2007. november 16., péntek

Péntek

Ma ismét a kezembe került egy kis brosúra(“Félreértett Cél”- Chris Hand) amit már korábban is láttam. Ferenczi Béla testvér hozta Kéczből, ahová postai küldeményként érkezett. Azt mondta hogy nem egészen érthető ami benne foglaltatik. Igaza is volt, mert ahhoz egy másik könyvet(“Célirányos Gyülekezet”- Rick Warren) is kellene ismerni, aminek a kritikája a fentebb említett kis füzet.

Lehet hogy egy kicsit megkésett ez a kiadvány, de mindenképpen hasznosnak találom, mert sajnos a Rick Warren gyülekezetépítő módszereinek, fenntartás nélkül való alkalmazása egyre inkább teret hódít nyugatról kelet felé haladva felénk is. Magyarországon is és itt Erdélyben is egyre többször hallottam hivatkozni lelkimunkásokat Rick Warren módszereire. Nem éreztem magam hivatottnak és nem tartottam magam annyira alkalmasnak(felkészültnek), hogy a még tekintélyes lelkipásztorok által is támogatott módszerek ellen szóljak, de kétségeimnek már eddig is hangot adtam. Most egy kicsit dokumentálva is látom gyanakvásaimat azon stratégiával szemben, mely többek között sajátos “kultúraközeli” zenei stílussal csábítja az embereket a gyülekezetbe.

Ha valakinek ezzel ellenkező a véleménye, kérdezze meg önmagától hogy mielőtt véleményt formált volna megfelelően dokumentálódott-e...

Azt is eltudtam volna képzelni, hogy szövetségünk vezetősége jelenteti meg ezt a brosúrát, de így is jó... Ebből is kiindulva a jövőre nézve úgy gondolom hogy a Szövetségi Tanács munkájában egyre inkább szerepet kellene kapjanak a hitélettel kapcsolatos stratégiai témák..., mert elárasztanak minket “jobbnál jobb” missziós ötletekkel, de hogy melyik biblikus és melyik nem, az nem mindig világos.


3 megjegyzés:

  1. Bennunket az Ige kell iranyitson, nem valamifele konyvek, vagy emberek velemenye, meg a magunke sem.
    Szerintem Rick Warren konyverol es az o modszereirol lehetne irni 2 olyan vastagsagu konyvecsket is pozitiv megvilagitasbol, mint amilyen negativ kritikat irt a mi atyankfia abban a kis konyvecskeben. Persze azokban, amiket irt, igazat adok neki, de ne legyunk mar elfogultak, hogy mindent el kell dobni.

    VálaszTörlés
  2. Egyetértek névtelen bejegyzésével. Mindenképpen az Ige kell irányítson minket csak legyünk engedelmesek. Azt vettem észre hogy hajlamosak vagyunk sokszor inkább embereknek engedelmeskedni mint Istennek. És inkább vevők vagyunk egymás ötleteire mint az ősi Igére. Rick Warren könyvéből rengeteget lehet tanulni, de módszereit egy az egyben átvenni és mint egy MLM (Multi Level Marketing) anyagot a siker zálogaként bemutatni nem tanácsos.

    A kis füzetkéről annyit hogy az egy könyvnek a cáfolata és való igaz hogy
    könnyebb valamit kritizálni, mint jobbat mondani.
    Jobban el lehet fogadni a kritikát egy olyan személytől akiről nem csak annyit tudunk hogy nagyon nem szereti Rick Warrent. Ezért vártam volna inkább a szövetségünkön belülről egy a gyülekezetépítésben tapasztalt pásztor véleményét a könyvel kapcsolatban mint külső gyámkodást.

    VálaszTörlés
  3. Nevtelen (Borzasi Csaba)
    Rick Warren elismeri, hogy az o modszerei nem ervenyesek mindenhol. Csak el kell olvasni az o konyvet is, meg mielott barmi kritikat olvasnak hozza.
    Nos, mindezzel nem Rick Warrent akarom tamogatni, mert van eleg sok dolog, amiben teves, de azert tanulni is lehet tolle epp eleget.

    VálaszTörlés

Itt hozzá(m) szólhatsz...