácskozás, mely végén a Szövetség missziós alelnökét, Borzási István testvért bíztam meg azzal, hogy helyettesítsen egészen addig míg a novemberi missziókerületi közgyűlés új elnököt választ helyettem.
Nagyon finom volt az ebéd amivel a Táborban megkínáltak. Hálás vagyok az Úrnak azért hogy Jolika(Barótról) jó bizonyság lehet ebben a tekintetben is.
Este 6-ra értem haza, mert még Bibarcfalván meglátogattam a rokonokat is. Hattól pedig a bemerítkezendőkkel találkoztunk. Van próba, van kísértés és ellenállás, de hisszük hogy az Úr még erősebb...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Itt hozzá(m) szólhatsz...