Szombat - Együtt a család

Hála az Úrnak ismét együtt a család... Elég mozgalmas és eseménydús hét van mögöttünk, amiben volt sok öröm, de szomorúság és nehézség is. Hiszem hogy "...akik Istent szeretik, minden javukra van..."(Róm. 8:28) és ezért nem vagyunk elkeseredve. Ma délután meglátogattam anyósomat és a Jer.31.28-at vittem neki Istentől kapott üzenetként. Együtt imádkoztunk és kértük, hogy az Úr adjon változást jó irányba mind testi mind lelki szempontból. A feleségemen kívül a gyermekek közül Mirjám és Judit voltak még ott, akik még a tegnap este elkísértek Micskére a bibliaórára és így kerültek Debrecenbe. Ehhez az kellett hogy Grétiék még vállaljanak egy napot itt nálunk, vigyázva immár a két kisebb gyerekre(Jéminára és Tirzára) akiket a tegnap hoztam haza a Székelyföldről.
Eddig Tirzával még soha nem voltam ennyit csak kettesben mint az elmúlt napokban. Sokat beszélgettünk, játszodtunk és egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Mint édesapa úgy gondolom hogy 3 éves kortól a gyermek már megérik arra hogy az édesapjával tartson annak programjaira is, hogy ne csak annyit tudjon az édesapjáról amit otthon lát belőle. A gyülekezetben a testvérek pedig nagyon türelmesek voltak és segítettek ebben a nevelő munkában. Eddig mindegyik gyermek(Mirjámtól Jémináig) végig járta velem a 3 éves(3 évtől hat évig) iskolát. Ennek az volt a gyümölcse hogy ált.-ban hat éves korukra hallottak egy csomó prédikációt, megismertek jó néhány gyülekezetet, családot, de főképpen az édesapjukhoz is közel kerültek...
De nemcsak ők tanultak az ilyen együttlétekből, hanem én is megkaptam és megkapom néha a magamét. Az Úr a gyermekeimen -immár 5 ilyen eszköze(véső, kalapács, fúró...stb.)van - keresztül is formál engem, mint pl. az elmúlt napokban is. Hogyan? Elmondom.
Amint hosszú órákon át haladtunk kettesben Tirzával a Székelyföld felé, néha belefáradtam a beszélgetésbe és szerettem volna csendben is lenni, de Tirza nem hagyott. Folyton kérdezgetett, vagy dúdolgatott, mondott, mondott, zümmögött. Mondtam is neki hogy:
-Tirza, hagyd abba, mert ha nem akkor ezután Tücsöknek foglak nevezni. Ennyi ciripelést már nem lehet kibírni... Te egy kis tücsök vagy, ami feszt ciripel...
-De én csak azt akartam mondani hogy... -és folytatta, folytatta
-Nem akarsz elhallgatni...? -ebben már nagyon benne volt a fenyegetés
-De én csak azt akarom mondani...
-Na jó akkor ezután Tücsök vagy! -ezt nagyon szemrehányóan és keményen mondtam neki
-Nem vagyok tücsök... - nyöszörögte
-De! Tücsök vagy, és ezután mindenkinek így foglak bemutatni.
Ezután néma csend lett. Nagyon megörültem. Gondoltam hogy megvan a varázsszó, ezután ha csendet akarok csak annyit kell mondjak hogy "tücsök" és csend lesz. Működött is ez vagy 150 km-en keresztül. Vagy 5-ször kellett csak mondjam a varázsszót, de hatodjára a kis 3 éves visszavágott kegyetlenül. Megintcsak zümmögött, mondigált és én újra csak rászóltam: Tücsök! Rövid csendesség után kicsit meghunyászkodva, könyörgően szólít:
-Édesapám! Kérdezhetek valamit?
-Persze kislányom kérdezz...- gondoltam hogy értelmes párbeszéd kezdődik
-A tücsöknek az édesapja micsoda...? -és kihasználva a pillanatnyi rövidzárlatomat folytatta- Édesapám te egy nagy tücsök vagy! - és hahotázott ahogy bírt.
Megtanultam a leckét!