2007. november 26., hétfő

Hétfő

Az Úr kegyelméből a tegnap éjfélre már itthon voltam, de annyira fáradt voltam hogy már nem volt kedvem írni., így mára maradt a hétvége rögzítése.

Kezdem azzal hogy szombat reggel Vaján, a Tisza Attila ikertestvérének a házában ébredtem mivel ott voltam elszállásolva. A férje Péter(Menyus)már korábbról is ismert engem mivel a kilencvenben Attilával együtt jártak Zilahon. Három gyermek van ebben a családban: Péter(23?) már vőlegény, Balázs(19) még diák és Nóra aki még csak 11 éves. Nagy szeretettel fogadtak és a beszélgetéseink tartalmasak, az imádságaink pedig hiszem hogy eredményesek voltak.

Pénteken a lelkipásztorok két nagy csoportra váltunk szét. Szombaton már a déliek Vámospércsen gyülekeztek, míg mi akik az északi csoportba tartoztunk Nagydoboson. Kb 25-en voltunk együtt és egy nagyon hasznos előadás(Albert István Zsolt, bihari lelkipásztor), valamint a véget nem érő beszélgetések töltötték ki az időkeretet, amit konferenciáyásra szántunk. A záróima után még bementem Cserés Attiláékhoz, aki meghívott pásztora a nagydobosi körzetnek és december 1-én szombaton lesz a felavatása. Ő szatmári származású és a kilencvenes évek eljén kerültek át Magyarországra és most győzte meg az Úr, hogy jól menő vállakozását felszámolja és beálljon az Úr munkájába. Nagyszerű volt látni az Úr vezetését nem csak az ő hanem a körzet életében is akik hosszú hányattatások után jó irányba tartanak. Attila családjával van az édesanyja is aki régi ismerőse (barátnője) az én édesanyámnak és elmondása szerint engem mint gyermeket már Zilahról jól ismert. Nagy szeretettel köszöntötte a szüleimet, íme itt át is adtam... Miután imádkoztunk az estéért(Nagydoboson Vékás Zoltán testvér szolgált a hétvégén), visszaindultam Vajára ami kb. 25 km.-re van a körzetközponttól. A szombat esti evangelizációra is többen eljöttek a faluból és nagy örömünkre döntések is születtek a z Úr Jézus mellett. Különösképpen kell imádkozni egy tanárnőért aki hosszú vajúdás után jutott el eddig a lépésig, de a bűnvalló imádsága után nagy öröme volt. Nem lesz könnyű neki a bemerítésben is követni az Urat, de ha lesz megfelelő imatámogatás akkor egyálalán nem tűnik lehetetlennek hogy tavasszal bemerítkezzen. ÁMEN!

Vasárnap délelőtt ugyancsak Vaján szolgáltam a gyülekezet felé inkább hitmélyítő céllal. Délután kettőtől Nábrádra(60 km Vajáról Nagydoboson át) mentünk több fiatallal együtt, akik elkísértek. Ott csak 3 tag van, de voltunk vagy 16-an. Bárcsak adna az Úr ott is ébredést és a kiöregedett gyülekezet és kiürült imaház újulna meg.

Fél négykor már továbbindultunk Nagyvarsányba, mert 17 órától ott volt a TELEK záróalkalma. Ezen az alkalmon minden erdélyi lelkipásztornak(voltunk vagy 15-en) volt egy 3-4 perces üzenete, melyek között férfikar és vegyeskar énekek dicsőítették az Urat. A program vezető akivel a szószéken voltam a helyi lelkipásztor Katona László volt, aki az egyik kezdeményezője és jelenlegi szervezője is a TELEK-nek(Tiszántúli és Erdélyi Lelkipásztorok Evangelizációs Közössége). Nagyon jól kézben tartotta az egész konferenciát és a záróalkalmat is példaértékü módon szervezte meg. Az igehirdetés melyre 18.20-kor került sor mintegy 35 perces lehetett véleményem szerint és éreztem, hogy közületek is sokan valamint a gyülekezetem(érszőllős) is imádkoztak értem. Megerősített az Úr amire szükség is volt mert nagyon gyengének éreztem magam. A prédikáció vázlata:


Baj van! 4.Móz. 21:4-9, Ján.3:14-16

  1. A baj neve: kígyó

    - öl, pusztít és látszik is az eredménye mert fogyatkozunk

  2. A bajnak oka van

    -lázadás, zúgolódás, az embernek nem kell a mennyei kenyér

  3. A bajra megoldás van

    -hittel nézz a megfeszített Jézusra és nem kárhozol el


Az igehirdetés után a döntésre való fehíváskor többen jelezték, hogy életük nagy bajára Jézustól várják a megoldást. Áldott legyen a Mindenható! Dicsértessék Jézus Krisztus! Imádkozzunk a döntést hozókért hogy megmaradjanak Jézus Krisztus mellett!

Az esti alkalmat szeretet vendégség követte és ezután haza indultunk Erdélybe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Itt hozzá(m) szólhatsz...