2010. december 23., csütörtök

Csütörtök - Nem bántam meg

és soha nem is fogom, azt amit 11 évvel ezelőtt a feleségemmel együtt elhatároztunk. A tegnap este az összejövetel után elmentünk Székelyhídra meglátogatni a rokonokat(feleségem 2. unokatestvérét) Szilágyi Zsoltékat. Ott került szóba ismét az alábbi cikk, amit néhány éve a Mustármagba írtam a karácsonyfáról. Amikor annak idején olvasták, ők is elhatározták hogy nem állítanak fát az ünnepen, hanem inkább a lényegre összpontosítanak. Na de mit kaptak azóta...? Ilyen fanatikus, meg olyan bigott, nincs joguk ahhoz hogy megtagadják gyermeküktől a karácsonyfa nyújtotta élményt stb.stb. Ezeket a kirohanásokat mi is megtapasztaltuk, de szép lassan csak-csak elfogadja a környezetünk azt hogy mi ebben sem nem vagyunk olyan mint a világ. "És ne szabjátok magatokat e világhoz..." A gyermekeink nem lettek ettől szegényebbek és fogyatékosak, sőt. Örülök hogy ha felnőtt fejjel majd a akarácsonyra gondolnak akkor, nem a karácsonyfa jut maj először eszükbe, hanem Krisztus Urunk születése.
Ünneplésünknek e formája már önmagában  is alkalmat adott a bizonyságtevésre. Amikor meghökkenve kérdezi egyik másik hogy "Te hogy.hogy nem állítasz karácsonyfát? Miért?!",  már lehet is beszélni arról, aki a legfontosabb az életemben.
Ami azonban elgondolkoztat még mindezidáig ezzel kapcsolatosan az, hogy miért kell a Krisztushoz ragaszkodónak olyan ingerültséget tapasztalni testvérei részéről is akkor, amikor ragaszkodik a Bibliához pl. abban hogy az asszonyok viseljék a hatalmi jelt a fejükön(érdekes módon a karizmatikusok -de nem csak ők!!!- a korinthusi levélből ezt általában kifelejtik), vagy éppen elhatárolódik a világtól abban, hogy karácsonykor nem állít fenyőfát???
Én nem mondom hogy mindazok bűnt követnek el akiket a csordaszellem(nem nyájról írok) befolyásol karácsonyi ünneplésükben, de hogy mi értelme van a fenyőfa állításnak az imaházakban karácsonykor, bibliai választ még nem kaptam senkitől.
Annak viszont nagyon örülök, hogy nem kell azon erőlködnöm miként is magyarázzam meg a karácsonyfa és Jézus születésének összekapcsolását.


"Miért van az hogy... sok templomból és házból karácsonykor nem
hiányozhat a fenyőfa? Miért figyelnek az emberek sokkal jobban oda arra,
hogy karácsonykor fenyőfát állítsanak mint, hogy Jézus Krisztus jól
érezze magát otthonaikban? Úgy látom hogy a karácsonyi láz, a
vásárlás,az ajándék és ezek között a fenyőfa kerít hatalmába sokakat.
Míg az ajándékozásnak látom a bibliai alapját, addig a fenyőfát nem
tudom hova tenni. Vajon milyen magyarázatot adunk arra hogy Krisztus
Urunk születésének ünnepén egy a pogány kultuszból átvett szimbólumot
helyezünk az előtérbe? Még ha jászolról vagy tömjénről lenne szó az
hagyján. A legtűrhetőbb magyarázat eddig amit hallottam az volt hogy
szerezzünk örömet gyermekeinknek, mert ők azok akik kívánják. És ha a
gyermekek majd Harry Pottert szeretnék karácsonykor megkapni, akkor még
az imaházban le is vetítjük nekik? Ugye hogy nem? Hallottam hogy egyik
gyülekezetben nyáron elhatározták karácsonykor majd nem állítanak
fenyőfát, de amikor beköszöntött az ünnep ott pompázott a szószék előtt
a FA, mert a szokás nagy Úr. Én sokáig meg sem akadtam ezen, egészen
addig amíg egy ökumenikus karácsonyi istentiszteleten a mellettem lévő
kórus rá nem zendített a fenyőfát dicsőítő énekre:

"...Ó, szép fenyő, ó jó fenyő, ruhádtól hadd tanuljak!

Reményed és hűséged ád erőt minden időkön át.
Ó, szép fenyő, ó jó fenyő, ruhádtól hadd tanuljak!"

Nem Krisztust, hanem egy fenyőfát dicsőített a templomban a nép. Ekkor

megundorottam a "KARÁCSONYFÁTÓL". Otthon a feleségemmel elhatároztuk,
hogy nem állítunk többet karácsonyfát.Nem volt könnyű, de sikerült. Nem
azért mert bűn lenne, vagy addig bűnt követtünk volna el, hanem azért
mert nem akarunk úgy és azt ünnepelni mint a világ. Legyen Krisztus
mindenek felett!"


Aki kiváncsi a karácsonyfa pogány eredetére az kattintson ide.

U.i. Ha mégis olyan helyzetbe kerülök családlátogatáskor, vagy éppen gyülekezeti alkalmon, hogy ott van a karácsonyfa, nem botránkozok meg... Csak  úgy érzem magam mint amikor nagy szeretettel olyan eledelt tesz elém a vendéglátóm, amit ki nem állhatok. Szó nélkül illedelmesen elfogyasztom és még meg is köszönöm. Miért? Mert a szeretet "Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr." 1.Kor.13:7, még ezt is...

8 megjegyzés:

  1. Tiszteletben tartom a meggyőződesed,döntésed.
    Boldog Karácsonyi ünneplést.Mert egy gyermek
    született nékünk,fiú adatott nékünk.....

    VálaszTörlés
  2. Én sem vagyokk oda a karácsonyfáért, a kereskedelmi fogásokért, a húsvéti locsolásért és a piros tojásért, azonban szeretem a karácsonyi kántálást, főleg fúvós hangszerekkel.

    Érdekes olvasmány Szabados Ádám bejegyzése "Pogány vagy keresztény szimbólum a karácsonyfa?" cím alatt
    http://divinity.szabadosadam.hu/?p=1547

    VálaszTörlés
  3. Engedtessék meg még egy megjegyzés, egyben kérdéssel és újabb olvasnivaló ajánlásával. Azon tűnődtem, hogy mi alapján győződtél meg a fenyőfamentes karácsonyról, milyen olvasmány győzőtt meg. Vajon olvasva Frank Viola és George Barna "Pagan Christianity?" című közös könyvét (megjelent román nyelven a Kerigma kiadónál "Crestinism Pagan?" címen, remélem magyarra is lefordítja valamelyik kiadó), elindítana-e benned újabb dolgok helyéretételét erdélyi baptizmusunk berkeiben?

    VálaszTörlés
  4. Kedves Csaba!

    Ha elolvastad volna a cikket is akkor nem kérdeznéd, hogy milyen olvasmány győzött meg. Nem olvasmány hanem a bálványimádás valósága rettentett el...
    Nem a díszítés és az ünnepi dekoratíva ellen vagyok, hanem a "FA" állításának és a "FA" díszítésének. Gondolom érzékeled a különbséget...
    Az általad idézett könyvet még nem olvastam, de nagyon is eltudom képzelni, hogy az Úr ezután is megmutat olyan dolgokat amiktől tartózkodnom kell, ill. amiből meg kell térnem...
    Áldott ünnepet!

    VálaszTörlés
  5. Vajon a karacsonyfan kivul nem valhat mas dolog is balvannya a karacsonyban? Peldaul a csaladi egyuttlet, a gyerekek, a feleseg... A balvany alatt olyan dolgot ertek ami fontosabb Krisztusnal. Ma este ezen gondolkoztam el. Engem nem erdekel a fenyofa azert mert pazarlasnak tartom azt a penzt amit adunk ra, hogy azutan kidobjuk. Viszont vigyazni akarok azokra a dolgokra amik szinten balvannya valhatnak es amiket mar nem olyan konnyu mellozni mint egy karacsonyfat. Aldott unnepeket es Boldog, aldott uj esztendot mindenkinek.

    VálaszTörlés
  6. @vefraim

    Elnézést, de elolvastam a cikket...

    VálaszTörlés
  7. szerintem a karacsonnyal is baj van, ugy ahogy van. tudjuk honnan vettuk at, mibol ered, es hogy velekedtek meg a lehetosegerol is a regi keresztyenek. de en sem botrankozom meg azon, hogy az egyhazunk megunnepli. szemesz szerint semmmi jelentoseget nem adok ennek de jo lehetosegnek tartom a missziora, kapcsolatepitesre, mar amikor sikerul. zoltan

    VálaszTörlés
  8. mindenki azt nezi, hogy az O szemeben mit jelent a karacsony ... es kifelejtitek a legfontosabbat: Krisztust ... a cel nem szentesiti az eszkozt, foglakozunk mindenne, magyarazunk mindent erdekeinknek, egonknak megfeleolen, de a lemondasnak a legkissebb jelet sem adja senki. Gratulalok a cikk irojanka, hogy kesz megtenni es valani nezeteit. A gond ott van, hogy Krisztus nem is december 25-en szuletett .... tehat meg uresebb a karacsony

    VálaszTörlés

Itt hozzá(m) szólhatsz...