2007. szeptember 5., szerda

Szerda

A tegnap este meghalt Kóródi József(Jóska bácsi) testvér Nagybaconban. 77 éves korában hallotta meg a haza hívó szót. Fizikailag nagyon hamar lerobbant... Jó egy hónapppal ezelőtt még megtartották az aranymenyegzőt, de azután folyamatosan gyengült, végül egy héttel ezelőtt ágyba került. Jó lelkiállapotban volt és teljesen elkészült mire indulni kellett. Az Úr Jézus egyik hűséges szolgája volt, mert amikor evangelizációs alkalom vagy hálaadó nap volt a Hargitán, feljárta a falut házról házra és hívogatott. Mindenki tudta hogy mi járatban van. Bárcsak lépne valaki a helyébe. Ma este ott voltam a halottas háznál a virrasztóba és az 1Thessz 4:13-18 -ból szolgáltam. Holnap du. 2-kor lesz a temetés.
Ma délelőtt Erdő Zoltán testvér is járt nálam és a hónap végi(szept. 29.) menyegzőről egyeztettünk. A fia Barnabás nősül és a menyasszony Váradról van. Arra az alkalomra már Érszőllősről megyek, így nem lesz olyan hosszú az út...
Délután elmentem Bibarcfalvára, mert megígértem Andrisnak hogy két kazettáját átírom CD-re és most nyílt rá alkalom. Míg a digitalizálás folyt, addig kimentünk Andrissal az erdőre gombát szedni. Ameddig tudtunk mentünk kocsival, majd gyalog. Egy fél szatyor csiperkét szedtem csupa egy óra alatt, de a feleségem csak holnapra akarja megkészíteni...
Telefonáltak ma hogy a költözésre csak a jövő hét péntekjén kerül sor. Addig van még idő a csomagolásra. Már van egy csomó doboz a házban, de jó része még üres és Márti szerint nekem is kell tölteni... Holnap elviszem Jéminát Viola nénémékhez és akkor talán könnyebb lesz a pakolás... Mindenesetre nem könnyű dolog a költözés, minél többen vagyunk annál bonyolultabb. Azért imádkozom hogy minél kevesebb bajjal vészeljük át e megpróbáltatásokat, mert a feleségem már ilyenekkel vigasztal, hogy "minden költözés egy leégés". Hát eddig nem volt az... és remélem hogy ezután sem lesz ránk igaz e közmondás...

1 megjegyzés:

  1. Kóródi bácsira én is emlékszem... Még most is előttem van, amikor Ürmösön hálaadó ünnepet tartottunk, valamikor a 80-as évek közepén (még teológus koromban). A tíz bélpoklos hálájáról volt szó, és Kóródi bácsi ott ült az egyik padsor szélén, csillogó, kerek szemekkel hallgatva az Igét... Csak rá kellett nézni, talán még bólintott is közben, és az igehirdetőt minjárt felbátorította az igehallgatása...

    VálaszTörlés

Itt hozzá(m) szólhatsz...