2008. január 21., hétfő

Hétfő

Tirza belázasodott az éjszaka és többször is felsírt. Reggelre lejött a láza viszont nekem pirosodott be a torkom. Azonban mire szolgálat vár rám addigra meggyógyulok. Így szokott ez velem történni. A betegség csak a szabadabb napokon ér utól. Az Úr az én Gyógyítóm!

Reggel hívott Nagy István a szalárdi roma gyülekezetbe ev. alkalomra febr.11-re és Szekrényes Pál testvér is Bagosra febr.14-re. Ezeket még elvállaltam, pedig nagyon sűrű a február... Az Úr adjon kegyelmet és erőt ezekre a szolgálatokra. Azon is gondolkodtam hogy a határidő naplóm egy részét kiteszem ide a blogra, hogy aki akar célzottan imádkozhasson már előre egy egy alkalomért. Azonban nem szeretnék különösebben terhelni senkit. Ha visszajeleztek akkor kiteszem...
Ma délután beszélgettem Andrissal(Bibarcfalva) és érdeklődtem a nagybaconi temetés(Veres Ferenc testvér halt meg 85 éves korában) felől. Azt mondta hogy Ernőnek nagyon jó igeszolgálata volt mind a háznál, mind a temetőben és sok igehallgató volt. Ennek örültem már csak azért is, mert jó néhányan innen a blogról értesültek a temetés felől. Andris azt kérdezte hogy ha az ürmösiek is olvassák akkor hogy hogy nem volt onnan senki? Ezt azért már úgy gondolom nem rajtam kell számonkérni :)
Ma az is eldőlt, amikor Gergely István testvér felhívott hogy március 7-8-9-én amikor a TELEK-re kerül sor, akkor az esti záró alkalom a bihariak részére, itt lesz Érszőllősön.

1 megjegyzés:

  1. Az Úr Jézus áldjon meg!

    Azt gondolom írd ki az ev. alkalmakat, hogy már előbb konkrétan imádkozhassunk azokért a helyekért, az emberekért, az IGÉÉRT, és az igeszólójáért!
    Novák Zsolt

    VálaszTörlés

Itt hozzá(m) szólhatsz...