2009. január 30., péntek

Csütörtök-Péntek - evangelizációk

A tegnap este Szilágyszentkirályra mentem evangelizálni ahová elkísért Gombos Miklós, Lippai János és a két lányom(Mirjám és Jémina). Mindannyian szolgáltunk és tudom hogy nem hiába mert voltak akik jelezték az Úr Jézusnak hogy meg akarnak tisztulni. Éjfél után érkeztünk haza.
Ma estére Bagosra mentünk két autóval, mert a fiatalok is elkísértek. Mivel arrafelé nagyon rossz az út ezért már fél hatkor elindultunk hogy idejében odaérjünk. Minden gond nélkül meg is érkeztünk, de Szekrényes testvért(ő ott a lelkipásztor) sehol sem láttam. Mondta is Bányai István(25 éves teológus) hogy nem is jön mert éppen Kémeren szolgál(ott is ev. hét van és vasárnap estére én is oda vagyok hivatalos). Így hát Istvánnal ketten mentünk fel a szószékre. Ő volt a házigazda, én pedig az igehirdetés szolgálatát végeztem. Annyira sokan voltak hogy a gyülekezeti tagok inkább a hátsó teremben a képernyőről nézték hallgatták az istentiszteletet. A gyülekezeti teremben többnyire látogatók barátkozók voltak. Örültem hogy van éhség és szomjúság Jézus iránt. Itt is voltak nyilvánosan is jelezték hogy változásra van szükségük. Hiszem hogy az Úr meghallgatta az imádságot!
az érszőllősi fiatalok szolgálat közben

ifj. Híri János bizonyságtétele és a hallgatóság

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Itt hozzá(m) szólhatsz...