2007. november 30., péntek

Péntek

Nagyon mozgalmas volt a mai napom, de egyáltalán nem érzem magam fáradtnak. Milyen érdekes is ez... Hajnali 315-kor tértem nyugovóra mert édesanyámnak a számítógépén kellett a linuxot(még Ubuntu 5.10-es a hőskorból és még mindig stabil) belőni. Azért hűzódott el az idő mert elfelejtettem a rendszergazdai jelszót és az adatokat akartam biztonságosan átmenteni egy másik particióra, ami időbe telt, de a végére meglett a jelszó is...ilyen pechet, vagy szerencsét...
Reggel fél nyolckor keltem és miután édesapámékkal megtartottuk az áhítatot elindultam hogy a kocsimmal segítsek a költöztetésben. Novák Zsolt az unokatestvérével, Endrével már festették a lakást ahová be fognak költözni.(Hosszas imádkozás után küldött az Úr lelkimunkást Gyergyóba, a Novák család képviseletében) Egész délelőtt cipekedtünk lentről fel a negyedik emeletre, majd onnan le és azután a fuvar stb. Délután fél kettőre olyan görcs állt a vádlimba hogy alig bírtam menni, de igyekeztem nem mutatni, mert Zsolt tőlem nagyobb térfogatú és ő sem panaszkodott, hanem inkább élvezte az Úr által számára biztosított új missziós környezetet. Azért pihentünk is egyszer az imaháznál, a felházban vagy 20 pecet mig énekeltünk vagy két éneket és imádkoztunk a városért és a jövendőért. Ebéd után 2-kor Jémina én és édesapám elindultunk a Hargita Táborba ahová du. 3-ra vártak minket. Zsolték indultak vissza a lakásba hogy amit lehet még holnap reggelig végezzék el és utána indulhassanak haza. Mi a nagy havazásban alig tudtunk haladni, de 4-re mégis megérkeztünk a Hargita Táborba, ahol megtartottuk a vezetőségi értekezletet, melynek egyik terménye a jövő évtől esedékes táborozási díjak megállapítása volt. a teljes ár 280 RON. A nagyon hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok számára támogatás vehető igénybe és akkor csak 150 RON-t kell fizessenek, míg a kevésbbé hátrányos helyzetűek 80 RON kedvezménnyel élhetnek és így a saját rész csak 200 RON. Reméljük hogy így sikerül kompenzálni az uniós tagságból eredő hátrányokat.
Este a vacsora után még missziókerületi tanácskozás is volt, aminek végén a testvéri közelség miatt láthattam, azt a még nem végleges, de mégis biztos határozott YES-t tartalmazó válaszlevelet amit Borzási István testvér fog vinni vasárnap Perecsenbe. Ezért is kell holnap két vezetőségi tagot válasszon a Székelyföldi Missziókerület, mert az öttagú vezetőtanácsból én és az alelnök(Borzási I.) távozunk. Éjszakai szállásra a 10-es szobát kaptuk meg Jéminával és mivel itt a Táborban van wireless kapcsolat, ezért meg tudtam írni a blogot még lefekvés előtt.

U.i. A feleségem tájékoztatása(e-mail) szerint túl van a vizsgán és köszöni az imatámogatást. Szerinte 2-es vagy 3-as lesz, ami azt jelenti hogy 4-esre vagy 4.5-re kell számítani.:) Hiába na a sorok között is kell tudni olvasni... Egy ilyen bonyolultan aranyos teremtéssel áldott meg engem a Mindenható :) Hála neki!

2007. november 29., csütörtök

Csütörtök este

Az Úr áldjon, mindnekit! (Márti vagyok)
Nemrég beszéltem Efraimmal, telefonon és mikor kértem, hogy még imádkozzon értem a holnapi vizsga kapcsán, azt javasolta irjam le ide a kérésem és akkor többen tudnak, majd róla.:)
Köszönöm mindenkinek aki eddig is gondolt rám és kérem ezt tovább is, amennyire lehetséges.
Amit ma irtunk az rendben volt, eredmény később lesz.
Ezúton köszöntelek drága baróti barátnőim, különösen(A,Á,J,E).Remélem akinek kell érti...
Most nincs több időm irni,de gondolok mindegyikőtökre!!!!
Ameddig birok fent lenni még tanulok, jó éjt!

Csütörtök

A tegnapi nap Baróton telt el mert, Nagyváradról Jéminával Barótra mentünk. Mivel péntek délután a Hargita Táborban lesz vezetőségi értekezlet és szombaton pedig a Missziókerületi konferencia(amikor hivatalosan is megszünik az elnöki tisztségem) előbb mentünk a Székelyföldre. Gál Gabinak a terepjárójára négy gumit vásároltam Debrecenben és azt vittem el meg még egy kis quadot is amit korábban kinézett a kis Gabikának. Hála az Úrnak örömet szerezhettem nekik és Máthé Zoliéknak is akiknél eltöltöttem a délutánt. Itt Székelyföldön valóságos tél van. Hó és hideg mindenfelé, de meleg és szerető szívű emberek lakják ezt a földet. Itthon vagyok... itt is.

2007. november 28., szerda

Szerda

A tegnap délután Mártit átvittem Debrecenbe, mert ezekben a napokban ismét konzultációi vannak az egyetemen. Én pedig Jéminával együtt onnan továbbmentem Váradra. Hat óra után egy kicsivel értünk a "Betlehem"-be ahol az imaházba átalakítások folynak. A szószék lekerült az emelvényről,mert azt átméretezik és új szószéket készítenek. A kéményt is lebontották és a padokat összeszedték, mert laminált padlót tesznek le. Egyszóval nagy munkában találtam a gyülekezet tagjait Zsigával(gyülekezet vezető, diakónus) az élen. A fiatalok is együtt voltak már de ők hátul gyültek a kisteremben. Azt hiszem már említettem, hogy minden hónap utolsó keddjén ott leszek ifjúságin, amíg nem lesz lelkipásztoruk. A tegnap volt az első ilyen ifjúsági alkalom amelyen szolgáltam közöttük. 28 -an voltunk együtt az Úr kegyelméből és a hitnek atyjáról Ábrahámról beszélgettünk és az ő engedelmes cselekedetéből tanultunk. Az alkalom végén az imádságok azt jelezték hogy nem volt hiábavaló az együttlét. Fél kilenc volt mire kijöttünk az imaházból.

2007. november 27., kedd

Kedd

Vasárnap véget ért a szavazás itt a blogon és a választási eredmények birtokában azt mondhatom hogy egybecsengett a két eredmény. Valamivel több szavazatot kapott a RMDSZ mint Tőkés, de mielőtt azt hinné valaki hogy együtt több lett volna, hadd mondjam azt hogy azok nagy része akik Tőkésre szavaztak el se mentek volna szavazni. Borzási István testvérem azt mondta hogy a lehetetlenséggel lenne határos egy ilyen eredmény. Bárcsak minden lehetetlennek tünő dolog ilyen egyszerűen elérhető lenne...

Megfigyeltem hogy a sült román megyékben Tőkés több szavaztot kapott mint az UDMR. Gondolom hogy a románok között is volt aki megcsömörlött a pártoktól és inkább egy magán személyre voksolt mintsem egy pártra. Kigyüjtöttem néhány megye adatait az RMDSZ és Tőkés viszonylatában érdekességképpen:

Az első számjegyek az RMDSZ-re a következők pedig a Tőkésre leadott szavazatokat jelntik.

RMDSZ Tőkés


Hargita 50469 49680

Kovászna 20091 32028

Szilágy 16408 4900

Bihar 30069 16609

Maros 55179 20006

Szatmár 24663 9143

Megyék a hegyeken túlról:

Tulcea 136 224

Vaslui 167 1000

Calarasi 147 499

Giurgiu 87 342

Neamt 195 1048

Suceava 576 969

Botosani 263 862

És így tovább.... Ha valki kiváncsi rá a www.bec2007pe.ro címen tovább böngészhet.

Ma már egy új kérdés alapján lehet véleményt nyilvánítani. Kiváncsi vagyok hogy ez a szavazás milyen irányba mutat...

A kedd esti ima alkalmat a tegnap estére hoztuk elő, mert ma többen nem leszünk itthon és nem szerettünk volna hiányozni róla. Én ma este ha az Úr megsegít Nagyváradon leszek a “Betlehem” gyülekezetbe, ahová meghívtak ifjúsági órára. Ott fogok tehát szolgálni közöttük. Azért imádkozom hogy az ÚR jelenléte legyen megtapasztalható mindenki számára aki ott lesz.

Úgy volt még a tegnap hogy Novák Zsolt is bejön ma hozzám egy órára, de ma reggel telefonált és azt mondta hogy nagyon lassan tudnak csak haladni, mert jeges az út. Imádkozni kell érte is, mert Gyergyószentmiklósra utazik. Szeretné rendbetenni a kétszobás blokk lakást, mert a jövő hét péntekén December 9-én egész családjával oda költözik egy időre, hogy építse a gyülekezetet. Itt eladta a házát, a vállakozását és megy az Úr aratásába. Azt mondta hogy úgy érzi magát mint én a tavasszal áprilisban amikor biztosan megértettem hogy mit kíván tőlem az Úr. Voltak akik értették, de sokan voltak akik értetlenkedtek... Hát ebben az esetben is azt tudom mondani hogy akit az Úr vezet azt megáldja és csak az marad meg mit “Jézusért tettél”. Zsolt azt mondta hogy a blogján majd részletesen leírja hogyan vezette az úR, ott majd el lehet olvasni.

2007. november 26., hétfő

Hétfő este

Ma délután egy keresztyén kiadó a Céltudatos Élet című Rick Warren könyvet ajánlta nekem román nyelven. Én a "Céltudatos Egyház" -at olvastam eddig és részleteket a Céltudatos Élet- ből, e egy jó ideig nem tudtam megfogalmazni egészen pontosan hogy miért is idegenkedek én a Rick Warren könyveitől. Az elmúlt napokban azonban olvastam Warren Smith "Céltudatos Megtévesztés" című könyvét Kelemen Etelka fordításában, amely segít helyretenni a dolgokat Rick Warrennel kapcsolatban. Ezt a fordítást megküldtem Gergely István testvérnek hogy nézze át és ő majd talán a többi lelkipásztornak is elküldi. A fordítás jogát Kelemen Etelka testvérnő megkapta a kiadótól, de ez a könyv magar nyelven még digitális formában van.
Idemásolok az utolsó lapjairól egy részletet:

Több mint egy kevés kovász

Ne essetek tévedésbe felőle. A Céltudatos Gyülekezet kampánya, hogy minden férfit, nőt és gyermeket soraiban állítson, hogy „véghezvigyék” a P.E.A.C.E. Tervet és „teljesítsék” Isten Álmát, nem a saddlebacki gyülekezetben gyökerezik vagy csak egyedül Rick Warren inspirált gondolataiban. Amit olvasmányaimban felfedeztem, az egész Célvezérelt Mozgalom szellemi alapját meg lehet találni a Robert Schuller 50 éves szolgálatának írásaiban és tanításában. Amíg Rick Warren, Bruce Wilkinson és más keresztyénvezetők új célvezérelt szövetségeket eszkábálnak össze a világ körül, addig ennek a látszólag elsüllyeszthetetlen célvezérelt hajónak az igazi barkácsolója csendben ül a Kristály katedrálisbeli irodájában – ugyanabban az irodában, ahol a Tanfolyam a Csodákról is iktatva volt, és ahol, egyszer el lett süllyesztve egy fiók mélyére Ernst Holmesnak az Elme Tudománya.
Egyszer egyik ismerősöm megkérdőjelezte, ha nem bánok igazságtalanul Rick Warrennel azáltal, hogy olyan szoros összefüggésben hozom Robert Schullerel. „Végül is” mondta, „Rick Warren sok embert visz a gyülekezetbe. Valóságos felbuzdulás van az evangélium körül, és emberek nagyon nagy számban „térnek az Úrhoz”. Még ha akceptálta is Schullernek néhány kérdéses tanítását, nézd a sok jó dolgot, amit tesz.”
Az első dolog, ami eszembe jutott erre a megállapításra az az a szemléltető példa, amit hitre jutásom után olyan gyakran hallottam: egy pohár víz, amiben 99% víz van és 1% arzén, 100%ban meg fog ölni. És megpróbálni „pozitívnak” lenni látván inkább a félig megtelt poharat, mint a félig ürest, nem működik az arzénnal szennyezett víz esetében. Biztos meghalunk, még ha nagyon kevés arzén is van az italunkban. A Biblia ugyanezt az elvet képviseli a tant illetőleg. A tant, amelyet bármilyen kevés valótlanság szennyez be, nagy megtévesztésben torkolhat. Éppen ezért a Biblia szigorúan figyelmeztet, hogy: ”egy kevés kovász megkeleszti az egész tésztát”. És ezért Jézus kifejezetten figyelmeztet minket, hogy figyeljünk a tévtanítás „kovászára”, amelyet egyes vallási vezetők közvetíthetnek. (Máté 16: 11 -12).
Elmondtam az ismerősömnek, aki „pozitív” akart lenni, hogy a Biblia világosan mutatja, hogy az igazságot nem lehet összekavarni nem igaz dolgokkal, vagy féligazságokkal az emberek az Úrhoz való vezetésében. Mert ily módon az emberek tévtanítások áldozatai lesznek. Erre jutottam én is a New Age „Istenével”, „Jézusával”, és „Szent Szellemével”. És ily módon kezdett a Gyülekezet is belekeveredni az Új Spiritualitásról szóló New Age tanításban anélkül, hogy egyáltalán tudatában lenne ennek. Ezért annyira fontos, hogy bármely Isten nevében jelentkező tanításnak az igazságát ellenőrizzük. A Biblia azt tanítja nekünk, hogy utasítsunk el mindent, ami nincs összhangban az Igével, mert „egy kis kovász” mindent megváltoztathat. A saját megtévesztésem tapasztalatából tudom, hogy ha már egyszer az ajtó meg van nyitva a tévtanítás előtt, bármilyen keskenyre is, mind tágabbra fog nyílni.
Mikor Isten dolgainak tanításáról van szó, senki sem teheti felelőtlenül- még Rick Warren sem. Mindannyian felelősek vagyunk az igazságért. Mi a teljes igazságot és csakis az igazságot kell tanítsuk. Nem tekinthetünk el semmilyen tévtanítás felett, vagy nem utasíthatjuk el az istenfélő kritikát azáltal, hogy rámutatunk, olyan jónak tűnő dolgokra, amelyek tőlünk származnak, mint a „jó cselekedeteink” vagy bármi más, amit mi teszünk. Jézus sohasem járt így el, és minket sem akar így látni. Ha az arzénnal elegyített pohár vízre tekintünk és hisszük a Biblia figyelmeztetését, hogy „kis kovász az egész tésztát megkeleszti”, akkor ugyanígy kell tekintsünk a Céltudatos Életre és minden más hasonló könyvre. Egy „kis” arzén mindent meg tud ölni mindabból a jóból, ami ilyen vizek fogyasztásából származhat. És egy „kis” kovász megölhet minden lehetséges jót, ami a Célvezérelt életből származhat. És amit felfedeztem az, hogy abban, amit Rick Warren tanít sokkal több, mint egy kevés kovász van.
Tulajdonképpen már az a tanítása, hogy Isten mindenben benne van elegendő kovász ahhoz, hogy az egész Célvezérelt Gyülekezetet az Új Spiritualitásba „vezérelje”. Ez az a fajta kovász, amely a világ dicséretét nyeri el és egy hamis krisztus arcára, mint Maitreya, mosolyt csal. Az a fajta kovász, amely tágra nyitja az ajtót a felekezetközti „párbeszéd” előtt, amelyet Neale Donald Walsch és az ő New Age „Istene” olyan kétségbeesetten óhajtanak. Ez az a fajta kovász, amely már abban a folyamatban van, hogy bevezesse a Gyülekezetet egy nagy megtévesztésbe.
Természetesen a „bűntársítás” senkivel szemben sem korrekt eljárás. Jézust hamisan vádolták, csupán azért, mert sokféle emberrel jött kapcsolatban. De a velük való érintkezés nem tette őt mássá. Ő volt az, aki megváltoztatta őket. Elmondhatjuk-e ugyanazt a Rick Warren és Robert Schuller kapcsolatáról? Kimerítő tanulmányozásom során nagyon világossá vált, hogy Rick Warren volt az akinek „viszketett a füle”. Ő volt az, aki gyökeresen megváltozott a Robert Schullerrel való kapcsolat során – és nem fordítva. A Célvezérelt Élet azt bizonyította be nekem, hogy Rick Warren nem annyira Rick Warren tanításait mutatta be, mint inkább Robert Schuller írásait és tanításait. A Schuller hatása félreérthetetlen és valós volt.
1982-ben Robert Schuller felhívást intézett „egy új reformációra” az egyházban. Ma, Rick Warren intéz felhívást „egy új reformációra” az egyházban. 1982-ben Robert Schuller ismertette Isten tervét a világ megváltoztatására és megváltására vonatkozólag, mint „Isten álmát”. Ma Rick Warren mutatja be a P.E.A.C.E. Tervét, amelyet úgy ír le, mint „Isten álma” a világ megváltoztatására. 1969-ben Robert Schuller azt írta, hogy „Isten az emberekben lakozik”. Ma Rick Warren azt tanítja, hogy Isten „mindenben benne van”.Rick Warren újból és újból felhasználja Schuller gondolatait, elképzeléseit, tanításait, szavait, és kifejezéseit – amelyekből számosat említettem már.
Rick Warren nem egy összefüggésbe hozás „áldozata”. Az ő kapcsolata Robert Schullerel egy választás általi asszociáció. Rick Warren volt az, aki Schullerhez ment. Az ő választása volt, hogy Schullerhez társuljon és adoptálja tanításait. Ezeknek a Schuller tanításoknak az adoptálásában bizonyítja meg magát Rick Warren.
Matthew Henry Biblia kommentátor helyesen ragaszkodik ahhoz, hogy bárki szolgálatának „gyümölcsei” magukban foglalják „tanításaik gyümölcseit”. És ebben az értelemben Rick Warren tanításainak és doktrínáinak „gyümölcsei” jelentősen hasonlóknak bizonyultak a Robert Schuller tanításaihoz és doktrínáihoz. Jézus azt mondta „Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket”(Máté 7: 20). Amit megértettem a Célvezérelt Élet olvasása folyamán a „gyümölcsök” és a Rick Warren és Robert Schuller kapcsolatát illetőleg, az volt, hogy a Rick Warren alma nem esett messze a Robert Schuller fától.

Hétfő

Az Úr kegyelméből a tegnap éjfélre már itthon voltam, de annyira fáradt voltam hogy már nem volt kedvem írni., így mára maradt a hétvége rögzítése.

Kezdem azzal hogy szombat reggel Vaján, a Tisza Attila ikertestvérének a házában ébredtem mivel ott voltam elszállásolva. A férje Péter(Menyus)már korábbról is ismert engem mivel a kilencvenben Attilával együtt jártak Zilahon. Három gyermek van ebben a családban: Péter(23?) már vőlegény, Balázs(19) még diák és Nóra aki még csak 11 éves. Nagy szeretettel fogadtak és a beszélgetéseink tartalmasak, az imádságaink pedig hiszem hogy eredményesek voltak.

Pénteken a lelkipásztorok két nagy csoportra váltunk szét. Szombaton már a déliek Vámospércsen gyülekeztek, míg mi akik az északi csoportba tartoztunk Nagydoboson. Kb 25-en voltunk együtt és egy nagyon hasznos előadás(Albert István Zsolt, bihari lelkipásztor), valamint a véget nem érő beszélgetések töltötték ki az időkeretet, amit konferenciáyásra szántunk. A záróima után még bementem Cserés Attiláékhoz, aki meghívott pásztora a nagydobosi körzetnek és december 1-én szombaton lesz a felavatása. Ő szatmári származású és a kilencvenes évek eljén kerültek át Magyarországra és most győzte meg az Úr, hogy jól menő vállakozását felszámolja és beálljon az Úr munkájába. Nagyszerű volt látni az Úr vezetését nem csak az ő hanem a körzet életében is akik hosszú hányattatások után jó irányba tartanak. Attila családjával van az édesanyja is aki régi ismerőse (barátnője) az én édesanyámnak és elmondása szerint engem mint gyermeket már Zilahról jól ismert. Nagy szeretettel köszöntötte a szüleimet, íme itt át is adtam... Miután imádkoztunk az estéért(Nagydoboson Vékás Zoltán testvér szolgált a hétvégén), visszaindultam Vajára ami kb. 25 km.-re van a körzetközponttól. A szombat esti evangelizációra is többen eljöttek a faluból és nagy örömünkre döntések is születtek a z Úr Jézus mellett. Különösképpen kell imádkozni egy tanárnőért aki hosszú vajúdás után jutott el eddig a lépésig, de a bűnvalló imádsága után nagy öröme volt. Nem lesz könnyű neki a bemerítésben is követni az Urat, de ha lesz megfelelő imatámogatás akkor egyálalán nem tűnik lehetetlennek hogy tavasszal bemerítkezzen. ÁMEN!

Vasárnap délelőtt ugyancsak Vaján szolgáltam a gyülekezet felé inkább hitmélyítő céllal. Délután kettőtől Nábrádra(60 km Vajáról Nagydoboson át) mentünk több fiatallal együtt, akik elkísértek. Ott csak 3 tag van, de voltunk vagy 16-an. Bárcsak adna az Úr ott is ébredést és a kiöregedett gyülekezet és kiürült imaház újulna meg.

Fél négykor már továbbindultunk Nagyvarsányba, mert 17 órától ott volt a TELEK záróalkalma. Ezen az alkalmon minden erdélyi lelkipásztornak(voltunk vagy 15-en) volt egy 3-4 perces üzenete, melyek között férfikar és vegyeskar énekek dicsőítették az Urat. A program vezető akivel a szószéken voltam a helyi lelkipásztor Katona László volt, aki az egyik kezdeményezője és jelenlegi szervezője is a TELEK-nek(Tiszántúli és Erdélyi Lelkipásztorok Evangelizációs Közössége). Nagyon jól kézben tartotta az egész konferenciát és a záróalkalmat is példaértékü módon szervezte meg. Az igehirdetés melyre 18.20-kor került sor mintegy 35 perces lehetett véleményem szerint és éreztem, hogy közületek is sokan valamint a gyülekezetem(érszőllős) is imádkoztak értem. Megerősített az Úr amire szükség is volt mert nagyon gyengének éreztem magam. A prédikáció vázlata:


Baj van! 4.Móz. 21:4-9, Ján.3:14-16

  1. A baj neve: kígyó

    - öl, pusztít és látszik is az eredménye mert fogyatkozunk

  2. A bajnak oka van

    -lázadás, zúgolódás, az embernek nem kell a mennyei kenyér

  3. A bajra megoldás van

    -hittel nézz a megfeszített Jézusra és nem kárhozol el


Az igehirdetés után a döntésre való fehíváskor többen jelezték, hogy életük nagy bajára Jézustól várják a megoldást. Áldott legyen a Mindenható! Dicsértessék Jézus Krisztus! Imádkozzunk a döntést hozókért hogy megmaradjanak Jézus Krisztus mellett!

Az esti alkalmat szeretet vendégség követte és ezután haza indultunk Erdélybe.

2007. november 23., péntek

Péntek

Reggel 9-kor kilencen indultunk el Érmihályfalváról Berettyóújfaluba. Azt hiszem ennyi lelkipásztor egy időben nem ült még ebben a buszban és nagyon hamar el is telt a közel egy óra utazási idő mert volt miről beszélgetni és volt mit megosztani. Tíz órakor már célunkhoz érkeztünk ahol több erdélyi és magyarországi lelkipásztor testvérünk várt. Kb. hatvanan voltunk összesen ezen a találkozón és az alkalom első felében Budai Lajos lelkipásztor(a sógorom) tartott előadást „Szolgálatunk a mérlegen” címmel. Ezt rövid szünet majd fórumbeszélgetés követte. Az összejövetel elején még arra is futotta a szervezők figyelméből hogy az újakat is számba vegyék, így nem kerülhettem el az előszólítást egy rövid bemutatkozás erejéig. Hálás vagyok a jó Istennek ezért az alkalomért mert a mérlegre állhattam és miután híjával találtattam nem dobott félre hanem megkegyelmezett. Lajossal és Módi Mikivel volt áldott imádkozásunk akkor amikor lehetőség nyílt kisebb csoportban bizalmas keretek közt imádkozni.

A tartalmas ebéd (töltött káposzta) után vendégfogadó testvéremmel elindultunk szolgálati helyünkre Vajára. Ebben a nyírségi kis községben(nagyon forgalmas egyébként) hirdethettem ma este az igét az Űr kegyelméből a kis(kb. 120 nm) imaházat majdnem megtöltő figyelmes hallgatóságnak. Itt a baptista gyülekezetnek csak 28 tagja van, de élő közösség és elkötelezettek a misszióra, azért is volt annyi látogató ma este. A döntésre való felhívásra többen is jelentkeztek. Adja az Úr hogy jó folytatása legyen az elindulásnak. Holnap Nagydoboson leszek több lelkipásztor testvéremmel együtt, de az esti evangelizáción ismét itt fogok szolgálni. Imádkozzatok hogy használhasson az Úr!

2007. november 22., csütörtök

Csütörtök

A ma reggeli áhítaton Jémina(4,5 éves) is aktív volt... Már nagyon jól megfigyeli hogy miről van szó és a központi gondolatot is belefoglalja az imájába. A ma reggeli imája valahogy így hangzott: ”Úr Jézus köszönöm a mai napot és segíts hogy ne járjak a zöld fa alá hanem térjek hozzád...” (Jer 3:6-25 )

Remélem ahogy nőnek a lányaim, úgy lesznek egyre fogékonyabbak a szent dolgok iránt... Mirjám most még cserkész csapatot verbuvált itt Érszőllősön (Baróton a biológia tanár cserkész csapatában avatott cserkész volt és azt a feladatot kapta hogy itt is szervezze meg a cserkészetet. A lépcső alatt van a gyülekező helyük és ki van ott függesztve a cserkész induló, a cserkész tízprancsolat, program, az egyenruha méretei stb. ...tehát már működnek:), de adja az Úr hogy majd az Úrért hadakozzon!

Ma délelőtt sikerült a kocsin lecserélni a kerekeket téli gumikra, így biztonságosabban haladhatok... Ugyancsak délelőtt a micskei gyülekezet számára nyitottunk bankszámlát Margittán a gyülekezetvezetővel, Tripó Istvánnal. Estére Kéczbe mentünk Béla tesvérrel, mint ahogy szoktunk. Halottam ma este egy érdekes imádságot(melyik nem érdekes?) is ami elgondolkodtatott.

“Drága jó Atyám köszönöm hogy meggyógyítottál és most is gondoskodsz rólam, te látod hogy még van betegségem, és én hiszem hogy csak te vagy a gyógyítóm, mert rajtad kívül nincs más Isten, de könyörgök bocsásd meg hogy mégis szedem ezeket a bigyókat (gyógyszerekre gondolt, amiket az orvos felírt neki), met én tudom hogy csak te tudsz engem meggyógyítani.” Azonnal eszembe utott nekem Naámán kérése ill. bizonyságtétele, miután meggyógyult és ment Elizeushoz... Nincs új a nap alatt...

Holnap ha az Úr is megsegít akkor reggel 3/4-ed 8-kor elindulunk néhány lelkipásztorral a TELEK-re. Ez a tiszántúli(inneni) és erdélyi lelkipásztorok közössége amit félévente gyakorolnak hol itt hol ott. Most éppen ott és nekem ez lesz az első ilyen alkalmam. Vasárnap estére meg is bíztak hogy a záró alkalmon szolgáljak Nagyvarsányban. Addig Berettyóújfaluban(Péntek) és Vámospércsen ill. Nagydoboson(Szombat) leszünk együtt a lelkimunkásokkal ahol előadásokat és fórumokat hallgatunk, tartunk. Nagyon alkalmatlannak érzem magam a vasárnapi szolgálatra, különösképpen a szolgatársak felé, de kérem az Urat és imádkozzatok ti is érettem hogy tegyen áldássá.

Igyekszem blogolni a hétvégén is de ha mégsem sikerül, akkor bővebben majd hétfőn... vagy ha a feleségemnek lesz kedve akkor ő ír...

2007. november 21., szerda

Szerda

Kijöttek végre a telefon szerelők és megállapították hogy nincs vonal, de amig itt voltak magától megjavult. Találgatták hogy mi lehetett a baj, kérdeztek ezt meg azt, többek között hogy a modemet ki szoktam e kapcsolni miután internetezek, mert a vírusok ugye megfertőzhetik a gépet és aytán magától tárcsázik, vonalat tart stb. Végighallgattam a sok jó tanácsot a számítógép használatára vonatkozóan, aztán elmondtam nekik hogy linuxot használok és az nem lehet probléma amire ők gondolnak, ezeket én már mind kiküszöböltem. Na ekkor állt be a nagy tanácstalanság... Azt mondták nem tudják elképzelni hogy mi lehetett a baj. Mondom nekik hogy amerikai meg kanadai hívást is kezdeményeztek erről a vonalról, pedig mi biztosan nem telefonáltunk. Erre fel azt kérdezi hogy
- Láttak valakit a központ(egy nagy szürke doboz az iskola mellett) körül?
- Nem figyeltem
- Na látja akkor csak innen mehetett ki hívás...
Ezzel elültette a gyanakvást bennem, mert nem is tudtam hogy nekem fogyelni kellene az út túloldalán levő dobozt, hogy ott nehogy valaki rácsatlakozzon a mi vonalunkra... Na midegy... Tény hogy amióta itt voltak (pedig semmit sem csináltak a kérdezősködésen és a csodálkozáson kívül) semmi baja a vonalnak... 21. századi rejtvény aki tudja oldja meg :)

A tegnap este ismét jó alkalmunk volt Lukács testvéréknél(mert náluk gyűltünk) az imádkozókkal. Tudom hogy egyre jobb és jobb lesz és ennek örülök. A két és fél óra úgy elrepült hogy alig vettük észre. Fél tíz volt mikor hazajöttem. Ezután a feleségemmel beszélgettünk és imádkoztunk hajnali kettőig. tehát nagyon gazdag napom volt a tegnap...

Végül bemásolok ide egy hozzászólást a Rick Warren témához ami emailben érkezett... A hozzászólásokat a bloghoz ha "névtelenül" (hogy felhasználói névvel lehessen ahhoz regisztrálni kell) is írja valaki, attól még aláírhatja a nevét és rögtön nem lesz névtelen.

Már régóta szomorkodom Rick Warren népszerűsége miatt tájainkon. És azért is, mert sokszor olyan helyen és olyanoktól hallottam pozitív véleményt róla, akik inkább le kellene leplezzék.

Felfigyeltem a névtelen hozzászóló véleményére is, hogy azért, mert itt-ott van egy kis gond, nem kell mindent elvetni.

A megtévesztés nem úgy jelentkezik, mint valami hatalmas otrombaság. Egy igazi „jó” megtévesztésnek legalább 90% (vagy több) igazság és csak 10% hamis. De ennek a hamisnak a mérge garantáltan halálos. Még akkor is, ha nem rögtön öl, hanem időben fejti ki hatását.

Én nem olvastam Chris Hand írását, de elgondolkodtam néhány egyszerű dolgon.

Kinek a tanítványa Rick Warren? Rick Warren Robert Schuller tanítványa. Gondolom Schullert nem kell ismertetni (önbecsülési „teológia”, New Age, pszichológia stb.). Nem csoda, hogy Warren is az ÉN-t helyezi a középpontba és az emberközpontú tanítást.

A társadalmi problémák nagyobb bajnak vannak feltűntetve, mint a bűn problémája.

Peter Drucker is nagy kihatással volt rá. (marketing módszerek a gyülekezetnövekedésben).

Előszeretettel használja a sok bibliafordítás közül a The Message nevű parafrázist. Mikor Peterson könyve megjelent, senki sem gondolt arra, hogy egy napon úgy lesz idézve, mint Isten Igéje. Ebben a parafrázisban New Age kifejezések is szerepelnek.

Kiket idéz Rick Warren a könyvében? Brother Lawrence (római katolikus misztikus), Teréz anya (katolikus apáca), Billy Graham (evangéliumi keresztyén, aki nyíltan vállalta az együttműködést a katolikusokkal és másokkal), Aldous Huxleey (angol író, aki a kaliforniai hippik guruja lett és a New Age és hindu filozófiát hirdeti), Madame Guyon (17. századi katolikus misztikus), Anais Nin (feminista írónő, aki erotikus irodalmat ír), William Jones (19. századi vallási filozófus, aki tagadta az abszolút igazság létezését), Henri Nouwen (katolikus pap, ökumenikus, pszichológus, aki bevezette a pszichológiát a katolikus egyházba).

Rick Warren hidat akar építeni a katolikusok, anglikánok, pünkösdiek stb. és az evangéliumi keresztyének között. Csak a fundamentalista keresztyénekkel (akik a Biblia minden szavához ragaszkodnak) nem akar közösséget vállalni, akiket egyik interjújában a 21, század ellenségeinek nevezi.


Kelemen Etelka.

2007. november 19., hétfő

Hétfő

Nincs telefonkapcsolat, ezért akadozik a blog. A Romtelecomnak bejelentettem hogy rossz avonal, de semmi sem történt még eddig

VASÁRNAP

Ez a vasárnap is egy különleges ünnep volt nem csak nekem hanem a nagyvárad-betlehemi gyülekezetnek is mert ott bemerítésre került sor. Helga(15 éves) vallotta meg hitét nyilvánosan és érte imádkoztunk kézrátétellel, hogy Isten Szent Lelke töltse be egészen. Két autóval mentünk innen Érszőllősről hogy betlehemi testvéreink örömében osztozzunk és a nap végén is úgy látom hogy megérte. Délelőtt a Római levél 5:19-6:4 alapján hírdettem ay igét, délután pedig az evangelizációs jellegü szolgálat a IV.Móz. 21-ből és a János ev. 3:14-15-ből történt. A két alkalom között szeretet vendégségre is sor került, melyen keresztül valóban megtapasztalhattuk hogy nemcsak jó kapcsolat hanem egymásért érzett felelősség is van bennünk. A vezetőkkel együtt beszélgettünk majd imádkoztunk gyülekezeteink megújúlásáért és egészséges fejlődéséért. Vállaltam hogy minden hónap utolsó keddjén meglátogatom a fiatalokat, amíg nem lesz lelkipásztoruk. Az Úr adjon ehhez erőt és áldást!
A délutáni alkalmat a helyi gyülekezet egy rendhagyó énekkel fejezte be-
“Kívánunk mi együtt mennybe menni
Kívánunk mi együtt mennybe menni
Utunk Kánaánba visz, a Jordánon át
Menjünk oda együtt mind.”
Ez ének után nem tudtam megállni hogy el ne mondjam ehhez fűződő családi élményünket.
Többször is megtörtént míg Baróton laktunk, hogy amikor elutaztunk vagy netán szusszanni akartunk a feleségemmel, akkor a kissebb gyereket Viola nénémre bíztuk egy néhány napra. Egyik alkalommal éppen az akkor még alig négy éves Juditkára vigyázott és ezt az éneket tanította neki. Egy ideig énekelte szépen a kislány, de aztán abbahagyta.
– Nem jó ez az ének- mondta
– Mi nem jó benne Juditka- kérdezte Viola néni
– Nem akarom hogy együtt menjünk a menybe. Te vagy az öregebb, te menj oda előbb és én majd csak utánad...

– Három évvel később majdnem megismétlődik ugyan ez a történet, de akkor a már 3 éves Jémina volt Viola nénénk szárnyai alatt. Együtt énekelték az éneket, többször is, de egy adott pillanatban Viola néném mivel látta hogy a kislány már megtanulta és tudja az éneket, elhallgatott.
– Na akkor most már induljunk – mondta a gyermek - Na! Mi van már? Miért nem indulunk? Menjünk! - bíztatgatta Jémina Viola nénémet

Mind a két gyermek ugyanazoktól a szülőktől származik és mégis mennyire másképp viszonyultak ehhez az énekhez... A három éves gyremek még azt mondja hogy “Menjünk” míg a négy éves már mást küldött előre. Mi se küldjünk senkit előre, hanem legyünk készen hogy indulhassunk. Ezt kívántam a gyülekezetnek... és ezt kívánom neked is aki olvasod.

– Hazafelés jövet alkalmunk volt Lukács testvérrel(gyülekezetünk egyik elöljárója) elbeszélgetni, ami még közelebb hozott minket egymáshoz, majd bementünk a feleségéért Szalárdra a lányához(Kelemen Sándorné Enikő). Ott nagy szeretettel asztalhoz ültettek és együtt vacsoráztunk. Volt még egy teológus vendég(Győrfi Tóbiás) is az asztalnál aki a vasárnap délutánt a Lukács testvér vejével, Kelemen Sándorral a szentmiklósi cigánymisszióban töltötte. Ennek apropóján a cigány misszióról is szó esett, aminek még gondolom folytatása is következik... jó irányba!
Este 9 óra körül értem haza és ekor már csak a feleségem volt talpon
. A többiek már gyüjtötték az erőt a holnapi napra...

2007. november 17., szombat

Szombat

Ma reggel meghalt Bogdán Editke aki a Baróti Baptista Gyülekezethez tartozott. Berszán Irénke testvérnő hívott fel és kért hogy imádkozzunk a Bogdán családért, akiknek nagyon nehéz napokat kell átélnikük. A temetésről nem tudok még semmit, de gondolom hogy hétfőn vagy kedden kerülne sor rá. Aki ismeri a családot vagy együttéreznek a gyászolókkal imádkozzanak értük!
Mi ma délután 14 órától menyegzői istentiszteletre gyültünk össze, hogy tanúi legyünk Bányai Lajos(Borzásról) és Farkas Mária(Érszőllősről) házasságkötésének. Az ünnepi igehirdetés szolgálatát Szekrényes Pál(Syilágysomlyó), az összeadást pedig én végeztem. Sok szép szolgálat és hasznos tanács is elhangztott amelyek építettek és erősítettek. Örültem annak hogy tele volt az imaház, jórészt vendégekkel. Az ünnepi vacsorára Borzáson került sor este 18 órától, de én oda már nem mentem el, mivel holnap délelőtt Nagyváradon(Betlehem gyülekezet) leszünk egy néhányan innen a gyülekezetből. Az Úr vigasztalja meg a gyászolókat és őrizze az örülőket!

U.i. Rick Warren témában árnyaltabb a képlet mint egyesek soraimból kiolvashatták. lsd. itt

2007. november 16., péntek

Péntek este

Délután beszéltem telefonon édesapámmal és örültem hogy hazaérkezett Vásárhelyről, ahova kivizsgálás miatt utazott. Megállapították hogy epeköve van, de nem szabad elhajtani, mert akkor esetleg műtéti beavatkozásra is sor kerülne ami végzetes is lehetne. Magas a vérnyomása és a májában is pang a vérellátás. Ez elég hosszú sor a bajokból és ő biztos nem is írja ki a blogjába, de én ide írom hogy aki szokott imádkozni érte az tudjon róla. Az Úr erősítse és tartsa itt míg minden feladatát el nem végzi! Ámen!
A feleségem is hazaérkezett a bibliaóra végére és örömmel újságolta hogy a tegnapi felmérője mégiscsak sikerült. 32-ből csak 4 írta meg ay átmenőt és ő volt a negyedik. Én nem tudom hova tenni az ilyesmit... Hogy egyeseknek mikor azt hiszik hogy nem sikerül akkor is megvan a minimum, mások(ez én lennék) pedig amikor nyugodtan(optimistán) hátradőlnek, hogy minden rendben még a minimum sem jön össze... Na mindegy..., a fő hogy Márti ismét virul és eleven. Dicsősség az Úrnak! December 4-én javítani akar, mert nem elég neki az átmenő jegy... Az Úr segítse meg! Ámen!

Péntek

Ma ismét a kezembe került egy kis brosúra(“Félreértett Cél”- Chris Hand) amit már korábban is láttam. Ferenczi Béla testvér hozta Kéczből, ahová postai küldeményként érkezett. Azt mondta hogy nem egészen érthető ami benne foglaltatik. Igaza is volt, mert ahhoz egy másik könyvet(“Célirányos Gyülekezet”- Rick Warren) is kellene ismerni, aminek a kritikája a fentebb említett kis füzet.

Lehet hogy egy kicsit megkésett ez a kiadvány, de mindenképpen hasznosnak találom, mert sajnos a Rick Warren gyülekezetépítő módszereinek, fenntartás nélkül való alkalmazása egyre inkább teret hódít nyugatról kelet felé haladva felénk is. Magyarországon is és itt Erdélyben is egyre többször hallottam hivatkozni lelkimunkásokat Rick Warren módszereire. Nem éreztem magam hivatottnak és nem tartottam magam annyira alkalmasnak(felkészültnek), hogy a még tekintélyes lelkipásztorok által is támogatott módszerek ellen szóljak, de kétségeimnek már eddig is hangot adtam. Most egy kicsit dokumentálva is látom gyanakvásaimat azon stratégiával szemben, mely többek között sajátos “kultúraközeli” zenei stílussal csábítja az embereket a gyülekezetbe.

Ha valakinek ezzel ellenkező a véleménye, kérdezze meg önmagától hogy mielőtt véleményt formált volna megfelelően dokumentálódott-e...

Azt is eltudtam volna képzelni, hogy szövetségünk vezetősége jelenteti meg ezt a brosúrát, de így is jó... Ebből is kiindulva a jövőre nézve úgy gondolom hogy a Szövetségi Tanács munkájában egyre inkább szerepet kellene kapjanak a hitélettel kapcsolatos stratégiai témák..., mert elárasztanak minket “jobbnál jobb” missziós ötletekkel, de hogy melyik biblikus és melyik nem, az nem mindig világos.


2007. november 15., csütörtök

Csütörtök este

Hála az Úrnak újra itthon vagyunk, csak a feleségem hiányzik. Neki még holnap vannak órái és csak este későn hozzák majd haza apósomék. Sajnos nem nagyon sikerült neki a mai felmérő amit írtak, de nem láttam elkeseredettnek. Azt mondta hogy lesz még alkalma javítani. Úgy legyen!
Délután sikerült a kicsinek megrendelni az útlevelet, amit ismét csak két évre állítanak ki. A fényképezkedés után elmentünk bevásárolni a Metróba. Ott minden diszítés már a karácsonyra mutat, pedig több mint egy hónap van még addig... és az Úr Jézus eljöveteléig hány nap van még? Jó lesz készülni...!

Csütörtök

Egy kis politika...
Ha már csütörtök van akkor ismét lehet szavazni... Egyre többször hallottam olyan felszólítást, hogy az egységre kell szavazni és nekem csak most esett le hogy ez azt jelenti hogy az RMDSZ-re. Ezzel azért vitatkoznék... Ahogy az "egységes román nemzetállam" sem fér a begyemben, úgy az erdélyi magyarok képviseletét kisajátítani akaró "egységes rmdsz" sem. Azt tudom hogy Tőkés nem egy újjászületett keresztyén, de Markóék sem... Politikus az egyik és az a másik és a többi is aki elindul. Egyet viszont nem értek, miért fáj az RMDSZ-nek ha van vetélytársa? Talán nem azért, mert így veszélybe kerül az 5 százalék...? Kellet volna úgy politizálni hogy legalább 5 százaléknyi magyar(a 9 százalékból, mert kb. ekkora a magyar szavazók aránya) szavazzon rájuk önként és nem a "ha nem szavazol ránk akkor az egység bomlasztója vagy" bunkójával kényszeríteni őket hogy a tulipánra üssék a pecsétet.
Szegény Luther is elkezdte bomlasztani az "egységes" egyházat, kapott is érte eleget, de milyen jó hogy utána következett még Zwingli, Kálvin, Husz Jánus, Hubmayer Baltazár és a többiek... Én sem állnék meg Tőkésnél...
Nem vagyok én Tőkés híve, de ez a korhadt érdekvédelmi szervezet véleményem szerint megérett a bontásra, és valamikor el kell kezdeni... az építkezést is.

2007. november 14., szerda

Szerda

Ezt a blogot Debrecenből jegyzem, mert a micskei összejövetel után a feleségemmel és a legkissebbik lányommal(Tirza) átjöttünk. Holnap ír zh-t a feleségem és holnap kellene megcsináltatni a kicsinek is az útleveletz. A régi ugyanis 10 nap múlva lejár. Ha az Úr megsegít akkor én holnap délután haza megyek de a feleségem még marad péntekig, amikor apósomék majd elhozzák.
Mikor megérkeztünk Micskére még éppen ott volt Hubert Imi(Szabó Barnabás feleségének a bátyja, magyar lelkipásztor, de román gyülekezetben Arad mellett) két teológussal(Kiss Lehel, Borzási Csaba), akik Ippre igyekeztek és mivel Imi Zilahra tartott vele utaztak. Sajnos az esti alkalmon most nem tudtak részt venni, de remélem hogy egyszer hosszabban is elbeszélgethetünk Imivel akit már rég ismerek de keveset tudok róla...
Az esti alkalmon most többen voltak mint eddig, aminek örültem és továbbra is bátorítottam a nőtestvéreket az imára, mert úgy vettem észre hogy a gyülekezetben nincs szavuk...
Debrecen felé most Székelyhídon keresztül Létavértesen át jöttem, ahol csak este 11-ig lehet átkelni a határon. Minden gond nélkül jöttünk át, de egy érdekes párbeszédre figyeltem fel a román és a magyar határőr között. Mivel a gyülekezeti alkalom után indultunk, a bibliámat a müszerfalra tettem az ablak alá és ott felejtettem. Közvetlenül a biblia fölött az első szélvédőn pedig ott van egy rendőrségi matrica, amit Islik Tibor(Csákánydoroszló) ragasztott oda, azzal a jelszóval hogy azt megbecsülik a rendőrök. Én sokszor elfeledkezek róla és későre esik le amikor rendőrök mosolyognak és kollégájuknak hisznek... most is így történt. Nézi a román határőr a jelvényt és odahívja a magyart is
-Nézd ez rendőr
-Igen- válaszolja a magyar
-de... - mutogatni kezdi a magyar kollégájának a Bibliát és értetlenkedés tükröződik az arcán
-Krestyen -próbálja magyarázni a magyar határőr gyenge román nyelvtudásával
- Van olyan? -hitetlenkedik a román - Gondolom az utóbbi időben sokat nézi a magyar híradásokat és nehezen tudja összeegyeztetni a "rendőr" és "keresztyén" szavakat ha magyar állampolgárokról van szó. (Bezzeg Romániában még keresztyén rendőrök egyesülete is van... és még nem is ismeretlenek. )
-Igen keresztyének vagyunk - mondom, de nem hagyom cserben a magyar rendőrséget
-Isten áldja - köszön a román határőr. A magyar rendőrség nevében fogadom az áldást. Rájuk fér.
- Viszontlátásra - momolja a magyar. Ennek pedig én kivántam Isten áldását.

2007. november 13., kedd

Kedd

A legjobban itt Érszőllősön a kedd esti alkalmaknak örülök, amikor együtt imádkozunk azokkal, akik vágyják és várják az ébredést. Ma este is jó alkalmunk volt. Mivel nem voltunk sokan és hideg is volt, az irodámban gyültünk össze. Az Úr azt a kérdést intézte hozzám amit Péternek is feltett: “Szeretesz- e engem?”. Ezt a kérdést osztottam meg a testvérekkel és ezután együtt válaszoltunk imában az Úr Jézusnak. Egyéb imatémáink is voltak, amelyekért könyörögtünk és a végén elénekeltük azt az éneket hogy “Szeretlek Jézusom, tudom enyém vagy...”. Sokaknak kívánok ilyen szép estét, mint amilyet mi éltünk át a mai napon.

Hétvégén szombaton menyegző lesz itt az imaházban, majd vasárnap Nagyváradon a “Betlehem” gyülekezetben fogok szolgálni bemerítésen és hálaadó istentiszteleten. Van mire és kiért készülni... Imádkozhatsz értem...


U.i. Jól esett a sok együttérzés és a jó tanács amiket kaptam megjegyzés és levelek formájában, a telefonos mizéria miatt. Köszönöm szépen! Az Úr hallgassa meg imáitokat! Remélem úgy is lesz...

2007. november 12., hétfő

Hétfő

Ma megérkezett a telefonszámla és egy kicsit(?) dühbe is gurultam. Tudom hogy ez nem illik egy keresztyénhez, de hát a 360 RON-os számla kihozott a sodromból. Ez még forintban is sok(28000Ft) nemhogy lejben... Az dialup-os csigalassú internet(5,6 KB/sec) a felét tette ki az összegnek, de volt rajta kanadai és amerikai hívás(58 perc) is amiről senkinek sincs tudomása... Most járhatok utána mig kiderítik hogy mi az igazság... Lassan-lassan(!) aztán csak lehiggadtam és meg is bántam a rossz gondolatokat, de arra az elhatározásra jutottam hogy ezt így nem szabad tovább csinálni. Valami más megoldás után kell nézzek internet ügyben és addig lehet hogy a blogolás is akadozni fog. Sajnos itt Érszőllősön még nem fejleszt a ROMTELECOM(megérdemelné hogy kisbetűvel írjam) ezért más szolgáltatót kell keressek...
Akinek szélessávja van legyen hálás érte... és imádkozzon értem!

Vasárnap

Nagyon mozgalmas volt ez a nap. Reggel 3/4 8-kor indultam Nádasdra és velem jött négy fiatal + Jémina + Szabó Barna, aki a családjával erre a hétvégére hazajött Micskére az apósáékhoz. Kilenc előtt már ott voltunk a nádasdi imaház előtt és az egyik testvér Pap Árpád már azonnal le is foglalt magának... ebédre. Három fiatal fehérruhás(Noémi, Lidia és Zoltán-alább a képen) vallotta meg hitét nyilvánosan a bemerítésben, amit Fekete Csaba helybeli lelkipásztor végzett. A Jn. 1. levele 5. rész 1-13 alapján hirdettem az igét, amit nagy figyelemmel hallgatott a népes hallgatóság. Voltak ott testvérek Balláról, Nagybányáról, Bogdándról, Magyarországról...stb. úgy hogy még a karzat sem maradt üres. Mikor vége volt egy kis vita keletkezett abból hogy végül is hova menjek ebédre, mert több testvér is igényt tartott volna a közösségre. Aztán csak maradtam Pap testvérnél, aki végül azzal tromfolta le a többi meghívót, hogy mi rokonok vagyunk. Ez nekem is meglepetés volt és még az ebéd előtt próbáltam kibogozni a rokoni szálakat. Hát egy bonyolult képlet alapján valóban össze lehetett kapcsolni a rokonságot, de hát mindegy volt már... Finom volt az ebéd amit nagy szeretettel osztottak meg velem. A fiatalok és Jémina valahol máshol ebédeltek.
Délután három órakor kezdődött a hálaadó istentisztelet és háromnegyed 5-re fejeződött be. Gazdag progrem volt a délutáni amit egy 25 perces prédikácival zártam. Igyekeznem ellett, mert hat órára már haza kellett érjek a körzetbe, mivel Micskén úrvacsorai alkalma volt a gyülekezetnek. Egész úton havazott és nagyon nehezen lehetett haladni, de végül egy fél órás késéssel fél hétre megérkeztünk Micskére. Jó alkalmunk volt együtt a testvérekkel, ahol a délutáni ítéletes, de mégis áldásos igéből (Malakiás 1:6-14) szolgáltam a fiatalokkal együtt akik oda is elkísértek. Mivel már nem kellett sietni sehová elfogadtuk a meghívást vacsorára. A fiatalok a Tripó családnál én pedig Hoble testvéréknél fogyasztottam el a vacsorát. Hoble testvér a betegsége(Parkinson kór) ellenére nagyon jól tartja még magát. Meglepően jó az emlékezete, még a baróti és a bibarcfalvi testvérekre is emlékszik. Érdeklődött Fehér testvér(Fehér András Bibarcfalva) után is.
-Hogy van Fehér testvér, az édesapád nővérének a férje?
-Hála az Úrnak egészséges
-Emlékszem rá, vezettem az Úr Jézushoz. És a lányára is emlékszem aki valami mérnök emberhez ment feleségül...
-Igen úgy van...
Több év vagy évtized után is emlékszik személyekre, pedig nagyon sokfelé járt és hírdette az evangéliumot. Aki ismeri imádkozzon érte, hogy az Úr tegye áldottá öreg napjait is...!
Tíz órára érkeztem haza a kislányommal Jéminával. Mivel nekem még ezt azt el kellett rendezni a kocsiban ő hamarabb bement és...
-Csókolom édesanyám
-Szia Jémina, hol voltatok ilyen sokáig?
-Meccsen - nem tudta megjegyezni a Micske falu nevét
Mikor én bementem le is teremtett a feleségem. Hova vitted te a gyermeket vasárnap? Meccsre jártok? Aztán leesett neki is...meg nekem is... A kislányban a vasárnapi szolgálatomból egy-két illusztráció(a futballpályáról, a sportból saját tapasztalatból) megragadt. Így voltunk mi Micske helyett meccsen. Tanulság: az igehirdetésben kevesebb kell legyen az illusztráció a futball világából.

2007. november 10., szombat

Péntek - Szombat

Pénteken délelőtt elindultam Krasznára hogz megjavítsák a kocsit. Az volt a gondolatomban hogy délutánra még haza is érkezhetek és akkor a feleségem elviheti az érszőllősi lányokat a zilahi konferenciára. Azonban Krasznán amikor lebontották a kuplung pumpát, akkor látták hogy eltörött és már nem tudták újra járóképessé tenni. Nem volt mit tenni mint elfogadni az ajánlatot mely szerint szombat délutánra az addigra megérkező alkatrészt beépítik. Felhívtam Lajost a sógoromat(zilahi lelkipásztor), aki kijött értem Krasznára és elvitt Zilahra. Estére Márti is megérkezett a lányokkal a konferenciára. Őket Hiri János hozta el és úgy beszéltük meg hopgy szombaton pedig velem jönnek haza. Ady Dánieléknél voltunk Mártival elszállásolva, és ezért a tegnap nem volt lehetőségem írni.
Ma reggel tovább folytatódott a leánykonferencia és mivel nekem ott semmi keresnivalóm nem volt, ezért elsétáltam a piacra. Egy kicsit nosztalgiáztam ebben a városban ahol a 1-12 osztályt jártam. Mire visszaértem Lajosékhoz ő már indult Gyergyóba a Zilahiakkal. Pontosan délben 12-kor Bándi testvér is megérkezett Egrespatakról , akinek a számítógépet vettem, hogy menjek vele és délután állítsuk be neki otthon az internetet. Az ebédet is ott fogyasztottam el, ami nagyon finom volt. A Bándi testvér gépére a DSL linux disztribuciót telepítettem és sikerült a netre kapcsolni. Mivel Bándi testvér eddig még Windows-t sem tapogatott, a linuxra való alkalmazkodás zökkenőmentes volt. Nem mondott olyanokat, hogy "de a windowsban így volt meg úgy volt...stb. stb." egyszóval ideális linux user lett belőle :) Meglepően gyorsan megtanulta kezelni a gépet és már vadul szörfözik, blogot olvas (egyelőre még az én lapomról indul:), zenét hallgat, levelet olvas, online bibliában keresgél... stb. E-mail címe is van már: bandisandor@freemail.hu tehát lehet írni neki levelet... A délutánt tehát együtt töltöttük és így jutott idő még a beszélgetésre és imádkozásra is.
Este 7-re ő vitt el Krasznára a kocsiért. Hála az Úrnak kész lett. Jelenleg már Zilahon vagyok és várom hogy vége legyen a leánykonferenciának hogy indulhassak haza. Holnap ha az Úr is megsegít Hadad-Nádasdon leszek ahol bemerítés és hálaadónap lesz. Szükségem lesz az imatámogatásotokra, hogy áldás lehessek!!!

2007. november 8., csütörtök

Csütörtök

Közeledik az EU képviselő választás itt Romániában. A pártok versenyt futnak az idővel, a választók kegyeiért. Nekünk magyaroknak is meggyült a bajunk a választással, mert ahogy egyik lp. társam fogalmazott a tegnap két rossz közül kell választani és nekünk a kissebbik rosszra kell voksolni. A tegnapi gyűlésen ez is szóba került a különfélék között, mert volt igény a közösségünkből arra, hogy foglajunk állást ebben a kérdésben. A kérdést a tettek(mit tettek a jelöltek eddig vagy mit nem tettek) alapján akartuk megválaszolni, de csak oda lyukadtunk ki hogy az egyik kevésbé rosszabb mint a másik. Végül abban maradtunk, hogy imádságra buzdítjuk a testvéreket és úgy szavazzanak, ahogy a lelkiismeretük diktálja. Én személy szerint nem osztom azt a véleményt hogy ha két rossz közül lehet választani, akkor nincs más teendő mint a kissebbik rosszat akarni... Nem! Inkább nem szavazok, ha hitelvi szempontok szerint mérlegelek. Szeretem én magyar népemet, de még jobban az Úr Jézust. Sok mindenre kész vagyok a nemzetemért, de egy kivénhedt, megújulni nem képes szervezettel(RMDSZ), vagy egy magát püspöknek(a szó bibliai értelmében gondolom) hazudó politikussal nem akarom boldogítani. Azonban ha politikai szempontok alapján akar valaki dönteni, akkor mérlegelheti melyik a rosszabb vagy jobb politika és amelyik tetszik azt válassza. Na ebből ennyi elég... Az Úr könyörüljön szegény magyar népünkön!

A ma esti bibliaóra helyszíne Kécz volt, ahol az Ésaiás próféta könyvét tanulmányoztuk és a hozzászólásokat,bizonyságtételeket, imádságokat hallva azt mondhatom, hogy nem hiába...
Az alkalom után Ferenczi Béla testvér ismét(már egy hónapja folyamatosan) temetési énekeket gyakoroltatott a cigány testvérekkel. "Nem lehet tudni mikor fogunk temetni, de vagy előbb vagy utóbb sorkerül valakire és akkor már késő éneket tanulni..." Ez az ösztöke, amit Béla testvér sikeresen alkalmaz az ének tanításban. Gondolom inkább akarják énekelni az atyfiak, mint... hogy nekik énekeljék.
Mivel hatkor kezdtünk fél kilencre már itthon voltamés a gyerekekkel még társasjátékra is volt időaminek a végén én lettem a győztes. Ilyen is van...

2007. november 7., szerda

Szerda

Hooooooosszúra sikeredett a mai nap... Reggel kezdődött azzal hogy amint elindultam Debrecenből, elfolyt a fékfolyadék a kocsiból. Úgy vettem észre hogy nem lehetett sebességet váltani. Megálltam és elgyalogoltam a legközelebbi benzinkútig ahol vásároltam fél liter folyadékot aminek a segítségével Váradig jutottam. Közben harcolnom kellett a bosszúság ellen. Nem is olyan rég 35 millióba került a kocsi rendbetétele, amit részben hitelből fedeztem és még ma is érzek, de azzal vigasztaltam magam hogy most legalább rendben van a kocsi. Na hát kiderült hogy még sem... Ezt kellett valahogy megemésszem... Jött az ördög számtalan ötlettel, méreggel ami elől ki kellett térni és még azért is kellett imádkozzam, hogy a tanácsülés idejére(ahová másfél órás késéssel érkeztem meg!) legalább felejtsem el ezt a problémát, nehogy ingerült vagy felületes legyek... A tanácskozás hála az Úrnak rendben lefolyt és eredményesnek is tartom a munkát. Igaz hogy sok fejlődni valónk van még az adminisztráció szintjén, de legalább van elmozdulás pozitív irányba. Személy szerint én felajánlottam visszavonulásomat a Tanácsból a következő székelyföldi missziókerületi elnök javára, de a testvérek nem fogadták el. Inkább kibővitik a Tanácsot az új vezetővel. Az Úr legyen kegyelmes hozzám hogy ne legyek méltatlan e feladatra. Beszélgettünk még a jövő évi költségvetésről, sajtótermékekről, eseménynaptárról, táborozásokról... stb. Jó néhány határozatot is hoztunk, amelyek majd megjelennek a dr.Kovács József főtitkár testvér által szerkesztett Közlönyben. A tanácskozás idején én Borzási István testvér mellett ültem és néha a laptopjára pillantva megállapíthattam, hogy gőzerővel dolgozik a disszertációján. Ennek ellenére ő is bekapcsolódott a tanácskozásba...
Ebéd közben az asztalnál Bándi testvér számolt be az elmúl hétvégi debreceni ifjúsági konferenciáról. Az áldások mellett arról is beszélt amit már nem először hallottam és tapasztaltam személyesen is: TÚL NAGY VOLT A HANGERŐ már ami a zenét illeti... Sajnálom hogy ennyire visszás is lehet egy konferencia megítélése(két hete édesapámnak ugyanez volt a véleménye a kiskőrösi konfiról), a rossz szervezés miatt. Mert szervezés kérdése hogy előadók és zenészek összhangban legyenek és ne "fújja mindegyik a sajátját" . Én a magam részéről eldöntöttem hogy ezután nem vállalok el meghívást oda ahol nem sikerül előre megállapodni a decibelek mértékéről. Ugyanis azt tapasztalom hogy a harsogó-dübörgő zenebona(és itt nem a zene ellen szólok, sőt...) ellentétben van az imádságos lelkülettel. Akik dübörögnek gyengék(vagy még azok se) az imában, akik pedig az imádságban buzgók(van egy néhány jó példa előttem) azok nem dübörögnek...
Annyira elmerültünk a beszélgetésben hogy már nem is emlékszem arra mit ebédeltem, pedig jól laktam...
A délután is hamar elröppent a jelen ügyei és a jövő tervei között, annyira hogy mire észbekaptam már 5 óra volt. Ki a kocsihoz hogy indulnék Micskére, de fékolaj a kocsi alatt... mind elfolyt. Újat kellett venni... Le is tettem róla hogy eljussak ezért visszamentem a tanácskozás végére, majd még maradtam egy hosszabb lelkigondozói beszélgetésre az egyik teológus testvéremmel... Hiszem hogy nem volt hiábavaló a beszélgetésünk és az együtt imádkozás. Mielőtt hazaindultam volna még lekódoltam a szövetség wireless hálózatát, hogy illetéktelenek az utcáról ne használhassák. Ha a teológusok ezt a bejegyzést olvassák, az azt jelenti hogy Kovács József testvér már közölte velük a jelszót... :)
A hazafelé tartó út hosszabra sikeredett mint normál esetben, mert fékolajat kellett venni, majd 20 km-ként után töltögetni. Mire Érszőllősre hazakerültem(22 óra), azt is megtanultam hogyan kell kuplung nélkül váltani, mert takarékoskodni kellett az olajjal... Aki nem élt át hasonlót nem is tudja milyen nagy öröm gond nélkül(?) begördülni a kapun... Hála az Úrnak itthon vagyok!

2007. november 6., kedd

Új blog

Örömmel fedeztem fel a cybertérben kedves barátom Novák Zsolt blogját... Az Úr csodásan működik az ő életében is, ezt láttam amióta ismerem... Remélem ezután olvashatom is... Az Úr áldja meg imádkozókkal! Kilinkelem.

Kedd

Ma reggel a gazdagokról olvastam rettenetes igéket a Jakab apostol leveléből.

"5,1 Tehát, ti gazdagok, sírjatok és jajgassatok a bekövetkező nyomorúságaitok miatt! 5,2 Gazdagságotok megrothadt, ruháitokat megrágta a moly, 5,3 aranyotok és ezüstötök megrozsdásodott, és rozsdája ellenetek tanúskodik, és megemészti testeteket, mint a tűz. Kincseket gyűjtöttetek még az utolsó napokban is. 5,4 Íme, a földjeiteket learató munkások bére, amelyet visszatartottatok, égre kiált, és az aratók panasza eljutott a Seregek Urának a fülébe. 5,5 Dőzsöltetek a földön és tobzódtatok, hizlaltátok a szíveteket, mint az áldozati állat levágásának napján. 5,6 Elítéltétek, megöltétek az igazat, s ő nem állt ellen nektek. " (Jak. 5:1-6)
Már már kezdtem örvendezni annak, hogy én egyáltalán nem vagyok gazdag, ezért nem nekem szólnak az olvasottak. De ekkor eszembe jutott egy korábban olvasott(sajnos a forrásra már nem emlékszem) statisztika, mely szerint mi itt Európában a világ népességének aabban a 30 százalékában vagyunk, mely jobb módú mint a többi 70 százalék. Ha így olvasom az ígét akkor magunkra ill. az Európai Unióra is gondolhatok... Nekem és nekünk is akiknek több javunk van mint a mindennapi kenyér meg egy öltöző ruha, figyelmeztetés a reggeli ige (Jak. 5:1-6)

Délután eljöttem Debrecenbe és innen blogolok most. Egyéb dolgaim mellett egyik barátom(G.G.) kért meg arra hogy egy akciós terméket vegyek meg neki a Metróban. Kettő darab volt már csak az üzletben és az egyiket sikerült is elhozni...
Ma este már nem megyek haza, mert holnap reggel 10 órától Nagyváradon Szövetségi Tanácsülés lesz. Bezámolók, jövő évi költségvetés és egyéb a közösségünket érintő kérdések témák lesznek napirenden. Már előre örülök a székelyföldiekkel való találkozásnak. Remélem hogy hasznos munkát tudunk végezni és jó gyümölcse lesz a tanácskozásnak. Ámen!

2007. november 5., hétfő

Hétfő

A mai nap csendesnek volt mondható, mert semmi különleges dolog nem történt. Lelkigondozás, együtt imádkozás, tanácsadás, hálózattervezés(IT) töltötte ki a napomat. Ma estére közös családi játékot terveztem, amire a gyerekek már nagyban készülnek. A feleségem még bent van a nőtestvérekkel az imaházban, mert ma van a baptista nők imanapja és hat órától gyűltek össze imádkozni. Addig én vagyok itthon a gyerekekkel... Kellemes estét mindenkinek!

Szombat-Vasárnap

Sajnos valami baj van a telefonvonallal, mert sem a tegnap sem ma nem lehetett hsználni. Vékás testvér még elért engem a tegnap amikor december 7-re evangélizációs alkalomra hívott, de azóta többnyire nincs vonal, így internet sincs. Ezért írok csak most...
A tegnap reggelre ígérte Hiri János, hogy elvisz egy orvoshoz Margittán akinek most éppen dogozik. Ez az orvos belgyógyász és hajlandónak mutatkozott hogy megvizsgáljon a korábbi(lsd. okt.15-i bejegyzés) görcsök miatt. Nem szokásom nekem orvosokhoz járni, és éppen ezért felkészültem arra hogy most minden rejtett baj is előjöhet kiderülhet... Már a feleségemnek is mondtam, lehet hogy mostantól egy beteges ember leszek, de nem így történt. Hála az Úrnak! Megvizsgált az orvos becsülettel és persze ultrahanggal is, de semmi egyebet nem látott csak valami csekély homokot a vesében. Sem az epének sem a májnak, gyomornak baja nincs. Az orvos szerint tehát még nem léphetek be a betegek népes táborába. Tartsa meg az Úr az egészségemet lelki értelemben is!
Délután a Bándi testvér számítógépére(PIII-as, a héten vásároltam neki Debrecenben 10000 forintért) telepítettem linuxot és remélem hogy hamarosan szolgálatba is állhat. Este a fiatalokkal voltunk együtt, amikor is az adakozásról mint az istentisztelet egyik formájáról beszélgettünk a Mt. 6 rész alapján. Az ifjúsági után érkeztek meg anyósomék, akik haza hozták Mirjámot. A kislány nagyon nagyon boldog volt, mert több ismerősre is szert tett az iwiw-en és egyéb kapcsolatokban is gazdag hétvégét tölthetett a nagyszülőkkel. Csak mondta mondta az élményeit... idő kellet míg végig hallgattuk.

Ma vasárnap délelőtt a vezérfonalban megjelölt igék alapján hírdettem igét majd úrvacsorai alkalmunk volt a gyülekezetben. A délutáni igehírdetés az Isten emberéről szólt, aki
-szólt, mikor támadott az ellenség és figyelmeztetni kellett
-imádkozott a szolgáért
-vezetett vakokat a jó útra
-kegyelmet eszközölt ellenségei számára is
az igehirdetés után buzgó imádságokban válaszoltak fiatalok és idősek egyaránt az Úr szavára. Jó volt hallgatni őket és áment mondani imájukra...
Az esti összejövetel után a gyülekezet vezetőségével maradtunk vissza hogy az előttünk álló feladatokat megbeszéljük. Tíz óra után jöttem csak haza és még most sem jó a telefonvonal...
Amikor jó lesz ezt is olvasni lehet... (Hétfő reggelre lett végül is jó a vonal)

2007. november 2., péntek

Péntek

Ma délben elmentek a vendégek, de előtte még imádkoztunk együtt és értük.A kicsi Gabika is olyan értelmesen imádkozott, hogy arra fel lehetett figyelni, nemcsak a mennyben hanem itt a földön is... Az Úr áldja meg őket!
Délután elkészítettem a novemberi hónapra a szolgálati beosztást és azt vettem észre hogy ez a hónap is elég sűrűre sikeredett... Most már a TELEK(tiszántúli és erdélyi lelkipásztorok közössége) is hivatalos vagyok,ami azt jelenti hogy a hónap utolsó hétvégéjét több lelkipásztor társammalmagyarországi gyülekezetekben töltjük és ott szolgálunk. Ma kaptam meg ennek a talákozónak a programját. Imádkozni és készülni kell erre a feladatra is.
Este bibliaóránk volt a gyülekezetben és utána pedig testvéri óra, mivel vasárnap úrvacsorai alkalma lesz a gyülekezetnek. Ezen a testvéri órán szóltam arról hogy a közeljövőben rendeznünk kell a tagsági viszonyokat a gyülekezetben. Látnunk kell kik azok akik már hosszabb ideje nem úrvacsoráznak és nem nem is akarnak, és kik azok akik szeretnének helyreállni. Így lehet a tagnyilvántartást frissíteni és egyben világosan látni azokat akik bajban vannak. Ezzel egyet is értett a gyülekezet, de az eltávozáskor az egyik testvérnő odasúgja nekem: "Testvér legyen egy kicsit türelemmel,és várjunk még ezzel a szigorúsággal.Tudja a testvér mire gondolok, ugye?" Hát sejtettem én mire gondol a testvérnő és valóban körültekintően, nagy szeretettel kell a meghanyatlott tagok felé fordulni, de azt is tudom hogy nem szabad a homokba dugni a fejünket sem pedig könnyűvé, olcsóvá tenni a kegyelmet!!!
Tanulnom kell a türelmet és az alázatot a Mestertől, hogy hasznos eszköze legyek.

Csütörtök

Már megint átcsúsztam péntekre, de nem baj... A csütörtök amolyan barna színű nap az én világomban. Nem értem, hogy egyeseknek miért szürkék a hétköznapok... Nekem pl. színesek... Mindegyiknapnak megvan a maga színe és általában olyan a hangulata és a tartalma is. Azonban a félreértések elkerülése végett nehogy valaki azt gondolja hogy nálam a csütörtök azért barna mert ekkor szoktam ellátogatni a roma gyülekezetbe... Nem, nem... ez már régóta így van, de most ezzel is egybeesik...Hála az Úrnak! Béla testvérrel ma is ott voltunk bibliaórán és előtte valamint utána temetési énekeket tanultunk ill. gyakoroltunk arra az esetre ha netán sor kerülne valamelyikünkre, hogy átlépjen a másvilágra, akkor legyen mit és legyen ki énekeljen...
Este későn kerültem haza és még mindig itt vannak a vendégek... Jól érzik magukat...
Mirjámot a nagyszülők elvitték erre a hétvégére Debrecenbe. Eljött velük Sal Dóri, Mirjámnak tejtestvére(a feleségem adott tejet az akkor még szomszéd csecsemőnek) is az édesanyjával Gyöngyivel, hogy meglátogassanak. Sajnos az apukát a kissebbik lányukkal Bogival visszafordították a határról, mert a kicsinek lejárt az útlevele. Ha az Úr is megsegít akkor majd mi is meglátogatjuk őket... Lehet imádkozni értük is hogy ismerjék fel Jézus Krisztusban személyes megváltójukat. Ámen!