2007. június 25., hétfő

Hétfő

Barnabás ha itt lenne közöttünk ma lenne 27 éves, de 2001 nyarán eltávozott az örök hazába. Áldott élete volt és ezt nem csak én éreztem. Hálás vagyok érte az Úrnak!
A tegnapi nap hosszúra nyúlt, de nagyon megérte. Annyi ajándékot kaptam az Úrtól a 12.házassági évfordulónkra hogy alig győztem elfogadni. Igeszolgálat, imádság, lelkigondozás és bizonyságtétel volt ami kitöltötte a napot. Majd bővebben be fogok erről a hétvégéről számolni lés remélem hogy a hanganyagot is sikerül feltenni, képekkel együtt.
Hajnali három óra után feküdtünk le Zsoltéknál és miután pihentünk vagy két órát. Hat órakor elindultunk Debrecen felé. Most innen írom e sorokat. Nemsokára tovább indulunk, ha az Úr is megsegít.
Most pihenni térek...legalább egy órára.
Elidultunk délután 3 órakor és hajnali 1-kor már Bölönben voltunk, ahol kipakoltunk és ezután hazaérkeztünk, Andris Bibarcfalvára és én Barótra. Dicsősség az Úrnak!!!
Juliska néni nem jött a megbeszélt időre, ezért más megoldás után kell nézzünk, hogy Márti a szakmai gyakorlatot(3 nap) letehesse. Remélem hogy reggelig ki tudom pihenni magam. A részletesebb beszámoló a hétvégéről ezután fog elkészülni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Itt hozzá(m) szólhatsz...