2008. április 9., szerda

Szerda

Ezeket a sorokat Debrecenből írom, mert átjöttem hogy a hivatalos ügyeket elintézzem. Többek között a kocsi biztosítását ill. a biztosításról kellett igazolás és zöld kártya. Valahogy elfelejtették kiküldeni és már 9 nap is eltelt ebből a negyed évből. Nem volt mit tenni ki kellett követelni tőlük, szó szerint. Azt mondták ugyanis hogy még nem érkezett meg az átutalt pénzösszeg(de közben a számlám már rég meg lett terhelve) és azért vártak. Most már hála az Úrnak kezemben van a zöld kártya és nem kell izgulni ha rendőrt látok.
Debrecen elég nagy város, de mindig összeakadok ismerősökkel. Ma pl. a TESCO parkolójában Székely Bandi köszönt rám jó hangosan. Ő a családjával jött baráti(Révész Tamás) látogatásra és közben még vásároltak is. A rövid beszélgetés alatt kiderült hogy pontosan akkorra várják a 2. gyereküket mikorra mi az 5.-et, augusztus közepére.
Miután mindent elrendeztünk indulunk haza. Az úttal kapcsolatosan megjegyzem hogy az építéssel már nagyon sokra haladtak. Mihályfalvától a határig már majdnem egészen kész az új és széles burkolat. Nem kell tehát Székelyhíd felé kerülni ezután...

Ennek a kiskutyának örültek úgy a tegnap a gyerekek



Itt van a legnagyobb és (eddig) a legkisebb lányom az alkotásukkal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Itt hozzá(m) szólhatsz...