2007. június 8., péntek

Péntek

Mielőtt még ide a péntekhez írnék valamit, alszom egyet...
Aludtam és fel is ébredtem az Úr kegyelméből. Délután indultam csak el és éjfélelőtt valamivel érkeztem haza. Az út most hosszabb volt, mert igyekeztem mindenütt pontosan betartani a szabályt és sikerült is többnyire. Miközben 80-as tempóban haladtam volt időm beszélgetni az Úrral. Először énekeltem, majd hangosan imádkoztam. ez ment vagy két órán keresztül míg egyszer csak az Úr megszólított, hogy kérdezzek és ő majd válaszol. Az utóbbi időben többet foglalkoztam az "új hullámos" gyülekezetekkel és a kérdésem is ilyen irányú volt.
-Akik olyan nagy hangerővel dicsőitnek és ugrálnak(táncolnak) mind elkárhoznak?
-Nem, azok nagy része mind az enyém
-Akkor ők jól teszik, amit tesznek?
-Nem, szénát és pozdorját hordanak az alapra
-És mintegy tüzön keresztül menekülnek meg?
-A nagy részük igen, mások elvesznek
-És XY, YZ, stb. akik vezetők, velük mi lesz?
-Nem rád tartozik...
-És a hanyattesés kinek a munkája?
-Idegen lélek
-És akik ezt művelik hamis próféták?
-Általában nem, de a naiv hívőket az Idegen Lélek megtéveszti és azt hiszik így munkálkodok rajtuk keresztül

Csodálatos volt ahogy hallottam mit mond az Úr a Szent Lélek által. Lehet hogy valakik ezt a párbeszédet kétségbe vonják, de nem is akarom bizonyítani, mert erre nekem volt szükségem és megértettem ami eddig még homályos volt. Nagyon jó volt együtt tölteni az Úrral azt a hét-nyolc órát ameddig tartott az út.
Este tizenegy órakor már Bölönben voltam és kipakoltuk a csomagokat amit Boriska küldött haza.
Ma Budai Lajostól kaptam egy meghívót, ami minden Zilahról elszármazott testvért ismerőst érdekelhet, ezért ide másolom:

Zilahi Magyar Baptista Gyülekezet

str: N. Balcescu nr: 2

450033 ZILAH

tel/fax: 0260-615141

email: lajevo@freemail.hu

Kedves Zilahról származó testvérek!

Szeretettel üdvözlünk benneteket. Folyó év Szeptember 30-án szeretnénk megünnepelni gyülekezetünk 100 éves jubileumát. Kérünk benneteket bárhol legyetek, gyertek el erre a hétvégére a zilahi imaházba, hogy hálát adjunk az eltelt esztendőkért, és méltóképpen ünnepeljük meg e neves évfordulót.

Szeretettel várunk benneteket.

Tisztelettel

Budai Lajos lelkipásztor

Zilah 2007-06-08

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Itt hozzá(m) szólhatsz...