2009. január 31., szombat

Szombat- - a felfedett hamisság már nem érdekes...

Ha csak egy figyelmeztetést kaptam volna ma arról hogy "Babilon bűvkörében: a Magyar Baptista Világszövetség és az amerikai magyar baptista mozgalom", akkor szóra sem méltatnám az idézett hablatyot. Azért mert a szerzője egy az interneten elég széles körben ismert szellemi szörnyemény. Molnár F. Árpád tulajdonképpen nem beszámítható amit az írásai de még inkább a "prédikációi"(üvöltő trágárkodás) hűen tűkröznek. Aki utánajár a világhálón az hamar egyetért velem. Elnézve az írását az ember nem tudja eldönteni hogy sírjon vagy nevessen rajta. Az Úr szabadítsa meg ezt a mai "gadarénust"!
Hogy mégis idekerült(távolról sem akarok reklámot neki) annak az az egyszerű oka hogy megelőzzem a további kérdéseket az illetővel kapcsolatosan és egyuttal felhívjam a figyelmet arra hogy az interneten terjedő információk hiteles forrás hiányában szemétnek minősülnek. Sőt a hiteles forrásból jövő "ütős" információnak is jó utánajárni mielőtt hitelesítenénk. Remélem hogy ezután senkinek sem lesz szenzáció ha valamelyik munkatárs, osztálytárs, barát, ismerős kérdezi hogy: "Te tudtad azt hogy ti baptisták...?" hanem inkább szánakozik az illető naivitásán...

Ma este az ifjúsági alkalmon Dávid bátorsága volt a téma. Nyolcan voltunk csupán, de mégis annyi imatéma gyűlt össze, hogy alig győztem megjegyezni...

2009. január 30., péntek

Csütörtök-Péntek - evangelizációk

A tegnap este Szilágyszentkirályra mentem evangelizálni ahová elkísért Gombos Miklós, Lippai János és a két lányom(Mirjám és Jémina). Mindannyian szolgáltunk és tudom hogy nem hiába mert voltak akik jelezték az Úr Jézusnak hogy meg akarnak tisztulni. Éjfél után érkeztünk haza.
Ma estére Bagosra mentünk két autóval, mert a fiatalok is elkísértek. Mivel arrafelé nagyon rossz az út ezért már fél hatkor elindultunk hogy idejében odaérjünk. Minden gond nélkül meg is érkeztünk, de Szekrényes testvért(ő ott a lelkipásztor) sehol sem láttam. Mondta is Bányai István(25 éves teológus) hogy nem is jön mert éppen Kémeren szolgál(ott is ev. hét van és vasárnap estére én is oda vagyok hivatalos). Így hát Istvánnal ketten mentünk fel a szószékre. Ő volt a házigazda, én pedig az igehirdetés szolgálatát végeztem. Annyira sokan voltak hogy a gyülekezeti tagok inkább a hátsó teremben a képernyőről nézték hallgatták az istentiszteletet. A gyülekezeti teremben többnyire látogatók barátkozók voltak. Örültem hogy van éhség és szomjúság Jézus iránt. Itt is voltak nyilvánosan is jelezték hogy változásra van szükségük. Hiszem hogy az Úr meghallgatta az imádságot!
az érszőllősi fiatalok szolgálat közben

ifj. Híri János bizonyságtétele és a hallgatóság

2009. január 28., szerda

Szerda - Sok a munka...

Ma egész nap kopácsolás, simítás és egyéb hasonló munkazajok tarkították (csend)életünket. Ez azt jelenti hogy nagy ütemben halad a ház szigetelése. Isten lehetőséget adott, a testvéreknek pedig van kedvük dolgozni... ezért nem marad el az eredmény sem.
Este bibliaóránk volt, majd utána rövid testvéri együttlét, mert vasárnap úrvacsorázunk...
Nekem még van mit olvasni, átnézni a holnapi alkotmányügyi bizottság skype konferenciája előtt, amire de. 10-kor kerül sor. Egészen biztos hogy el kell mennem itthonról, mert itt nincs szélessáv(kell a skypehoz), de hogy hol kötök ki azt még nem tudom...

2009. január 27., kedd

Kedd

Ma délelőtt sikerült mindent elintéznem, mert az Úr előttem járt. Az egyetemen minden tanárt elértem akit kellett, minden jegy bekerült az indexbe, az indexet leadtam, a 2. félévre regisztráltam magam, amit a feleségem rám bízott elintéztem, édesapámnak gyógyszert szereztem, Famo kft. hűlt helyét megállapítottam, anyósomat meglátogattam és délutánra haza is értem. Anyósomnak már fáj a keze és ez azt jelenti hogy kezdi érezni. Ebben a rosszban is van tehát valami jó... Én hiszem hogy az Úr meggyógyítja.
A testvérek itthon az alsó szint szigetelésével már végeztek is és ha ilyen ütemben folytatják akkor még a héten elkészülnek vele...
A ma esti imaközösségben 11-en voltunk és volt miért hálát adni bőségesen, de volt miért és kikért könyörögni is. Pl. Katona László testvérért(nagyvarsányi lp.) azért imádkoztunk hogy a 29.-i műtétje eredményes legyen és minél előbb felépüljön... "Az Úr meghall imát jó volta ez nem érdem..." ezzel az énekkel fejeztük be könyörgésünket.Ilyen nagy igyekezettel dolgoznak a testvérek... Vajon hányan vannak? Így a rögzített képen könnyű megszámolni, de nekem élőben nehezebb volt, mert olyan gyorsan mozogtak forogtak :)

2009. január 26., hétfő

Hétfő

Ma délelőtt Gombos Miklós testvér és csapata hozzáfogott a pásztori lakás szigetelésének. Ha úgy haladnak ahogy elindultak akkor rövidesen végeznek és akkor kevesebb fát kell égetni tavaszig. Kíváncsian várom hogy vajon hány százalékkal javul a ház hőmegtartó képessége a szigetelés után...
Délután elindultam Debrecenbe az egyetemre hogy az indexbe a még hiányzó jegyeket beírassam, de útközben megálltam a pontosan egy héttel ezelőtti baleset helyszínén. Találkoztam azzal az emberrel aki kiszedte anyósomékat az autóból. Őrként dolgozik azon a telepen ami előtt a baleset történt. Az ő elbeszéléséből és a nyomokból sikerült valamennyire rekonstruálni a történteket... Készítettem is néhány képet

Innen jöttek és a folytonos vonal már jelzi hogy kanyarban állok. Ebben a jeges kanyarban csúszott meg az autó...


...és mire kiért ide az egyenesbe, apósom már elveszítette az uralmat a jármű felett. Ide oda imbolygott míg végül teljesen átsodródott a túloldalra...



...és a képen lévő árokba csapódott úgy hogy a kerekek az égnek álltak. Az autót oldalról a betonkerítés, szemből pedig a betonhíd állította meg. A betonkerítés okozta a felfordult autó jobb oszlopán a törést, pontosan ott ahol anyósom ült és ez roncsolta a vállát...
Az autó balról...



...és jobbról. A portás ember nagyon készségesen magyarázta a történetet, amiben ő is mint első számú segítő fontos szereppel bírt. Megköszöntem a segítséget és ígértem hogy még jövök. Ideadta a telefonszámát is. Alig tudtam tőle elbúcsúzni annyira barátságos volt.

...a törött oszlop

2009. január 25., vasárnap

Vasárnap - Közgyűlés

Ma délelőtt rövidebbre szabtuk az áhítatot és az igehirdetést mint máskor, mert ma tartottuk itt Érszőllősön a rendes évi közgyűlést ami egyben választó közgyűlés is volt. Lejárt ugyanis az eddigi vezetők mandátuma. Először a beszámolókat hallgatta meg a gyülekezet az elmúlt évről. Kezdtem én a lelkipásztori visszatekintéssel, utánam a jegyző(Füstös Ernő tv.) számolt be az adminisztratív területről, őt követte a pénztári mérleg részletes ismertetése Ozsváth Miklós tv. részéről, végül a gyülekezetvezető ifj.Híri János tv. összegezte az elmúlt év gyülekezeti eseményeit, tanulságait. Miután a gyülekezet(59 tag volt jelen a 80 úrvacsorázó tagból +én) jóváhagyta a beszámolókat rátértünk a választásokra. Titkos szavazással kellett dönteni arról hogy a 15 jelöltből(mind igei szolgálatot végző férfiak) mely 7 személy alkossa a vezető testületet. A szavazás előtt imádkoztunk és láss csodát: az első fordulóban meglett mind a hét személy. Se többen se kevesebben, csak heten kapták meg a fele +1 szavazatot vagy annál többet. Tovább nem részletezem, de annyit elmondhatok hogy minden pozicíóba az került akit az Úr ott akart, mert ez látszott az egyértelmű eredményekből is... Az Úré a dicsőség a jó rendért ékességért!
Délután két óra volt mire vége lett és egy rövid ebéd után már indultam is Micskére. Az ördög is jött utánam és ezt onnan tudom hogy még Margitta előtt leeresztett a jobb hátsó kerék. Hamar kapcsoltam és azonnal fordultam be a druszámhoz(Juhász Efraim, a Gréti férje) aki az egyik benzinkútnál éppen szolgálatban volt hogy töltsön egy kis levegőt a kerékbe, de úgy hogy kibírja Micskéig... Nem bírta ki. Terebes és Micske között fél úton(kb. 5 km volt még hátra) teljesen leeresztett a kerék és meg kellett álljak. Igyekeztem lecserélni a kereket, de hát az éppen nálam lévő kerékkulcs elhajlott, annyira szorosan meg volt húzva a csavar. Már éppen készültem telefonálni a micskeieknek hogy sajnos nem tudok menni, ne várjanak, de nem volt nálam a telefon. Muszáj volt elindulni és a három ép keréken lassan elgurultam Micskére, de olyan lassan hogy késtem vagy 25 percet. A testvérek addig türelemmel(jó jó lehet hogy volt aki feszengett) vártak és nem hányták a szememre a késést. Az alkalom végén aztán Tripó István testvér megoldotta a problémámat, a nyugalomnap ellenére lecserélte a kereket. Az Úr ilyen munkatársakkal áld meg engem mint pl. ő, aki olyan avatott gyülekezeti vén, akit már másodjára is polgármesternek választanak hogy így szolgálja a köz javát máskor pedig "taxis", "mentős", "kerékszerelő" is tud lenni hogy a lelkipásztor segítségére legyen. Áldja meg az Úr!
Miután egy kis késéssel hazakerültem elmondtam itthon is azt az üzenetet amit a Mk. 5:1-20 alapján az Úr rám bízott.
Akit az Úr meg akar szabadítani, azért elmegy oda is ahová más nem menne. Ha tenger állná utját és vihar is támadna, akkor is eljut a bajbajutott emberhez. Ha a Sátán az ilyen embert olyannyira rabságban tartja, hogy még vágya sincs szabadulni, Ő akkor is szabadít. De mindenkinek tudni kell: a szabadításnak ára van. A fentebb jelzett történetben az Úr Jézus azért engedi meg a gonosz lelkeknek hogy a disznókba menjenek. Nem a 2000 disznó volt az ára a megszállott szabadulásának, hanem érte is meghalt az Úr, de a pogányoknak is meg kellett érteni hogy a szabadulás nagy érték. Sajnos a gadarénusok nem kértek többet az Úr Jézusból, de Ő mégis gondoskodott arról hogy maradjon tanúja még közöttük is.
Te tudod hogy milyen sokba kerültél és semmit sem fizettél? Megbecsülöd az érted folyt drága vért? Ugye nem sajnálod mástól azt ami neked is megadatott? Kész vagy ha nem is 2000 de legalább egy disznó árát áldozni csak azért hogy a Jézus szabadító evangéliuma mást is elérjen? Nem neked mondja Jézus azt amit akkor a szabadult embernek, hogy nem az akol melegében akar tudni hanem a rideg szívtelen pogányok közé akar küldeni tanuskodni? Válaszolj! Nem nekem hanem Neki!

Az esti alkalom után a "frissen" választott vezetőséggel maradtunk vissza tanácskozásra, ami egész későig elnyúlott, mert van feladat bőven. Pl. arról is beszéltünk hogy honnan lehetne fúvós hangszereket szerezni(egyelőre még nincs pénzünk vásárolni) egy zenekar beindításához, mert többen ily módon is szeretnék dicsérni az Urat. Növekszik a gyülekezetünk, nőnek a gyermekek(van vagy 30 kiskorú) és mindenkinek kellene valamilyen feladat... Ezért is imádkoztunk és még sok egyébért ami az Úrnak és gyülekezetünknek is fontos...

Jóval tíz óra után kerültem haza fáradtan, de jókedvűen :) Áldom az Urat!

2009. január 24., szombat

Szombat - Együtt a család

Hála az Úrnak ismét együtt a család... Elég mozgalmas és eseménydús hét van mögöttünk, amiben volt sok öröm, de szomorúság és nehézség is. Hiszem hogy "...akik Istent szeretik, minden javukra van..."(Róm. 8:28) és ezért nem vagyunk elkeseredve. Ma délután meglátogattam anyósomat és a Jer.31.28-at vittem neki Istentől kapott üzenetként. Együtt imádkoztunk és kértük, hogy az Úr adjon változást jó irányba mind testi mind lelki szempontból. A feleségemen kívül a gyermekek közül Mirjám és Judit voltak még ott, akik még a tegnap este elkísértek Micskére a bibliaórára és így kerültek Debrecenbe. Ehhez az kellett hogy Grétiék még vállaljanak egy napot itt nálunk, vigyázva immár a két kisebb gyerekre(Jéminára és Tirzára) akiket a tegnap hoztam haza a Székelyföldről.
Eddig Tirzával még soha nem voltam ennyit csak kettesben mint az elmúlt napokban. Sokat beszélgettünk, játszodtunk és egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Mint édesapa úgy gondolom hogy 3 éves kortól a gyermek már megérik arra hogy az édesapjával tartson annak programjaira is, hogy ne csak annyit tudjon az édesapjáról amit otthon lát belőle. A gyülekezetben a testvérek pedig nagyon türelmesek voltak és segítettek ebben a nevelő munkában. Eddig mindegyik gyermek(Mirjámtól Jémináig) végig járta velem a 3 éves(3 évtől hat évig) iskolát. Ennek az volt a gyümölcse hogy ált.-ban hat éves korukra hallottak egy csomó prédikációt, megismertek jó néhány gyülekezetet, családot, de főképpen az édesapjukhoz is közel kerültek...
De nemcsak ők tanultak az ilyen együttlétekből, hanem én is megkaptam és megkapom néha a magamét. Az Úr a gyermekeimen -immár 5 ilyen eszköze(véső, kalapács, fúró...stb.)van - keresztül is formál engem, mint pl. az elmúlt napokban is. Hogyan? Elmondom.
Amint hosszú órákon át haladtunk kettesben Tirzával a Székelyföld felé, néha belefáradtam a beszélgetésbe és szerettem volna csendben is lenni, de Tirza nem hagyott. Folyton kérdezgetett, vagy dúdolgatott, mondott, mondott, zümmögött. Mondtam is neki hogy:
-Tirza, hagyd abba, mert ha nem akkor ezután Tücsöknek foglak nevezni. Ennyi ciripelést már nem lehet kibírni... Te egy kis tücsök vagy, ami feszt ciripel...
-De én csak azt akartam mondani hogy... -és folytatta, folytatta
-Nem akarsz elhallgatni...? -ebben már nagyon benne volt a fenyegetés
-De én csak azt akarom mondani...
-Na jó akkor ezután Tücsök vagy! -ezt nagyon szemrehányóan és keményen mondtam neki
-Nem vagyok tücsök... - nyöszörögte
-De! Tücsök vagy, és ezután mindenkinek így foglak bemutatni.
Ezután néma csend lett. Nagyon megörültem. Gondoltam hogy megvan a varázsszó, ezután ha csendet akarok csak annyit kell mondjak hogy "tücsök" és csend lesz. Működött is ez vagy 150 km-en keresztül. Vagy 5-ször kellett csak mondjam a varázsszót, de hatodjára a kis 3 éves visszavágott kegyetlenül. Megintcsak zümmögött, mondigált és én újra csak rászóltam: Tücsök! Rövid csendesség után kicsit meghunyászkodva, könyörgően szólít:
-Édesapám! Kérdezhetek valamit?
-Persze kislányom kérdezz...- gondoltam hogy értelmes párbeszéd kezdődik
-A tücsöknek az édesapja micsoda...? -és kihasználva a pillanatnyi rövidzárlatomat folytatta- Édesapám te egy nagy tücsök vagy! - és hahotázott ahogy bírt.
Megtanultam a leckét!

2009. január 23., péntek

Péntek-Simon Andráséknál



Öt szép esztendőt töltöttünk ebben a faluban és ebben a házban laktunk ahol most Andrásék.
A másik képen Enikő(az Andás felesége) látható az általuk működtetett üzlethelyiségben.
Az Úr áldása legyen rajtuk és munkájukon!!!

2009. január 22., csütörtök

Demeteréknél Homoródszentmártonban

Csütörtök-Barót-H.szentmárton-Daróc


Csütörtök

Azt reméltem,hogy a mai nap folyamán Efraim elindul a két kicsivel a Székelyföldről hazafelé, sajnos csak holnap lesz az idulás Homoródszentmártonból,ahová épp akkor igyekezett mikor beszéltünk.
Jó lenne velük lenni!
Most,hogy itt vagyok egy gyermekkel a szülői házban, eszembejut mikor 12 évvel ezelőtt Mirjám annyi idős volt,mint most Virág és még itt laktunk. Érdekes érzés. Akkor sokkal nagyobb "teher" volt a picivel való foglalatosság. Most több az öröm és a szabadidő is.
Olyan hálás vagyok a családomért!!!!!
Vágyom haza.
Ma sikerült elintéznem hivatalos ügyeimet,hála az Úrnak! A Délelőttöt anyukám mellett töltöttem. Nehéz látni,hogy az életvidám fiatalos mama,most segitségre szorul,de örülök,hogy nincs elkeseredve és türelmes.
Mindenkinek köszönjük aki gondol ránk!

2009. január 21., szerda

Beszámoló Debrecenből

Nehéz most szavakba önteni gondolataimat,de mivel a DRÁGA férjem megkért igyekszem...
Hosszú és fárasztó nap után vagyok, sikerült az utolsó vizsgám is (ebben a félévben).Mindenkinek köszönöm aki imádkozott értem!
Ami fontosabb,hogy Édesanyám is túl van a műtéten, de még ezután is lehetnek megpróbáltatások.
Nagy fájdalmai vannak és sajnos jelenleg a jobb kezét nem tudja mozgatni, az ujjait sem, ami nem kellene igy(bocs, nem találom a hosszú i-t) legyen. Az orvos szerint nem a műtét miatt van, de lehet,hogy ők hibáztak.:???
Továbbra is kérjük az imatámogatást!
Ami nagyon jól esik, hogy sokan érdeklődnek, bátoritanak....
Édesapám, jól van.
Szőllősön Grétiék tartják a frontot. Köszönet érte!
Várom haza az én édes párom és a lányaimat is szeretném már magamhoz ölelni.Végül de nem utolsó sorban pedig egy jót aludni.:)
Az Úr áldjon mindenkit:Márti

Szerda - Bibarcfalva

2009. január 20., kedd

Kedd este- a gyűlésnek vége




Édesapám még elég jól mozog...

Kedd - Jobbulás(t)!

Hála az Úrnak és köszönet Tripó Istvánnak, Híri Jánosnak hogy anyósomék mostanra már a debreceni kórházban vannak. Anyósomnak eltört a válla, a kolléganőjének és apósomnak zúzódásaik vannak.
Köszönök az ő nevükben is minden imatámogatást! Ránk fér...
Anyósomat meg kell műteni mert a válla annyira összetört... A többieket haza engedték.

Frisstés:
Ma délelőtt sikerült beszélnem anyósommal akit minden valószínűség szerint holnap fognak műteni. Nagyon köszönte az eddigi imádságokat és külön Tripó Istvánnak az áldozatkész segítséget. Imádkozni kell érte!
A feleségem mostanra már talán Debrecenbe ért és holnap lenne az utolsó vizsgája ha kellő erőben lesz... Imádkozom érte. Én a tegnap jöttem a Székelyföldre Tirzával, mert ma a Hargita Tábor vezetőségének lesz gyűlése és aztán Jéminát is szeretném hazavinni Bibarcfalváról. Az Úr segítsen!

2009. január 19., hétfő

Hétfő - Baleset - Imakérés

Apósomék ma este Érszőllősre jövet az autóval felborultak. Jelenleg a margittai kórházban vannak...-mostanra(21.20) már Váradra szállították, Tripó István van mellettük, mert én a Hargitán vagyok a szüleimnél- Imádkozz értü(n)k!

2009. január 18., vasárnap

Vasárnap - Választások(k)...

Mivel ma a 3. vasárnap volt ebben a hónapban ezért reggel Kécz felé vettem az irányt. Délelőtt 10 órától a magyaroknál voltam, ahol úrvacsorára is sor került. Az összejövetel végén újságolták el a testvérek, hogy a reformátusoknál a februári imahét valamelyik estéjén Mike Sámuel lesz a vendég igehirdető. Hogy melyik este én nem tudom, de örülök neki hogy ott lesz még ha nem is hozzánk jön, csak hívja az embereket a megtérésre!!! Ne csak a cigányok térjenek meg Kéczben hanem a "jó" magyar reformátusok is!!!
12-től a cigány gyülekezetbe mentem, mert ott pedig a délelőtti összejövetel után tartottuk a rendes évi közgyűlésünket. Ez alkalommal pedig vezetőséget is választottunk. 10 éves már a cigány gyülekezet és mostanra már megértek egyesek arra hogy vezetőkké váljanak. Jelenleg 44 tagja van a gyülekezetnek, de 8-an fenyíték alatt vannak, ami azt jelenti hogy 36 személy választhatott ma, de csak 34-en voltak jelen. Azok a felnőttek akik 10 évvel ezelőtt még sem írni sem olvasni nem tudtak, most gond nélkül írták a lapokra annak a 3 személynek a nevét a 12-ből(ennyi szolgálattevő van) van akire szavazni akartak. Mielőtt a szavazásra került a sor imádkoztunk hogy a meglássuk azokat akiket az Úr is a gyülekezet élén akar látni. A szaváz után nagy izgalommal várták az atyafiak az eredményt és olyan is volt akit sokkolt az hogy nem ő lett a vezető -pedig nagyon szeretett volna lenni- de a nagy többség örvendezett és hálát adott a vezetőkért, akik ezután nagyobb terhet és felelősséget fognak viselni mint eddig, amikor csak magukért és családjukért feleltek... Fél 3-ra lett vége a tanácskozásnak és abban egyeztünk meg hogy fél négyre megyünk vissza a délutáni alkalomra, mert egy óra alatt meg lehet ebédelni...
Én ebéd helyett meglátogattam Dajka Piroska testvérnőt(a fia Zilahon a pengetős zenekar vezetője) és úrvacsorát vittem neki, mert már nagyon gyengén van...
Fél négytől 5.ig voltunk együtt a gyülekezetben, majd utána a frissen megválasztott vezetőkkel tartottunk egy rövid megbeszélést az előttünk álló teendőkről...
E miatt itthonról el is késtem egy kicsit, mert már megkezdték az alkalmat a testvérek, de hála az Úrnak be tudtam kapcsolódni és az üzenetet ami a szívemben volt elmondhattam... Az Úr é mindenért a dicsőség!
Hosszú volt a mai nap, de nem unalmas............ Szeretem az Urat és a feleségem is szeret engem... itthon látni :)

2009. január 17., szombat

Szombat - Vége!!!

....mármint a vizsgáknak. Hála az Úrnak -aki mindeddig megsegített- hogy még jóval vizsgaidőszak befejezése előtt(jan.31) az utolsó vizsgán is túljutottam. Igaz az eredményt még nem tudom, de azt igen hogy amennyit írtam az bőven elégséges ahhoz hogy ne bukjak meg. Mára viszont kijavították a gazd.tört. dolgozatomat és négyes(jó) lett. Örülök neki. Mindjárt indulok haza(du. 3 óra), de anyósomat és a húgát Gizikét még előbb kiviszem Vámospércsre az édesanyjukhoz....

A tegnapi temetésre visszatérve elmondhatom hogy, eddig már sok temetésen(kb. 40.-50) részt vettem, de ilyenen mint a tegnapi még nem. Az elhúnyt testvérnő mintegy nyolc évvel ezelőtt tért meg és a család többi tagja még nem tért meg, de nem ezért volt különleges ez a temetés hanem egyébért. A tegnapi temetés különlegességét a külsőségekre ill. a formalitásra értem. Már korábban írtam itt arról hogy milyennek látom errefelé a a halottkultuszt, de a tegnap után kénytelen vagyok korrigálni korábbi megjegyzésemet úgy hogy az Érszőllősre vonatkozik. Ottományban ugynis nagyon megadják a módját a temetésnek. Nem is halottas szekér hanem traktor(méltóságteljesen duruzsolva), viszi a koporsót. A sírásóknak volt egy vezetőjük, aki mikor kiértünk a temetőbe odajött hozzám és egyeztetett arról hogy mikor legyen a hantolás. Amikor befejeztem a temetőben is a szolgálatot elkezdődött a hantolás, de nem úgy ám ahogy eddig láttam... Máshol egyszerű deszkákkal fedik le a koporsók, de itt ezek kettéhasított gerendák voltak. A sírásók felsőkarján szép fehér kendő jelezte hogy ők a hivatásos közreműködők a sír körül. A koporsót fedő gerendákra perzsaszőnyeget terítettek, arra pedig lepedőt, majd a lepedőre fóliát helyeztek(vízszigetelés miatt?) és csak ezután kezdték számszerint 10-en(!) a hantolást kapákkal, lapátokkal. A sírgödör négy sarkát vesszővel jelölték az esztétikus forma kialakítása végett. Ez elég sok időt vett igénybe, de végül olyan "szépre"(nem morbid?) formálta a "mester" a hantot(még meg is lapogatta) hogy inkább egy tortára asszociált az ember mint sem arra ami előttünk volt...Eddig azt hittem hogy a Székelyföldön láttam eddig a legliturgikusabb hantolást, de most már nem mondok ilyet...

Este 6-ra Kéczbe mentem először a magyar gyülekezetbe, majd utána 7-től a cigányok közt voltam, ahol a bibliaóra után előkészültünk a vasárnapi választó közgyűlésre és az úrvacsorai közösségre...
énekesek
Fehérkendősök

hantolás

formázás

Végül egy hír ami nagyon is ide kapcsolódik, mert a keresztyén USA mítoszának is lassan befellegzik, illik temetni...
Ez most Amerika...: Homoszexuális püspök mond imát Obama elnökért, ahol ugyan Rick Warren mondja a "fő" imát, de hát ezen az eseményen nem ő a nagy szám hanem homoszxuális imatársa...

2009. január 15., csütörtök

Csütörtök

Délután Szabó András lelkipásztor hívott fel Érmihályfalváról és kérdezte hogy holnap vállalnék e temetési szolgálatot Ottományban. Azért kényszerült segítséget kérni, mert a napokban vették ki a manduláját és alig tud beszélni, de az orvosok is eltiltották az erőltetett beszédtől, emeléstől stb. Jelenleg már lábadozik, de korlátozva van a szolgálatok végzésében. Arra is kért hogy amennyiben lehetséges néhány énekest is vigyek magammal. Minden további nélkül meg is ígértem hogy ott leszünkm. Szóltam Ferenczi Béla testvérnek hogy holnap temetésre kellene menni, mire ő azt válaszolta hogy a temetés szombaton lesz. Ő egy másik temetésre célzott. Az ő édestestvére (Ferenczi Gyula) ma reggel halt meg Nagyváradon és neki tényleg szombaton lesz a temetése. Ferenczi testvér még így is vállalta hogy negyed magával elkísér engem holnap Ottományba. Igaz hogy nekem is jó lett volna még tanulni szombatra holnap délután, de a szolgálat az első és hiszem hogy Aki eddig megsegített ezután is velem lesz...
Estére látogatóink érkeztek. Juhász Efraimék(feleséégével és kislányával) jöttek ki hozzánk Margittáról. A felesége Gréti amikor én még a baróti körzetben szolgáltam, onnan a bölöni gyülekezetből jött ide férjhez. Ki gondolta volna akkor hogy a pásztor is jön a bárány után...? Tehát ők látogattak meg, mert hoztak valami csomagot amit a Gréti unokatestvérének, Timinek(ő a feleségem öccsének a felesége) kell elvigyek Debrecenbe. Ennyire összefügg itt körülöttem minden... Az ő kislányuk csak 10 nappal fiatalabb a mi Virágunknál és érdekes volt megfigyelni a két csöppséget miként méregetik egymást... Fél kilenc volt mikor elmentek.

2009. január 14., szerda

Szerda - Hazaérkeztem

Tegnap és ma Debrecenben voltam, hogy számot adjak arról a tudásról mely bennem van kommunikációelméletből és gazdaságtörténetből. A tegnapi vizsga volt a rázósabb, mert sajnos kevés időm volt rá felkészülni és a korábban vizsgázók szerint is elég mélyrehatóan vizsgálták az ismeretet. Bennem pedig "rész szerint volt", de mégis elég volt egy közepes(3) érdemjegyre amiért nagyon hálás vagyok az Úrnak és köszönöm mindazoknak akik imádkoztak értem!!! A mai vizsgától már nem tartottam annyira mert gazdaságtörténetből több volt a tárgyi tudásom mint a tegnapi tantárgyból. "A Nyugat-Európai ipari forradalom következményeinek bemutatása Nagy-Britannián keresztül"(első tétel) és az "Ipari fejlődés sajátosságai az Osztrák-Magyar monarchiában a hosszú 19. században"(második tétel). ezeket a tételeket kellett kidolgozni és esszé formában előadni. Írtam kb. vagy négy oldalt és majd meglátjuk hogy mire lesz elég... Nyugodt vagyok. Még szombatra van egy vizsgám(Filmelmélet) és ha azon túl leszek, akkor még nyugodtabb leszek...
Miután végeztem a délelőtti vizsgán, már indultam is haza és az Úr kegyelméből dél körül már itthon is voltam.
Este a bibliaórán a Máté ev.5:1-16 alapján a "Boldogság titka" volt a tanulmányunk tárgya. A tanítás után jó volt hallgatni az azt alátámasztó bizonyságtételeket.
Fél kilencre az alkotmányozó bizottsággal(dr.Kovács József, Dr.Giorgiov Adrián, Borzási István, Gergely István és én) egy skype konferenciát beszéltünk meg, de sajnos nekem ez nem jött össze pedig nagyon szerettem volna.Egyszerűen nem működött a hálózaton az adatforgalom. Az Orange van nagyon leterhelve vagy a rossz légköri viszonyok miatt állt elő ez a hiba, nem tudom de nagyon kellemetlen volt. Nem először fordul ez elő. Sőt sokszor még a hangszolgáltatás is akadozik... Na de hát mit is várjon egy kis falusi lelkipásztor, elégedjen meg azzal hogy részesül abból ami a konzum tömegeknek nem adatik meg. Tiszta levegő, egyszerű emberek, biztos megélhetés, gázmentes melegedés:) stb. stb. Mégis csak jó nekem!!! Dicsőség Istennek!
Az így felszabadult időt lelkigondozói beszélgetésre fordítottam és azt is megtapasztaltam hogy semmi sincs véletlenül, mert az én testvéremnek pontosan arra volt szüksége amit együtt kértünk az Úrtól és Ő meg is adta... Áldassék az Ő neve!

Most hogy az írás végére értem megcsörrent a telefon és Steiner István testvér volt a vonal túlsó végén Kaliforniából. Talán többen vannak akik ismerik ezért most nem mutatom be, de annyit elmondhatok róla hogy ha az Úr megtartja áprilisban lesz 80 éves és igen sokat tett azért hogy az erdélyi magyar misszió fejlődésnek induljon(A Hargita Tábor rendszeres és bőkezű támogatója, gyülekezetplántáláshoz anyagi források biztosítása stb.stb.). Jelenleg igen nehéz helyzetben van mert lehet hogy műteni kell. A 4. és 5. csigolya közül elkopott a porc és rettenetes fájdalmai vannak. Aki ismeri és szereti kérem hogy imádkozzon érte. Igaz ő azt mondta hogy még az orvosok szerint is"ebben a korban már illik meghalni", de mégis csak az Úr dönti el hogy kinek mennyit ad.

2009. január 12., hétfő

Hétfő

Ma egész nap szemiotikát tanultam. Este miután a feleségemmel imádkoztunk, úgy 10 óra körül elindultam Debrecenbe mert holnap vizsgázok. Jelenleg éppen átléptem a határt...

2009. január 11., vasárnap

Vasárnap

Még a tegnapra visszatérve meg kell jegyeznem hogy megkaptam az első hármasomat(közepes minősítés) Filozófiatörténet tárgyból az írásbeli vizsgán, mivel nem volt elég mélyreható az ismeretem(kevesebbet olvastam hozzá mint kellett volna), de még így is örülnöm kell mert többeknek még csak nem is görbült(1-es lett) az érdemjegyük. Hála az Úrnak hogy túl vagyok rajta és készülhetek a többire. Keden kommunikációelméletből, szerdán gazdaságtörténetből míg szombaton filmelméletből lesz vizsga. A következő vizsgaidőszakban ilyet biztosan nem fogok csinálni. Ugyanis én osztottam ilyen sűrűre a vizsgákat ahelyett hogy egész januárra szétosztottam volna... Most hogy nyakamon a vizsgák inkább csak arra hagyatkozhatok amit évközben az előadásokon jegyzeteltem és tanultam, bízva abban hogy a Szent Lélek majd kihozza belőlem azt amit tudok a vizsgákon... Mindenesetre aki szeret kérem hogy imádkozzon értem hogy ne valljak szégyent...!
Péntek este, szombat este Micskén voltam a gyülekezetben és ott buzdítottam a testvéreket imádkozásra az imaheti program alapján. Mivel vasárnap úrvacsorára készültünk ezért testvéri óránk is volt. Péntek este 10-től Várad felé mentem Debrecenbe és mintegy másfél órás átmozgató edzésen vettem részt a váradi fiatalokkal az egyik tornateremben. Gere Szabolcs örömmel újságolta hogy: "A nyomotokban vagyunk" Először nem értettem hogy mit akar ezzel mondani, de aztán felvilágosított hogy babát várnak és hálásak érte az Úrnak. Még emlékszem arra hogy miről prédikáltam a menyegzőjükön(2007) és örültem hogy fogadják az áldást. Azonban ha a nyomunkban is vannak, még van mit lépdelniük előre ha utól akarnak érni... :) Útközben még Jéminával is tudtam beszélni telefonon és örömmel újságolta hogy a két alsó-első foga kiesett, mert jönnek az újak. Azért örül annyira mert most már nyilvánvaló előttem is az hogy kinőtt "gyermekkorból". Most már hitelesebben hangzik szerinte az hogy: "én már nagy vagyok".
Ma reggel Tirzával együtt indultunk Micskére(2. vasárnap ott van úrvacsora) és délelőtt 10-től(a péntek esti tanácskozáson határoztuk meg az új kezdési időpontot) délután pedig fél négytől voltunk együtt a gyülekezettel. A két összejövetel között Hoble János testvérék vendége voltam. Tirza addig a polgármesterék(3 gyermek van abban a családban) vendégszeretetét élvezte.
Este 6-ra értünk haza és itthon is a délutáni igéből(Mk. 2:1-12) szóltam a tömegről, mely Jézus körül volt. Sokan kiváncsiak voltak arra hogy mit mond, néhányan kételkedtek hitetlenkedtek Jézus bűnbocsátó hatalmát illetően, mások pedig annyira befele fordultak hogy akarva-akaratlanul is elállták az utat a gyógyulni hozott beteg elől. Ezután beszéltem arról a 4 emberről akiknek a hite vitte felemelte és ágyastól vittea beteget. Ez a hit nem ütközött meg az emberi akadályokban és ha hegyeket nem is de háztetőt mozdított, bűnbocsánatot eredményezett. Végül szóltam arról a betegről is aknek Úr Jézus bűnbocsánatot adott, akinek a bűne nagyobb volt mint a betegsége, aki magatehetetlen volt és aki többet kapott mint amit bárki is remélt. Ez az ember nem ott ment ki és nem úgy ahol és ahogy érkezett. Minden megváltozott nála.
Te milyen igehallgató vagy? Akadályt képező, utat elálló, szívedben kétkedő?
Te milyen hívő vagy? Az első akadályban emberben megbotló, elakadó, áldozathoztatltól megrettenő, visszaforduló, magányos közbenjáró? Vagy tettrekész, kitartó, társakkal haladó összefogó, ha kell tetőt mozgató segítő?
Nem te vagy a beteg, a nyomorult, akit csak idehozott valaki(k)nek a hite, de annyit sem tudsz mondani hogy "Jézus könyörülj rajtam" ?
Ezek voltak a gondolatok és a kérdések az igeszolgálatban, ami után buzgó imádságok hangzottak el. Azért imádkoztam, az Úr segítsen minket ebben az esztendőben, hogy minden négy tag a gyülekezetünkből hozzon legalább egy embert olyan hittel Jézushoz hogy az bűnbocsánatot nyerjen... Ámen!

2009. január 10., szombat

Szombat-Vizsgára készülve

Nem állhatom meg hogy ne idézzek itt néhány gondolatot Platónnak az "Állam" című művéből csak azért hogy újra és újra rádöbbenjünk arra amit Salamon mondott "nincs új a nap alatt".
Platón mondja: "...az államban ha koldusokat látsz, biztosra veheted, hogy ott tolvajok, zsebmetszők, templomrablók és minden ilyen gazságot űző gonosztevők is lappanganak"(552d)
A demokráciáról pedig ezt mondja:
"Demokrácia úgy vélem, olyankor keletkezik, ha a szegények -magukhoz ragadva a győzelmet- ellenfeleiket részben megölik, részben száműzik, a többieket pedig az alkotmányos jogokban és a vezető állásokban az egyenlőség alapján részeltetik"
De Platón szerint ha mindenki egyenlő és mindenkinek egyenlő mértékben szabad bármit tennie, lehetetlenné válik az ifjúság nevelése mert "A tanító ebben a környezetben retteg a növendékeitől s hízeleg nekik, a növendékek meg lekicsinylik a tanítót..., a túlságos szabadság minden valószínűség szerint túlságos szolgasággá fajul, az egyén életében éppúgy mint az államéban"(557a, 563a, 564a)

A jelenlegi állapotokat nézve és vizsgálva úgy látom hogy demokratikus berendezkedésünk semmivel sem különb a a Platón által ismert demokráciától. Pedig ő (Kr.e.427-344) milyen régen élt és még azt gondoljuk hogy nagyot fejlődtünk társadalmilag?

Na ennyi elég filozófiából és politikából mára, mert holnap vasárnap!

U.i.
A feleségemnek is sikerült a vizsgája(4), tehát nem került el:). Hála az Úrnak! -ezt hogy kell érteni?(önvizsgálati kérdés)

2009. január 9., péntek

Csütörtök-Péntek

A tegnap mikor beléptem a bankom online rendszerébe hogy megnézzem a számlámat hát látom hogy több ott a pénz mint amennyire számítottam kb. 1000 RON(250-270EUR) többletem volt. Hát ennyire csak nem emelték a fizetésemet, vajon honnan jött oda pénz- ezen gondolkodtam, de aztán hamar fény derült a rejtélyre, mikor végignéztem a számlatörténetet. Még a múlt hónap második felében az airberlin légitársaság utalta két részletben a fent nevezett összeget a számlámra. Aki emlékszik még a nov. 18-i bejegyzésre az tudja hogy miért panaszkodtam erre a társaságra és mit kívántam Erdei testvérnek. Ha késve és részlegesen is, de mégis visszafizette a cég az elrabolt összeget, csak azt nem értettem hogy miért az én számlámra és miért nem Erdei testvérnek fizettek, mikor én tőlem egy vasat sem láttak. Na mindegy, hála az Úrnak történt valami ebben az ügyben és beszéltem Erdei testvérékkel is telefonon, hogy a pénzt elküldhessem nekik... A tanulság az hogy nem kell minden békát lenyelni amit ilyen vagy olyan cégek, hatalmasságok le akarnak nyomni a torkunkon. Érdemes tiltakozni vagy reklamálni és a többi az Úrra tartozik...
A tegnap este otthon voltam és a gyülekezetért adtunk hálát és könyörögtünk amikor imádkoztunk. Az alkalom után úgy kb. 3/4 10-kor elindultunk Debrecenbe a pénteki vizsgák miatt. Mirjám és Juditka Lukács Juliska testvérnő felügyelete alatt maradt.
Én jelenleg már túl vagyok a mai vizsgán, amit dr. Bitskey István Aladár tanár úr elég keményre vett mert csak úgy szórta a nappalisokat kifelé. Eléggé meg voltam illetődve mire én is sorra kerültem(szóbeli vizsga volt), mert aki előttem szólt az is alig kapott egy kettest pedig eléggé jól felkészült az adott anyagból csak hát egyebeket is számonkértek tőle. Én sajnos olyan tételt(udvari kultúra a 16. században) húztam a 12-ből amit nem tudtam annyira jól mint a többit, de hála az Úrnak hogy ami bennem volt mind ki tudott jönni és még a plussz kérdésekre is tudtam válaszolni, ezért négyes(jó) lett a viszgám. Hálát és dicsőséget adok érte az Úrnak és köszönetet mondok mindenkinek aki imádkozott értem!!!
A feleségem még nem érkezett haza(írásbelije sikerült, de a szóbeli még hátra van), dew remélem hogy őt is megsegíti az Úr... Ámen!

2009. január 7., szerda

Szerda

Ma ismét megéreztem hogy hol van a jobb vesém... Nem mondom hogy fájt, csak annyi történt hogy kezdtem érezni és ez már azt jelenti a bölcsek szerint, hogy növök bele az időbe.
Nagyon örültem annak hogy a korábbi szolgálati helyünkről itt a neten is megtalált minket a Demeter család. Velük még akkor ismerkedtünk meg amikor Homoródszentmártonban laktunk és egészen biztos hogy nem volt véletlen az hogy közel kerültünk hozzájuk(a feleségek ismerkedtek meg először), mert én tudom hogy őket az Úr ránk bízta, azért hogy Őt bemutassuk és megismertessük velük. Sokat imádkoztunk értük és velük is és hiszem hogy nem hiába... Sokáig nem találkoztunk velük, mert külföldön dolgoz(t)nak de most sikerült felvenni ismét a fonalat. Hála az Úrnak!!!
Ma este itthon voltam a gyülekezetben és a családokért imádkoztunk az imaheti program keretében. Gyermekeinket, szüleinket, testvéreinket vittük az Úr elé és kértük hogy őrizzen meg minket egymásnak és használjon minket együtt az Ő munkájában...

2009. január 6., kedd

Kedd - Magyarkécz

A mai napról még idejében sikerült átiratkozni egy jövő heti vizsgaidőpontra kommunikációs elméletből, mert az elmúlt hétvégén nem volt időm készülni. Azonban erre a hétvégére is maradt még két vizsgám. Pénteken "Régi magyar művelődéstörténet"-ből míg szombaton "Filozófiatörténet"-ből megyek vizsgázni, ha az Úr éltet és úgy akarja. Ezért eléggé leterhelt vagyok mostanság, de nem annyira vészes... Nem félek attól hogy nem sikerülnek a vizsgák(az Úr kegyelmes), de mint lelkipásztornak aki jó példát kell mutasson és eléggé kakukktojás is vagyok a többiek között, nem mindegy hogy 2-es(elégséges) vagy 4-es(jó) 5-ös(jeles) eredményt érek el. Eddig hála az Úrnak egy négyes(pszichológia) és három ötös(szociológia, médiaelmélet, tömegkommunikáció) van az indexemben, de még van öt vizsga hátra... Azért imádkozom hogy amit eddig elolvastam, megtanultam azt tudjam jól visszaadni és amit még nem tudok, azt a vizsgáig tanuljam meg. Ebben a dologban kérlek titeket is hogy segítsetek imádsággal!
Ma este Kéczben voltam 6 órától a magyaroknál, 7 órától pedig a cigányoknál és az üdvösségünkért adtunk hálát először, majd megtéretlen rokonaink, szeretteink üdvösségéért könyörögtünk.
Ma este a kéczi roma gyülekezetben

2009. január 5., hétfő

Hétfő - Hazaérkeztünk

Ott hagytam abba a tegnap hogy elmentünk Héderfájára. Nem először voltam ott, mert még amikor Baróton laktam, evangelizációs szolgálatra is hívtak és akkor ismertem meg azt a gyülekezetet amelyik 2000-ben alakult Borzási István testvér missziómunkája nyomán. Jelenleg ott is a sógorom(Kelemen J. Sándor) a lelkipásztor, és minden vasárnap délután kimegy ebbe a gyülekezetbe amely mintegy 30 km-re van Marosvásárhelytől. Miután vége volt az úrvacsorai alkalomnak is visszaindultunk M.vásárhelyre de akármennyire is igyekeztünk, elkéstünk. Kb. 10 perccel 5 után érkeztünk meg amikorra Molnár Áron testvér és édesapám már a szószéken voltak, de azért rám is sor került a szolgálatban és a Mk. 1:1-8 alapján hirdettem az igét:

Jézus Krisztus evangéliumának kezdete egy emberhez(Bemerítő János) kapcsolódik Márk szerint. Bárcsak lenne egy ember ebben az esztendőben, aki a Jézus Krisztusról szóló bizonyságtételét majd úgy kezdené, hogy volt egy ember(pl. Veress Efraim vagy éppen TE) aki:
-ott volt(János a pusztába ment, mert úgy volt megírva) ahová Isten küldte
-azt tette amivel Isten megbízta: utat készített Jézus Krisztusnak az
emberekhez
-úgy élt(az ügynek élt,alázatosan szerényen, étele-ruházata bizonyítja)
hogy hitele volt a szavának
és ezért találkozott Jézussal.

Az esti alkalom után még vacsoráztunk és indultunk haza, de csak hajnali fél 3-ra érkeztünk haza a havazás miatt. Reggel a gyerekek(Mirjám és Judit) el is késtek az első óráról mert elaludtunk, de nem lett belőle baj... Hála az Úrnak délutánra a kicsi Viola(Virág) már jobban lett a hétvégi gyengélkedése(lázas és náthás volt) után.
Ma este Kéczben voltam a roma gyülekezetben, mert elkezdődött körzetünkben is az imahét. Egészen megtelt az imaház és jó volt hallgatni az őszinte imádságokat. Adja az Úr hogy sok örömünk legyen ebben az esztendőben!

2009. január 4., vasárnap

Héderfája

Vasárnap - Marosvásárhely

Mára csak mi és édesapámék maradtunk itt a húgoméknál, mert Ernőék és Lajosék is már az este haza mentek. Délelőtt a helyi gyülekezetben voltunk, ahol édesapám szolgált a Jel.21:1-7 -ből az új égről és új földről. Elmondta hogy ott nem lesz sem felhő sem tövis, de itt még el kell szenvednünk ezeket. Azután úrvacsorára került sor ahol én szólhattam az Úr Jézus áldozatáról. Ebéden itt voltunk Napsugáréknál, de Sándor nem volt velünk mivel 1 órától temetésre kellett menjen. Most várom hogy jöjjön haza mert úgy beszéltük meg hogy délután háromtól a Héderfája-i gyülekezetben leszünk és onnan jövünk majd vissza Vásárhelyre 5 órára. A marosvásárhelyi gyülekezetben

2009. január 2., péntek

Péntek - Családi találkozó Marosvásárhelyen

édesapám

az öcsém és sógornőm
az enyéim
sógorom, húgom, és a szüleim

Evódia és Lajos sógorom, Máté Beáta, Mirjám és Júlia

2009. január 1., csütörtök

Csütörtök - Újév első napja

A tegnap este -ami még a tavaly volt- 7 órától került sor 2008 utolsó gyülekezeti alkalmára itt Érszőllősön. A Dániel könyvéből(5:1-7, 17-30) olvastam az igét, azért hogy inkább mi ítéljük meg magunkat és tárjuk fel hiányosságainkat mint Isten mérlegén legyünk kevesebbek. A nyilvános istentisztelet után a gyülekezet tagjaival még vissza maradtunk, hogy egy bensőségesebb együttlétben készüljünk az új évre és a mai úrvacsorára. Tíz óra után lett vége az alkalomnak. Ezután átmentünk vacsorára Híri Jánosékhoz akik már jó előre meghívtak erre a közös szilveszterezésre. Míg mások durrogtattak, petárdáztak(még itt a mi kis falunkban is) addig mi imádsággal léptünk át ebbe az évbe és hiszem hogy amit az Úrral kezdünk és folytatunk az jó lesz... Ma délelőtt 10 órára gyűltünk és úrvacsorai közösségünk is volt. Délután Micskére mentem ahol csak a "szép korúak" voltak otthon, mert az ifjabbak mind(szülők,testvérek,gyermekek) gödöllői vendégszolgálaton voltak. De mégis jól telt az a majdnem két óra amit együtt tölthettünk, mert volt idő arra hogy mindenki egyenként sorban elmondja, mit vár, mit kíván, ill. mire vágyik ebben az esztendőben. Ezeket sikerült mind megjegyeznem(erre is jó a N958 GB...) hogy majd imádkozni tudjak értük. Úgy gyönyörködjünk az Úrban hogy mindezek meglegyenek!!! Este amikor hazaérkeztem, már megkezdődött itthon az alkalom és én a kisteremben vártam meg a prédikáció(1Jn.3:1-3) végét, hogy ne zavarjam se az igehirdetőt se a gyülekezetet, de a végére én is bementem hogy elmondjam amire még szükség volt:

1. Lássuk meg milyen nagy szeretetet adott nékünk az Isten - Leginkább akkor kell Isten szeretetének a bizonyítékait szemügyre venni és konstatálni, amikor éppen nem érezzük hogy szeret az Isten. Amikor baj van, kísértésbe jutunk(sétálunk), egyedül vagyunk, betegségben szegénységben élünk stb.stb. Ilyen válságos időkben, amikor lehet hogy a hívők közül is többen kerülnek majd utcára, lesznek munkanélküliek, veszítenek anyagiakat, nagyon is fog támadni a Sátán azzal hogy lám-lám nem szeret téged az Isten, vagy ha szeret is csak kicsit. Hát nem!!! Nem kicsit. Nagyon-nagyon nagy szeretet tanúsít(ott) irántunk, csak nézd és lásd meg a bizonyítékait! Vedd észre!!! Isten gyermekei vagyunk!
2. Akikben meg van ez a reménység az megtisztítja magát, amint Ő maga is tiszta- Ez nem felhívás hanem egy megállapítás. Ez az ismertetőjegye Isten gyermekeinek. Az új természet velejárója. Állandóan tisztogatjuk magunkat. Hogyan? Miként lehet ezt megfigyelni? Hát úgy hogy imádságainkban nem elvétve hanem rendszeresen(!) elhangzik az hogy "Uram bocsáss meg nekem" ezért vagy azért, mert "Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól."(1Jn.1:9) Aztán Isten gyermekei egymástól is képesek bocsánatot kérni ill. azonnal készek bocsánatot is adni. Így tisztálkodunk és tisztulunk napról-napra. Adja az Úr hogy nálad is így legyen!!!

Mire vége lett az összejövetelnek, addigra anyósomék is megérkeztek, akik hazahozták Mirjámot és elvitték Tirzát. Ezért jelenleg ismét csak 5-en vagyunk itthon és éppen mondtuk is a feleségemmel, már az ebédnél is hogy nagyon furcsán érezzük magunkat ilyenkor. Mintha fogyatékosok lennénk, állandó hiányérzettel. Akinek nincs öt gyermeke nem is tudja hogy a 3 milyen kevés... Gondolom pontosan így érezhet egy 8 vagy 10 gyermekes család ha hiányzik otthonról akárcsak egy is. És a Jó Pásztor akinek 100 juhából csak 1 hiányzott, az legyintett és azt mondta hogy semmi baj, van nekem még 99 ??? Nem. Addig nem nyugodott míg meg nem kereste és haza nem vitte az elveszettet. Adja az Úr hogy lelkipásztorként is mindig ugyanígy érezzek, ha valaki hiányzik a nagyobb családból!!!

Gyönyörködj még többet az Úrban ebben az esztendőben és meglátod hogy milyen jó lesz neked...!!!

ahogy én értem:
Gyönyörködni az Úrban = nézni Őt úgy hogy nem tudsz betelni Vele, vágyakozol utána, nem akarsz elszakadni Tőle, élvezed a jelenlétét, áradozol Róla, rajongsz érte, féltékeny vagy Rá...