Ez év első napján délelőtt itthon voltam. Reggel kilenckor kezdődött a közös alkalom és 11-ig tartott. Még Mirjám is ébren volt, pedig ő csak reggel fél ötkor tért nyugovóra(Füstös Ágiéknál szilveszterezett). Ebédre Hiri Zoltánékhoz mentünk akik nagy szeretettel fogadtak és megvendégeltek minket, a hat tagú családot. Mivel a kocsim nem indult(az izzó gyertyák kiégtek) ezért id. Hiri János testvért kértem meg hogy vigyen el Micskére a délutáni alkalomra, amit ő örömmel el is vállalt. Háromra érkeztünk oda és fél ötig voltunk együtt a micskei testvérekkel az Úr házában. Tripó István és családján kívül (ők már a tavaly elmentek Gödöllőre) mindenki ott vot. Előbb Hiri János testvér szolgált, majd én hirdettem igét az 1Kir.8:57-61 alapján.
Volt egy érdekes közjáték is... A Hiri János tetvér bizonyságtétele alatt nagyon elcsodálkoztam... Nem éppen azon amit mondott hanem azon ahogyan viselkedett... Történt ugyanis hogy miközben a testvér bizonyságot tett, megszólalt a zsebében az ott felejtett mobiltelefon. Ahelyett hogy kétségbeesetten kapta volna elő és futott volna ki vele hogy "halló, halló..." szép nyugodtan zsebre dugta a kezét és egyből elnémította a telefont, de úgy hogy a beszédét még csak egy pilanatra sem szakította félbe. Ez a jelenet még egyszer megismétlődött a bizonyságtétel alatt, de akkor sem jött zavarba. Ezt a halálos nyugalmat és hidegvérű megoldást csak igen ritka esetben tapasztaltam másoknál. Azért csodálkoztam mert egy nyugdíjas asztalos mestertől nem várná el az ember hogy ennyire kényes helyzetben ilyen profi tudjon lenni, ha a tőle sokkal képzettebb és jelentősebb figurák is mint piócák tapadnak a telefonra mikor az megszólal, legyenek akár imaközösségben vagy tanácsülésen...
Estére hazajöttünk Érszőllősre és már apósomék is itt voltak, akik meglátogattak minket, de nem egyedül jöttek hanem elkísérte őket anyósomnak egy volt munkatársa, Katika. Ő nem ismeri még az Urat, mert teljesen ateista háttérből jött, de nagyon jó és tartalmas beszélgetésünk volt már a z összejövetel előtt és az alkalmon is nagyon figyelt. Úgy vettem észre hogy folytatni fogja Isten keresését. A délutáni alkalmon felszólítottam négy személyt a gyülekezetből hogy osszák meg szívük vágyát, amit ebben az évben szeretnének elérni. Miután megtették az egész gyülekezettel imádkoztunk azokért a konkrét dolgokért amiket megemlítettek és hisszük hogy Isten meg is adja ebben az esztendőben! Ámen!
Vacsorára Gombos Miklós testvér hívott meg, el is mentünk a feleségemmel és Jéminával és áldott közösségünk volt majdnem éjfélig(Juditot elvitték Debrecenbe anyósomék, Mirjám pedig itthon maradt a kicsivel). Vacsora előtt azonban még meglátogattunk egy beteg testvérnőt, aki magához hivatott. Itt olyan történt amit eddig még nem kellett tegyek, amióta lelkipásztor vagyok. Valahogy meg kellett állítani a panaszáradatot, melynek alig alig volt alapja és amely csak még tovább terhelte a lelket, ezért azt kellett kiáltsam: "Arra kérem a testvérnőt hogy hallgasson el! Az Úr Jézus nevében kérem legyen csendben!" Azért kiáltottam, mert nagyot hall és csak így értette meg. Bármennyire is furcsának tűnik ez a módszer a lelkigondozásban, jelen esetben erre volt szükség, hogy imádkozni tudjunk. Adjon az Úr erőt és józan belátást szegény testvérnőnknek, aki szerint csak a Jób szenvedése mérhető az övéhez...
Úgy látom lesz itt munka bőven, ebben az esztendőben is... Az Úr segítsen jól végezni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Itt hozzá(m) szólhatsz...