Márti már reggel elindult Debrecenbe hogy a jogi tantárgyból levizsgázzon. A közigazgatási eljárásról szóló törvényt kellett neki bevágni ahhoz, hogy sikerrel vehesse ezt az akadályt is. Ahogy én megállapítottam, néhány törvény cikkely idézetéből, nem kell attól tartsak hogy én kelljen korrepetáljam... A gyerekekre ma is Ferenczi Márta vigyázott, így én szabadon mehettem Micskére az esti bibliaórára. Tiz órakor mire hazaértem, már a feleségem is megérkezett, de még nem tudta hogy hányas lett a vizsgája... Szerintem 4-es.
Mikor megnéztem a postaládámat hát látom hogy régi gyerekkori barátomtól van üzenet. Igen meglepődtem ezen, mert ő nem egy levelező típus, inkább ragaszkodik a verbális kommunikációhoz. vajon miféle nagy baj történhetett, hogy klaviatúrát ragadott-gondoltam. Végül kiderült hogy semmi baj nincs csak az örömét akarta megosztani velem Magyarország következő miniszterelnökével kapcsolatosan. Alább látható az amire azt kell mondani hogy Ámen! Úgy legyen!
2010. április 30., péntek
2010. április 29., csütörtök
Csütörtök - Felderítő úton
Már reggel nyolc órakor elindultunk Ferenczi Jánossal a nemrég megvásárolt táborhelyet megnézni hogy a megfelelő előkészületeket megtehessük a nyári táborozásokhoz.
A Vigyázón(Vladeasa) még hó van
Telegdtől Tripó István testvér is velünk tartott. Vagy 2-3 órát töltöttünk fenn a hegyen és utána már igyekeztünk is hazafelé, mert mindegyikünknek más programja volt délutánra. Öt óra után már jöttek a tinik és velük foglalkoztam hét óráig. Ezután Jémina és Tirza társaságában elindultam Szilágypérba a ma esti összejövetelre. Este 11-re érkeztünk haza...
2010. április 28., szerda
Szerda este - Bibliaóra
A ma esti bibliaórán Ananiás és Szafira történetével foglalkoztunk. Az összejövetel után testvéri órát tartottunk, mert vasárnap úrvacsorához járul a gyülekezet. A szokásos önvizsgálati kérdések(1.Ki az aki az elmúlt alkalommal nem úrvacsorázott...? 2.Ki az aki ugyan az elmúlt alkalommal úrvacsorázott, de jelenleg nincs olyan állapotban hogy ezt tehesse...? 3.Kik azok akik már huzamosabb ideje nem úrvacsoráznak...?) és egyebek mellet még a szombati május elsejei gyülekezeti közösségi napról is beszéltünk. Ha szép idő lesz akkor kint az erdő mellett fogunk táborozni..., ahogy az alábbiak szerint öt évvel ezelőtt a zilahiak is tették.
Untitled from Veress Efraim on Vimeo.
Szerda -Javulóban
Már vasárnap délután kezdett erőt venni rajtam a gyengeség és hétfőn, kedden ki is teljesedett. Valami vírusos torokgyulladásom volt hidegrázással és lázzal. Mostanra azonban hála az Úrnak már kilábalóban vagyok ebből a betegségből. Megfigyeltem hogy az utóbbi 13 évben(ennyi ideje szolgálok mint lelkipásztor), ezek a betegségek általában a hét első felében jelentkeznek és a hét közepére vagy végére el is tűnnek. Talán egy vasárnap volt a 13 év alatt amikor betegen feküdtem otthon. Ez is kegyelem. Ja és ami még nagyon fontos: gyógyszerek szedése nélkül szokott az Úr meggyógyítani... Áldott legyen az Ő neve!
2010. április 27., kedd
2010. április 26., hétfő
Hétfő - Zilah, Május1 retro
Az alábbi videó néhány évvel ezelőtt készült és úgy gondoltam hogy a hétvégéig, május 1-ig felteszek ide jó néhány részletet belőle. Vannak olyanok akik már nincsenek közöttünk, vannak akik már megnőttek vagy megnősültek, férjhezmentek, gyermeket szültek...stb.stb. Mindenképpen jó visszanézni és hálát adni az Úrnak az azóta elvett javakért, könyörögni az elveszettekért és várni a következő NAGY TALÁLKOZÓT...
2010. április 25., vasárnap
Vasárnap- Távirati stílusban
Jémina és Tirza kísértek el délelőtt és délután Kéczbe, Szilágypérba ahol úrvacsorai alkalmunk volt. Este hatra hazajöttünk, ahol a Jn.5:30-47 alapján hirdettem igét, majd az összejövetel után vezetőségi értekezletet tartottunk.
2010. április 24., szombat
Szombat - Debrecenben is illatozik az orgona
Ma az egyetemen voltam ahol "Az építészet mint kulturális modell" témakörben hallgattam előadást. A feleségemmel ketten mentünk és amíg én hazakerültem addig ő elment meglátogatni a nagymamáját. Késő délután aztán és is elmentem anyósommal meglátogatni az édesanyját, de azon túl, hogy megismert nem igen tudtunk kommunikálni. Amíg a Bibliából olvastam addig figyelt, de imádkozáskor vagy beszélgetéskor már nem tudta kontrollálni a gondolatait. Nagyon gyenge állapotban van. Imádkozni kell érte! Este hét óra után érkeztünk haza, ahol a gyermekek egy kivételével(Mirjám iskola kiránduláson volt a Medve-barlangnál) már mind nagyon vártak. Gondolom Ferenczi Márta testvérnőnek sem volt rövid a mai nap ennyi gyermek között, mégsem panaszkodott. Az Úr áldja meg őt is!
2010. április 23., péntek
Van nekem egy 81 éves barátom - Dr. Steiner István
Hogy ez miként lehet ekkora korkülönbség ellenére azon én is csak töprengek, de még ha nem is értem akkor is azt tudom mondani hogy van ilyen.
Dr.Steiner István testvér(California), Csopják Attila(egyháztörténészeknek sokat mond ez a név) testvér unokája, éppen ma 81 éves.
Úgy 11-12 évvel ezelőtt találkoztunk először a Székelyföldön. Akkor én még huszonvalahány évesen, ő pedig a hetvent pedzegetve jártuk végig a történelmi Magyarország erdélyi határvonalát. Az ő történelmi tapasztalata(Budapest '45-ös bombázását és az '56--os forradalmat is túlélte) és az én történelmi örökségem volt az ami nagyon egyvonalúvá tett minket, de talán az Úrért és a külhoni magyarokért való tenni akarás még annál is több volt. Áldassék az Úr neve! Azóta voltunk már a Fekete- és Fehér-)Tisza forrásánál is, miután végiglátogattuk a kárpátaljai gyülekezeteket és a tavaly előtt Erdélynek ezen a táján bolyongtunk, hogy megfelelő táborhelyet keressünk a gyermek és ifjúsági missziónak. A HOREB alapítvány létrejötte is az ő nevéhez fűződik, ami végül is megvásárolt egy 16 és fél hektáros területet 15 ezer euróért(Tripó István alku-stratégiáját követve 30000-ről jutottunk a vételárig) Csucsától 8-km-re a Rézhegységben. Hiszem hogy az evangélium terjedése és az üdvözülendők számának gyarapodása követi mind azt az áldozatot, melyet a testvérem-barátom hozott. Ő még hetven-nyolcvan évesen is aktívan dolgozott(chipeket tervezett, minden mobiltelefon magában hordozza a munkáját), azért, hogy Kárpátalján, Erdélyben imaházak épüljenek (Guton, Rafajnán, Homoróddarócon, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Székelykeresztúron,Gyergyószentmiklóson, Szilágyballán, talán nem is soroltam fel mindet) valamint hogy a Hargita Keresztyén Táborban éveken át kedvezményes díj fejében, vagy akár ingyenesen gyermekek táborozás közben ismerkedjenek az evangéliummal.
Adjon az Úr neki még lehetőséget és erőt arra hogy a tavalyi hátgerinc műtétje után még eljöhessen Erdélybe(szíve csücske), hogy itt is adjon dicsőséget az Úrnak!!!
A 134. zsoltárral köszöntöm! Az Úr áldja meg az én 81 éves testvéremet-barátomat!!!

Péntek - Különleges ajánlat vagy inkább ajándék
Ma délelőtt kaptam egy levelet amiben Nagy Gusztáv testvérem egy értékes ajánlatot tett mindazoknak, akik szeretnék saját maguk, vállalkozásuk, közösségük honlapját létrehozni, üzemeltetni, karbantartani. Bárcsak minél többen elvégeznék a tanfolyamot(távoktatás keretén belül), hogy gyülekezeteink, közösségeink minél nagyobb létszámban jelenhessenek meg a világhálón.
Már csak egy hét van hátra a jelentkezésig...
Kedves Testvérem!
Nagy Gusztáv vagyok, a Kecskeméti Baptista Gyülekezet tagja,
webfejlesztő és főiskolai oktató.
Szeretném figyelmetekbe ajánlani a
http://tav.cmsoktatas.hu/ drupal-tanfolyam-1 címen elérhető,
honlapfejlesztés témájú tanfolyamomat.
A tanfolyam díja 10.000 Ft, de ha gyülekezeti célra is szeretné
használni valaki a megszerzett tudást, akkor ingyenes. A tanfolyam
elkezdésével egy olyan szakterületre lehet belekóstolni, amely -
megfelelő szorgalommal - piacképes szakmai tudás is lehet. Ezért
munkanélküli testvérek számára is érdekes lehet.
Kérlek, ha érdekel téged, vagy a gyülekezeted valamely tagját, akkor
sürgősen jelentkezz a fenti módon!
Már csak egy hét van hátra a jelentkezésig...
Kedves Testvérem!
Nagy Gusztáv vagyok, a Kecskeméti Baptista Gyülekezet tagja,
webfejlesztő és főiskolai oktató.
Szeretném figyelmetekbe ajánlani a
http://tav.cmsoktatas.hu/
honlapfejlesztés témájú tanfolyamomat.
A tanfolyam díja 10.000 Ft, de ha gyülekezeti célra is szeretné
használni valaki a megszerzett tudást, akkor ingyenes. A tanfolyam
elkezdésével egy olyan szakterületre lehet belekóstolni, amely -
megfelelő szorgalommal - piacképes szakmai tudás is lehet. Ezért
munkanélküli testvérek számára is érdekes lehet.
Kérlek, ha érdekel téged, vagy a gyülekezeted valamely tagját, akkor
sürgősen jelentkezz a fenti módon!
2010. április 22., csütörtök
Csütörtök - Tinikkel itthon, felnőttekkel Szilágypérban
Ezen a csütörtök délutánon a tinikkel az Istennek tetsző áldozattal foglalkoztunk Kain és Ábel története kapcsán. Aztán már a nyári táborozás is szóba került. Már nagyon be vannak zsongva, annyira várják azt az időt. Ha az Úr megsegít akkor úgy július tájékán mennénk a hegyekbe...
Este nyolctól Szilágypérban voltam együtt a testvérekkel és azokkal akik készülnek a bemerítésre. Erre az alkalomra két misszió munkás is elkísért. Jéminára és Tirzára lassan már illik ez a cím, mert olyan buzgón imádkoznak értem az autóban útközben azért hogy jó legyen a szolgálat és sokan megtérjenek. Igazán jó támaszok, még akkor is ha az összejövetel alatt néha még meg is kell szólítsam egyiket vagy másikat...
Mivel az Erdei házaspár meghívott minket vacsorára, ezért csak jóval 11 óra után érkeztünk haza...

2010. április 21., szerda
Szerda - Végre valahára
Elkészültem valamennyire a HOREB alapítvány honlapjával. Túl sok időm nem volt hozzá (kb. két nap) és nem is vagyok egy webprogramozó, de a joomla tartalomszolgáltató projekt direkt az ilyen botcsinálta egyéneknek való. Sikerült regisztrálnom a http://hooreb.com/ domain nevet(10 dollár évente), így két ill. hosszú oo-val, mert csak így lehetett és ehhez jött a egy 3 GB-os tárhely a http://www.newhosting.hu -tól teljesen ingyen. Hála az Úrnak nem volt hiába való az erőfeszítés. Majd elhelyezek egy linket ezen az oldalon is hogy akit érdekel az könnyebben odataláljon... Update: (ez már megtörtént, rögtön a bejegyzések fölött, mert nagyon fontos :) Ez alapítványi keretek között sokkal szélesebb mozgástere van egy magunkfajta közösségnek, mert az úgynevezett civil szférában is megjelenhet. Javaslom hogy gyülekezeteink ill. közösségeinkből minél több magán személy hozzon létre civil szervezete(t)ket - alapítványt(ehhez több pénz kell) vagy egyesületet(ez minimális anyagiakkal alapítható)- mert ezek által nem csak az anyagi források, pályázatok száma növelhető(lsd. azok a források, melyekből az egyházak kimaradnak), hanem a keresztyén értékrend magasabb társadalmi támogatottsága is érvényesíthető. Ámen!
"De mi nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk." (Zsid.10:39)
"De mi nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk." (Zsid.10:39)
2010. április 20., kedd
Kedd - Van olyan pillanat amikor szégyellem a helyet ahol születtem :(((
Például amikor ezt olvasom a "Háromszékben": Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint Kovászna megye országos első helyen áll a művi vetélések tekintetében. Ezer szülésre mifelénk 1200 abortusz jut, míg az ország egyik nyugati megyéjében, Aradon felénél is kevesebb. E nem mindennapi, megrázó és megdöbbentő helyzetkép okairól kérdeztük dr. Antal Álmos szülész-nőgyógyász szakorvost.
Főleg az ilyen szabadlábon futkosó gyilkosok miatt szégyenkezem, akik lelkiismeret furdalás nélkül ölik halomra a még meg sem született gyermekeket. Több gyereket tesznek el láb alól mint amennyi megszületik... Szégyen gyalázat! Ilyenkor nagyon meg kell harcoljam magamban azt, hogy ezekben az orvosoknak csúfolt gyilkosokban ne az ördög pokolból kinyúló kezét lássam, hanem szerencsétlen, nyomorult embercsonkokat, akiket talán még megmenthet az isteni kegyelem. Szegény szülőföldem... Ó Uram könyörülj azon a vidéken!

Kedd - Ne feledd...!!!
"Igen, a menny csodálatos..." ezt az éneket hallgatom mostanában a KVINT együttestől. A "Halld, csak halld..."CD-t hallgatva azt tudom mondani hogy ők az utóbbi évek legnívósabb énekegyüttese az erdélyi baptista közösségben. Tudom hogy ez magánvélemény, de az is igaz hogy nem csak az enyém és ha most meghallgatod a fenti éneküket lehet hogy a tied is. Igaz hogy nem tartoznak azon trendi úgynevezett "dicsőitő" műfajba, de éppen ezért töltenek be hatalmas űrt. Rengetegen énekelnek Istennek, de kevesebben Róla az embereknek. A KVINT abban egyedi, hogy azt is elénekli mit tett az Úr értünk, velünk és úgy hogy közben megszólítja, hívja, megragadja, egyszerűen vonja magával a hallgatót a mennyország felé. Én személy szerint már régóta vártam egy ilyen együttesre és hálás vagyok az Úrnak hogy megérkeztek. A KVINT-ben nem csak ritmus, nem csak dallam van hanem SZÖVEG is. Sőt. Azon van a fő hangsúly. A mondanivalót szépen kedvesen emeli fel az értelemhez a tiszta hang, a lelki dallam. A ritmus meg mikor húzza mikor tolja(nem táncoltatja) az embert át a szoros kapun vagy előre a keskeny úton. A KVINT főleg evangelizációra lett teremtve. Azért írom ezt, mert hiszem hogy nem csupán emberi akarat, hanem isteni szándék tükröződik létükben. Azért imádkozom, hogy az Úr őrizze meg őket ebben a szolgálatban és tegyék a dolgukat mindig a Szent Szellem erejével.
Még egy éneket ide("A bűnöm átka várt") linkelek azok közül amelyek nagyon kedvesek számomra. Azért nem teszem fel a többit, hogy a CD megvásárlásával te is eszköz lehess az Isten kezében, úgy hogy általad is kirendeli nekik mindazt amelyek szükségesek ezen evangelizáló munka folytatásához...
Igaz hogy nem beszéltem velük és nem is kértek arra hogy erre buzdítsalak, de mégis teszem...
A CD ára 20 RON és megkapható egyes gyülekezetekben, illetve megrendelhető: kvint_music@yahoo.com e-mail címen, vagy 0769–350314, 0744–972686 telefonszámokon.
A tegnap este a feleségem nagymamája(83 éves) Vámospércsen annyira rosszul lett(eszméletlen állapotban talált rá apósom), hogy kórházba szállították. Elég válságos az állapota. Imádkozni kell érte! Nem rég voltam nála beszélgetni, imádkozni és akkor énekeltem neki egy éneket a mennyországról("Fönn a honban melybe vágyom" HH.230). Ha most ott lennék mellette, akkor a fenti éneket("Igen, a menny csodálatos") énekelném neki.

2010. április 19., hétfő
Hétfő - Változni sohase késő...
Rövidke kis ének ez, de aki komolyan veszi az változni fog...
Vajon ki énekelte és hány évesen?
A ma reggeli ige erre emlékeztetett...
Vajon ki énekelte és hány évesen?
A ma reggeli ige erre emlékeztetett...
2010. április 18., vasárnap
Vasárnap - Délelőtt Aradon délután itthon
A tegnapi országos ifjúsági sportnap(BaptiCup) szolgálata után ma délelőttre is ott maradtam Aradon és belvárosi baptista gyülekezetben szolgáltam igehirdetéssel, majd pedig a gyülekezeti közgyűlés levezetésében segítettem a testvéreknek, mivel jelen pillanatban még nincs lelkipásztoruk. Délután két óra előtt valamivel indultunk haza Jéminával miután a Isten a szállásadóink(Kiss László testvérék, Krisztáék) által még ebédünkről is gondoskodott. Öröm volt ott lenni, de még nagyobb öröm volt hazaérkezni a családhoz és a gyülekezethez.
Itthon egy szép meglepetés ért. Az íróasztalomon ott volt a péntek reggel elveszett rendszámtábla. Amint utólag megtudtam Isten e blogot is felhasználva gondoskodott arról hogy hazakerüljön az ami elveszett. Történt ugyanis hogy egy szomszédfaluból való fiatalember miközben Margitta felé haladt a kerékpárjával észrevett az úton egy rendszámtáblát. Nosza jó lesz hazavinni gondolta magában és úgy is tett. Azért nem találtam meg visszafele jövet. Aznap este azonban egy testvér a gyülekezetünkből, Gombos Ferenc éppen a szomszédos faluban volt és ott hallotta hogy valaki talált egy rendszámtáblát. Hazaérkezve valahogy szóba került az amit hallott, erre az otthon lévők megemlítették hogy éppen a blogon olvastak az elvesztett tábláról. Nosza rajta gondolták leellenőrzik, vajon nem egy és ugyanazon rendszámtábláról van szó... De igen. Az Úr jobban szeret és kímél mint gondolnám. Mi ügyintézéstől és költségtől szabadított meg... Ez már kényeztetés számba megy. Csak azért fogalmazok így, mert tudom hogy nem érdemlem és mégis élvezem Uram jóságát. Bárcsak tehetnék többet én is érte. Uram add hogy így legyen!!!
A ma esti igeszolgálatom a a János ev. 4.:43-54-ből volt. Itt hallható.

2010. április 17., szombat
2010. április 16., péntek
Péntek este - áldott este
Ma reggel ahogy vittem a gyerekeket Margittára az óvodába, útközben elhullattam a hátsó rendszámtáblát az autóról. Sajnos csak Margittán vettem észre hogy hiányzik és visszafele már nem találtam meg. Így nem tudtam Debrecenbe menni és az esti evangelizációra is úgy jutottam el Ottományba, hogy a feleségem hamarabb hazajött a másik autóval. Lippai János és Erdei Imre testvérek kísértek el erre a missziós útra. Hálás vagyok az Úrnak azért hogy használt ma este is. Az ottományi gyülekezet az értarcsai körzethez tartozik ahol Szabó András a lelkipásztor. Ő hívott meg a ma esti alkalomra, ahová nagyon sokan eljöttek a faluból. Amikor vége volt még a nagytöbbség visszamaradt énekelni, imádkozni. Három személy előre jött hogy imádkozzunk értük, aztán majd ők is imádkoztak úgy ahogy tudtak, de az Úr kedvesen fogadta őket(Béla, Melinda, Szilvia). Imádkozz te is értük hogy megmaradjanak döntésükben! Fél tizenkettőre értünk haza nagy örömmel a szívünkben...
Péntek - Ez már igen...
Egy múltbeli eseményre hívta fel a figyelmemet "szomorú szívű" Nagy György Nagyszalontáról. Igencsak tanulságos volt végiggondolni mindazt ahogyan ő látott engem 2001-ben Marosvásárhelyen. Persze ez eseményt csak ugródeszkának akarta használni ahhoz, hogy a Hit Gyülekezete mellett lándzsát törjön. Eltört. Az ugródeszka, a lándzsa vagy mindkettő? Mindenki megítélheti ebből.(mai vélemény)
Péntek - Rendszám nélkül
Ma reggel valahol Margitta és Érszőllős között elhullattam a hátsó rendszámtáblát. Sajnos oda-vissza vezetve nem találtam meg. Ezért korlátozva vagyok a mobilitás tekintetében. Azonban a ha a feleségem hazaérkezik máris mehetek evangelizálni...
Felüdülésképpen néhány gondolat Orbán Viktortól, aki a Bibliából vett idézetek között lavíroz...
Adja az Úr hogy Ámen-t tudjunk mondani Orbán Viktor előadására!
U.i.
Remélem mihamarabb kiadja útját a házasságtörő, parázna Tőkés Lászlónak, mert egyébként "Madarat tolláról, embert barátjáról..." mondás jutna eszünkbe....

2010. április 15., csütörtök
2010. április 14., szerda
Szerda - Utazás Aradra
Hála az Úrnak hogy már haza is érkeztem. Tripó István testvéremmel jártunk Aradon a "HOREB" alapítvány ügyében. Mintegy 16 hektáros terület megvételéről írtunk alá szerződést. Ezen a helyen táboroztunk már a tavaly júliusban is. Ha az Úr is jónak látja, akkor ebben az évben is itt fogjuk megszervezni a táborozásokat. Ez a terület Csúcsától mintegy 8 km-re, a Berettyó forrásától 2.5 km-re van és a Tusza nevű településhez tartozik.
2010. április 13., kedd
Kedd - Missziókerület
Délelőtt 10 órára volt meghirdetve a találkozó a nagyváradi kerület lelkipásztorai részére a berettyószéplaki imaházba. Délután négy óráig voltam ott és a lelkipásztor az ifjúsági munkában témában vitattunk meg a Szabó László és a János Levente által készített előadást. Igazán tartalmas és építő találkozónk volt...
U.i. Úgy látom hogy a csütörtöki bejegyzés többek ingerküszöbét is meghaladta. Volt aki írásban, volt aki szóban jelezte hogy "rezeg a léc". Na de hát ez van akkor, ha nem csak arról írok, hogy mit csinálok, hanem arról is hogy miről mit gondolok... Persze veszélyességi pótlék ezért nem jár :)

2010. április 12., hétfő
Hétfő-Visszatekintő - Szigorúan bizalmas!!!
Most már(10 évvel ezelőtt is volt) van némi tapasztalatom ahhoz, hogy néhány jó szót szóljak azokhoz kik hosszabb ideig böjtöt vállalnak.
Húsvéthétfőtől a tegnap délig fogadtam magamban böjtöt bizonyos személyekért és célokért. Hat nap, mert az Úristen is hat napon át teremtett és a hetedik napon megpihent. Úgy igyekeztem magamnak megszervezni a böjtöt, hogy lehetőleg kevés szolgálatot végezzek ez idő alatt. Húsvéthétfőn ebédeltem utoljára és a szerda este volt a legnehezebb. A bibliaórán kimondottan zúgott a fejem, alig tudtam erőt venni magamon, annyira szédültem a szószéken. A csütörtöki és pénteki nap maga volt a "delíriumos" nyugalom, a maga szilágypéri szolgálatával és az egyetemi tanulmányokkal. A szombat esti evangelizáción már zúgott a fejem és örültem hogy Gál Győző hirdette az igét. Vasárnap délelőtt amikor már nekem kellett szolgálni, eléggé lassssúúúú volt az igehirdetésem ahhoz hogy még a gyengén látók, gyengén hallók is szinkronban tapasztalják az üzenetet. Ebédre Tripó testvérékhez mentem és külön öröm volt hogy sikerült befejezni amit az Úrért és némely személyekért fogadtam.
Mindezt összefoglalva csak azt tudom javasolni szolgatársaimnak, hogy annyi nap böjtöt és olyan időben vállaljanak, amikor nem kel szolgálniuk, mert saját tapasztalatból mondom, hogy nagyon gyenge ilyenkor a koncentráció és kevés fizikai az erő.
Végül azt tudom mondani hogy megérte az amit az Úrnak fogadtam és meg is van a gyümölcse! Ha böjtöt vállasz egy bizonyos szeméylért vagy eseményért akkor sokkal többet imádkozol érte mint böjt nélkül. Pl. Valahányszor szemembe ötlött akármilyen felfalható tárgy, azonnal eszembe jutott hogy nem ehetem, így hát imádkoztam.
Ma azon lelkipásztor társaimmal voltam együtt, akikkel havonta gyakoroljuk a lelki közösséget. A mai vendéglátónk Papp László volt Berettyószéplakról. Sokszorosan áldott alkalom volt a mai. Ha részletesen kellene róla beszámolni, akkor még holnap is olvasnád, ezért csak annyit írok hogy áldott az Úr, aki többet adott mint amennyit reméltem...

2010. április 11., vasárnap
Vasárnap - Micske
Délelőtt és este is Micskén voltam. Délelőtt úrvacsorai közösségünk volt a gyülekezettel, este pedig az evangelizációs sorozat befejezése. Délután apósomat hazavittük Mártival Debrecenbe és onnan hazahoztuk Juditkát, közben pedig szavaztunk is. Az esti alkalomra a micskei énekkar érszőllősi testvérekkel bővült, akik egyéb szolgálatukkal is hozzájárultak az áldáshoz. A Gal. 2:19-21 ből beszéltem a halál utáni életről. Holnapra talán a hanganyagot is sikerül feltennem ide.
2010. április 10., szombat
Szombat
Ma délelőtt ugyancsak Debrecenben voltam az egyetemen és csak délután négyre értem haza. A feleségem éppen akkor indult Zilahra a busszal, hogy hazahozza a legnagyobb és a legkisebb lányunkat. Apósom egész nap az udvart és a kertet rendezte. Ha egy napot van nálunk az is hetekig látszik, annyira sokat jelent a segítsége. Estére a két lánnyal, Jéminával és Tirzával Micskére mentünk az evangelizációra. Ma este Gál Győző testvér, az érmihályfalvi gyülekezet és körzet lelkipásztora hirdetteaz igét a Jn. 5:21-24 alapján. A lelkipásztort elkísérte az érmihályfalvi férfikar, akik Bokor Barnabás testvér vezetésével gyönyörűen szolgáltak. Igyekszem ide is feltenni belőlük egy-két számot az igehirdetéssel együtt.
Igehirdetés: Gál Győző
Igehirdetés: Gál Győző
2010. április 9., péntek
Péntek - Élet a halál után
A mai nap nagy részét Debrecenben töltöttem az egyetemen. Kultúraközi kommunikációból volt szeminárium, amit dr.Maksa Gyula tartott. A kötelező gyakorlat mellett azért is volt fontos hogy ott legyek, mert őt választottam témavezetőnek a szakdolgozatom megírásához. A konzultáción elfogadta az általam felvetett témát, mely az egyházak internetes jelenlétének az elemzése lenne különböző szempontok alapján.
Hat óra volt mire haza indultam apósommal és Tirzával, aki még reggel jött velem Debrecenbe a nagyszülőkhöz.
Este nyolctól Micskén volt evangelizációs alkalom. A bejegyzés címe a hétvégi evangelizációs sorozat témája. Ehhez kapcsolódva ma este ifj.Hubert Imre hirdette az evangéliumot. Itt meghallgatható

Csütörtök este - Szilágypér
Igen ma este Szilágypérban voltam és a Mk.4:35-41-ből szolgáltam a testvérek felé. Hárman vannak akik bemerítésre készülnek közülük. Ha az Úr megsegít és élünk akkor Szilágypérban június utolsó vasárnapján lesz az első bemerítés, de reméljük hogy nem az utolsó. Az egyik nőtestvért aki készül a bemerítésre elhagyta a férje és azt kérdezte hogy ez akadály, el kellene válni? Mondtam hogy egyáltalán nem akadály, sőt bárcsak megtérne az az ember és akkor helyreállhatna a házasság. Semmiképp sem kell válásra gondolni, még akkor sem ha az illető férj más kapcsolatban él, azonban ha a hitetlen fél válni akar... A másik testvérnő elsőre megdöbbent azon, hogy ott helyben kellene bemerítkezzen "az egész falu szeme láttára", de végül megharcolta ezt a kérdést és most már nagyon várja hogy mihamarabb eljöjjön az alkalom...
Na, tehát a fentiekből is kiderül, hogy van miért imádkozni és böjtöt vállalni ha az ember missziózik és evangelizál...
Imádkozz és ha tudsz böjtölj kérlek a szilágypéri misszióért!
Na, tehát a fentiekből is kiderül, hogy van miért imádkozni és böjtöt vállalni ha az ember missziózik és evangelizál...
Imádkozz és ha tudsz böjtölj kérlek a szilágypéri misszióért!
2010. április 8., csütörtök
Csütörtök - csak én látom így?
Itt a párja szombati bejegyzés végén említett "kedves szövegnek", de ez már nem csak szöveg, hanem táncos valóság. Mit mondjak erre? Ezt is nevezhetném kedves táncnak a kedves szöveg mellett. Talán jobb lett volna a szöveget csak leírni(mint a Jobbiknak), mint arra érzéki testeket festeni. Ha ezt egy politikai párt követi el akkor annak jobban állt volna. Mert a politikusoktól a hívő ember még szívesen veszi, ha keresztyén értékekre hivatkoznak, de a magukat keresztyéneknek vallók hasonló performanszát már gyanakodva figyeli. Elég csak arra gondolni, hogy mennyit kellett ezt az előadást a Hitcsarnokban gyakorolni... Innen már csak egy lépés hogy mindez topless formátumban is megvalósuljon és nincs kizárva hogy mi még azt is megérjük...
Szóval én inkább kívánom hogy a külvilág politikai(szavazatszerző szempontok miatt) gazdasági(leendő vásárlók megcélozása miatt) tényezői keressék a hívők jóindulatát, még ha elég bumfordiak is ilyenkor, mint azt hogy a keresztyének tetszelegjenek a világnak, ily könnyed műfajban.
2010. április 7., szerda
Szerda - Bibliaóra
A ma esti bibliaórán nem voltunk sokan(kb.40 százalék), de mégis jó volt együtt boncolgatni a 2Sám.12:1-14.ből felolvasott igeszakaszt. Tanultuk azt hogy miként lehet megelőzni, elkerülni a bukást és azt is hogy miként lehet felállni a bukás után, ha az isteni kegyelem megtalál.
2010. április 6., kedd
Kedd este - Megfogyatkozva, de nem elcsüggedve...
Ma estére négy főre csökkent az itthon tartózkodó családtagok száma. Mirjám és a legkisebb virágszál a tegnap óta Zilahon vannak a húgoméknál, Juditkát pedig anyósomék vitték el ma délben Debrecenbe. Délelőtt még együtt mentünk velük Tasnádra, hogy anyósom is kipróbálja miként hat a sérült karjára az ottani gyógyvíz. Használt. Azonban a gyermekek élvezték a legjobban a vizet. Elcsodálkoztam azon hogy Tirza nem ismer félelmet ha vízről van szó. A két méter mély vízbe is csak úgy beleugrik aztán majd csak lesz valahogy. Igaza volt mert mindig kihúzta valaki. Hol apósom, hol én vagy éppen egy fürdővendég, amikor egyikünk sem figyelt rá. Tehát vele csak akkor lehet ilyen helyre menni, ha állandóan a sarkában van valaki. Jó lenne ha minél hamarabb megtanulna úszni...
Délben jöttünk haza és anyósomék az ebéd után már mentek is haza.
Ma este ismét imaközösségben voltunk néhányan a gyülekezetből este nyolctól. Tíz óra után jöttem haza.
Délben jöttünk haza és anyósomék az ebéd után már mentek is haza.
Ma este ismét imaközösségben voltunk néhányan a gyülekezetből este nyolctól. Tíz óra után jöttem haza.
Kedd - 12 év után is aktuális...
A videó alján látható view subtitles feliratra kattintva válaszd a hungarian-t a magyar felirathoz.
2010. április 5., hétfő
Húsvéthétfő
Mivel ma délelőtt édesapám itt szolgált Érszőllősön, ezért mi a teológus testvérrel a körzetbe mentünk. Miután elvittem őt Micskére(egész nap ott volt) én elmentem a kéczi magyar gyülekezetbe. Nagyon megörültek a testvérek, mert a szolgálati beosztás szerint ma délelőttre nem oda voltam beosztva, de mivel édesapám és a teológus testvér is itt volt a körzetben, a kécziek sem maradtak látogatás nélkül.
Tizenkettő után mikor haza érkeztem, az összejövetelnek még nem volt vége. Fél egy körül jöttek ki az imaházból a testvérek, annyira jó volt a délelőtti alkalom(visszanéztem azért tudom, lsd. a TV dobozt a jobboldalon, "On-Demand"-ra kattintva kiválasztod a "Húsvéthétfő" címet és kb. 01:38:00 -tól az ének után kezdődik az igehirdetés), még az adventisták, jehovisták is érthetnek a szolgálatból, de nem csak ők!!!
Ebéd(édesapámék ifj.Híri Jánosék vendégei voltak) után elvittem szüleimet Zilahra Evódiáékhoz. Onnan mennek majd haza ha az Úr is úgy akarja. Mirjám és a kicsi Virág-Viola is velünk tartott, mert a húsvéti vakációt a Budai családban töltik. Délután négy órakor már indultam indultam is hogy este hatra hazaérjek. Ezért nem tudtam részt venni azon a felvonuláson amit az evangéliumi gyülekezetek ma délután tartottak Zilahon. Fúvószenével, énekekkel vonultak végig a városon és a "Márvány téren" prédikácókra is sor került. Magyar nyelven Borzási István és Budai Lajos testvérek hirdette a Krisztust.
Update: Az esős idő miatt a kb.600 résztvevő a baptista imaházban hallgatta az igehirdetést
Este hattól Gombos Miklós testvérrel voltunk beosztva szolgálatra itthon a gyülekezetben. Hála az Úrnak még egyéb szolgálatok is voltak, kezdve a gyermekek szolgálatától az énekkari számokon át a bizonyságtételekig. Én a Kolosséi levél 2:8-15 alapján szóltam a ma esti üzenetet(lsd.TVdoboz).
Miután hazajöttem végighallgattam a délelőtti szolgálatot és tudom ajánlani másoknak is...

A gyermekek szolgálnak és a két Márta(a feleségem áll, a Ferenczi pedig mellette ül) akik éppen soros vasárnapiskola tanítókként készítették föl őket...
2010. április 4., vasárnap
Húsvét első napja
Napra pontosan 3 éve hogy elkezdtem írni ezt a naplót és így 3 év távlatából visszatekintve azt mondhatom hogy megérte. Ugyanis visszalapozva az eddigi bejegyzésekben újra előjönnek azok az emlékek, melyek egyébként valahol a tudat alatt lapulnának. Persze vannak olyan bejegyzések is melyeket mai fejjel biztosan másképp fogalmaznék meg, de hát akkor olyan voltam és ma az is hálára indít hogy van amiben változtam.
Ma délelőtt és este a vezérfonal szerinti igékből, együtt szolgáltunk Tóth Róbert teológussal, aki a mi körzetünkben van húsvéti legációban. Délelőtt úrvacsorai közösségünk is volt, ezért fél egy is elmúlt mire kijöttünk az imaházból. Ő délután háromra Kéczbe ment id. Híri János és ifj.Kovács Tibor testvérekkel, míg én Micskére mentem, hogy az emmausi tanítványok történetét felolvasva buzdítsam a testvéreket nagyobb nyitottságra Krisztus iránt.
Este a vacsora után, úgy tíz óra körül apósomék is megérkeztek. Ők hozták el a szüleimet Újfehértóról, ahol az elmúlt hétvégén evangelizációs alkalmakon szolgáltak. A gyermekeink legnagyobb örömére most itt vannak a nagyszülők mind a két ágról. Alig tudtuk lefektetni őket, annyira be voltak zsongva az örömtől...
Sent via BlackBerry from Vodafone Romania

2010. április 3., szombat
Szombat - Gyerekek között
Déli 12 órától Kéczben, délután négytől Tasnádon, este hattól pedig Érszőllősön szolgált a "Magocska" bábcsoport a gyermekek között. A magyarországi Palánta Sorsfordító Alapítvány anyagával illetve iránymutatásával megegyező darab lett bemutatva a gyerekeknek, amibe az evangélium és a húsvéti üzenet volt a középpontban. A "Magocska" bábcsoportot ma 4 lány és Gere János testvér jelentették a nagyváradi gyülekezetből. Örültünk a szolgálatuknak és hisszük hogy e szolgálat gyümölcsei is beérnek.
Ilyen kedves szöveget magyar politikai párttól még nem olvastam... és még ezek a "szélsőségesek"... De hát ez van amúgy is, minél inkább ragaszkodik valaki Krisztushoz, annál gyűlöltebb lesz a média világ szemében.
A "Magocska"
2010. április 2., péntek
2010. április 1., csütörtök
Nagycsütörtök
Ma délelőtt ismét Tasnádra mentem, hogy meghívókat vigyek az iskolába a szombati előadásra. Örömmel tapasztaltam hogy több gyerek már tudott a szombat délutáni alkalomról. Egy óra felé értem haza és nem sokkal utána már jöttek is édesapámékért Újfehértóról, Karancsi Csaba testvérék. Ezen a hétvégén abban a körzetben fog szolgálni ha az Úr is úgy akarja. Valamennyire javult az édesapám lába, de rögzítő kötést kell használjon. Miután vendégeinkkel(Karancsi testvér Uzonyi testvérrel érkezett) elfogyasztottuk az ebédet, már indultak is Újfehértóra, én pedig a tinikkel akik jöttek a délutáni foglalkozásra, mentem vissza Tasnádra. Azért mentünk, hogy a maradék meghívókat még szétosszuk. Tasnádról tovább mentünk Szilágypérba, ahol este nyolckor kezdtük az összejövetelt. Azt a történetet olvastam a János ev.-ból amikor az Úr Jézus megmosta a tanítványok lábát. Megjegyeztük hogy az Úr Jézus miben adott példát, mire tanította és hogyan nevelte az övéit, mert az a mi javunkat is szolgálja. Este 10 óra után értünk haza.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)