2009. január 5., hétfő

Hétfő - Hazaérkeztünk

Ott hagytam abba a tegnap hogy elmentünk Héderfájára. Nem először voltam ott, mert még amikor Baróton laktam, evangelizációs szolgálatra is hívtak és akkor ismertem meg azt a gyülekezetet amelyik 2000-ben alakult Borzási István testvér missziómunkája nyomán. Jelenleg ott is a sógorom(Kelemen J. Sándor) a lelkipásztor, és minden vasárnap délután kimegy ebbe a gyülekezetbe amely mintegy 30 km-re van Marosvásárhelytől. Miután vége volt az úrvacsorai alkalomnak is visszaindultunk M.vásárhelyre de akármennyire is igyekeztünk, elkéstünk. Kb. 10 perccel 5 után érkeztünk meg amikorra Molnár Áron testvér és édesapám már a szószéken voltak, de azért rám is sor került a szolgálatban és a Mk. 1:1-8 alapján hirdettem az igét:

Jézus Krisztus evangéliumának kezdete egy emberhez(Bemerítő János) kapcsolódik Márk szerint. Bárcsak lenne egy ember ebben az esztendőben, aki a Jézus Krisztusról szóló bizonyságtételét majd úgy kezdené, hogy volt egy ember(pl. Veress Efraim vagy éppen TE) aki:
-ott volt(János a pusztába ment, mert úgy volt megírva) ahová Isten küldte
-azt tette amivel Isten megbízta: utat készített Jézus Krisztusnak az
emberekhez
-úgy élt(az ügynek élt,alázatosan szerényen, étele-ruházata bizonyítja)
hogy hitele volt a szavának
és ezért találkozott Jézussal.

Az esti alkalom után még vacsoráztunk és indultunk haza, de csak hajnali fél 3-ra érkeztünk haza a havazás miatt. Reggel a gyerekek(Mirjám és Judit) el is késtek az első óráról mert elaludtunk, de nem lett belőle baj... Hála az Úrnak délutánra a kicsi Viola(Virág) már jobban lett a hétvégi gyengélkedése(lázas és náthás volt) után.
Ma este Kéczben voltam a roma gyülekezetben, mert elkezdődött körzetünkben is az imahét. Egészen megtelt az imaház és jó volt hallgatni az őszinte imádságokat. Adja az Úr hogy sok örömünk legyen ebben az esztendőben!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Itt hozzá(m) szólhatsz...