Hétfő

A tegnap délelőtt mivel első vasárnapja volt a hónapnak itthon voltam és a délelőtti szolgálat(Mk.1:12-15) után megtartottuk a testvéri órát. Nyolcvan százalékos részvétel mellett eredményes volt a tanácskozás. Négy személyt vettünk vissza a gyülekezet úrvacsorázó tagjai közé, akik közül 3-an töredelmesen tettek bizonyságot arról hogyan állította helyre őket az Úr. A negyedik személy ágyban fekvő beteg és 3 hónappal ezelőtt volt elmarasztalva zúgolódó, panaszkodó magatartása miatt(itt a január 2.-i bejegyzés legvégén lehet olvasni az előzményt), de ő is összetört megváltozott és az őt meglátogatók is jó bizonyságot tettek róla. Nagy az öröm a gyülekezetben amikor helyreállást és megújulást tapasztalunk azok életében akik meg lettek fenyítve. Megfigyeltem és nagy igazság az, hogy amelyik gyülekezetben helyesen gyakorolják a fenyítéket, ott nem hogy eltávolodnának és elhűlnének a tagok a közösségtől, hanem annál inkább vágynak vissza. Azért imádkozunk hogy azok akik még fenyített állapotban vannak vagy ki vannak zárva ők is haza találjanak. A tegnapi örömök után azt mondhatom hogy nem alaptalan a reménykedésünk... Dicsőség az Úrnak!!!
Arról is döntöttünk hogy ezután a tinikkel(már odaértek néhányan a gyermekek közül) külön foglalkozás lesz vasárnap reggel. Az áhítat ideje alatt a kicsik számára a kisteremben míg a tiniknek itt az irodámban lesz a foglalkozás. A tinik tanításával a feleségem lett megbízva(a tegnap már megvlt az első alkalom). Az Úr adjon neki erőt! Egy óra után ért véget a tanácskozás.
Délután 4-re Micskére mentünk Jéminával, ahol a Préd. 4:1-8-ból szolgáltam és az Újszövetségből kerestük meg a választ a prédikátor által felvetett problémákra. Az elnyomottak részére, az irigyelt embereknek, az egyedülállók számára van megoldás!!! Annyira belemelegedtem a prédikációba hogy elrepült az idő és mielőtt a végére értem volna be kellett fejezzem. Rá is jöttek a testvérek hogy félbemaradt a prédikáció. Mondtam nekik hogy rájuk vár a befejezés...
Hat órára éppen hogy hazaértünk az esti alkalomra.
Nagyon sok szolgálat volt, pedig egy kicsit nehézkesen indult, de aztán egyik testvér(nő) a másik után osztotta meg a gyülekezettel azt amit az Úrtól kapott az elmúlt héten. Igehirdetés majd úrvacsora következett majd nyolc óra után kevéssel befejeződött az összejövetel. És még ezután következett a szolgálattevőkkel való foglalkozás. Már korábban úgy határoztunk hogy minden hónap első vasárnap estéjén a lelkimunkások számára külön foglalkozás lesz. Jó együttlétünk volt és ezért csak negyed tizenegykor tettünk pontot az alkalom végére. Így már érthető talán hogy miért írtam a tegnap este azt hogy fáradtnak tűnök(az is voltam, nemcsak annak látszottam) egy hosszabb bejegyzéshez.

Ma reggel fél tízkor Ferenczi Béla testvérrel már a margittai polgármesternek az irodájában voltunk. A kéczi roma gyülekezet ügyében kellett tárgyaljunk és mivel Kécz Margittához tartozik ezért ügyes bajos dolgaikat csak ott intézhetjük. hála az Úrnak eredményes volt a találkozó és elégedetten távozhattunk. Nem úgy mint a vasadi cigányok "elnöke" tőlem. Az úgy volt hogy a múlt hét csütörtök délutáján kopogtatott valaki az iroda ajtaján. Kinyitom és egy kis köpcös de nagyon magabiztos ember nyújtja a kezét kézfogásra és már lépne is be:
- Jó napot kívánok! Én vagyok a vasadi cigányok elnöke ís jöttem magához mer úgy tudom hogy maga meg a felekezetek elnöke, hogy tárgyaljunk - és elő is vett egy fényképes igazolványt ami arra szolgált hogy alátámassza állítását, de mielőtt jobban szemügyre vettem vona már el is tette
- Isten áldja! Én pedig Veress Efraim baptista lelkipásztor vagyok, de nem elnök. Nem Mihályfalvára akart ön menni?
- Nem, de nem baj, mer maga így is több mint én és biztos hogy tunna segíteni.
-Miről van szó kérem?
-Hát maga nem is tudja milyen nagy nyomorban élnek a romák Vasadon. Alig líteznek, betegek, nyomorultak, ház nélkül a szabad ég alatt veri űket az eső kulipintyókban laknak és nagyon nagyon szenvednek. Nagy segítség lenne ha maguk építenének nekünk házakat. Látom hogy magának mekkorát építettek itt és úgy gondoskudtam hogy ha nekünk csak olyan 4x4-es kis házikókat építenének az is megfelelne.
-Értem, értem én hogy az nagy segítség lenne, de azt hiszem hogy egyéb baj is van ott.
-Persze hogy van, tudom én. A lílek is fontos. Át is térítettem én sokat hívőnek. Mikor jöttek oda ezek a tesvírek(és sorolta a neveket) mondtam én az enyéimnek cigányul persze, hogy mások ne értsék. ""Álljatok oda a hívőkhöz és meglátjátok hogy majd lesz házatok is"". De há hiába lettek hívők mert nem ípitettek nekik házat. Igaz hogy hoznak néha egy-két rongyot, meg valami lejárt konzerveket de hát az nem nagy segítség... - és sorolta sorolta
-Tessék ide figyelni! Én ismerem azokat akik ott misszióznak és biztos hogy ők udják mire van szükség.
-Szó se rulla. A Bödű tesvír meg a Dániel nagyon komoly emberek viszont an egy másik ember is XY aki csak felvette a küfődiektül a fejpízt írtünk és eltette magának.
-Hát maga figyeljen akkor Bödő testvérékre.
-Igen igen de az a helyzet hogy nekik nincs olyan sok pínzük mint magának. Űk nem tudnak házat ípitni nekünk.
-Ne haragudjon, én sem tudok házat építeni maguknak, mert ezt sem én építettem, de ha nagyon sok pénzem lenne akkor sem építenék maguknak házat.
-Jó jó de legalább azt mondja meg hogy kik támogatják magát, adjon egy pár címet hollandokról, angolokról. Vagy tudja mit ha azt sem ad akkor segíccsen már azzal rajtam hogy ad nekem egy angol szótárt... majd én keresek sponzort
-Szótár az van de csak cd-n és maga azt nem tudná használni.
-Na, akkor a viszontlátásra!
-Viszontlátásra!
Ez az ember nem járt tehát sikerrel, de csak miután elment akkor villant be hogy miért jött ő hozzám. Tévedésből. Biztosan nem engem akart megtalálni hanem tényleg egy elnököt keresett, mégpedig a pünkösdiektől. Amikor köszöntött akkor azt mondta hogy a felekezetek elnöke vagyok és tényleg a helyi pünkösdi gyülekezet elöljárója egy alapítványnak az elnöke, melynek nevében benne van az a kitétel hogy "felekezetek közti". Itt a falunkban az elmúlt években volt is ilyen misszió a pünkösdiek részéről hogy szegény családokat támogattak azzal hogy házakat építettek nekik. Több család így került ide a faluba más vidékről és ezek nagy része mind a pünkösdi gyülekezethez tartozik. Valószínüleg ennek a híre jutott el a vasadi cigányokhoz, akiknek "többre" vágytak mint amit a baptisták adtak és ezért jött ide. Ha még egyszer megkeresne akkor már tudni fogom hogy hova irányítsam.

Na de térjünk vissza a mai naphoz...

Hazafelé jövet bementünk Szolnokházára(Pacalusa) ami tőlünk mintegy 4 km-re van a főútról egy kicsivel beljebb. Ez egy elég nagy kiterjedésű falu, de csupán néhány száz ember lakja. Nem mindenki magyar, de nagyjából még a román ajkúak is értenek magyarul. Van itt egy katolikus, egy református, egy ortodox és egy kis baptista imaház is. Pap viszont nincs, mert annyira kevesen lakják a falut. A kilencvenes években a mi gyülekezetünk vett itt egy kis házat, missziót kezdett és néhányan meg is tértek, de aztán egyesek elköltöztek mások pedig elmaradtak és ott maradt a kis imaház árván. Most megnéztük hogy milyen állapotban van és azon gondolkozunk hogy mi tegyünk a jövőben.

Délután elmentem meglátogatni azt a testvérnőt akit a tegnap vettünk vissza az úrvacsorázó tagok sorába és úrvacsorát vittem neki. Örömmel tapasztaltam hogy egészen más lelkiállapotban volt(pedig a fizikai állapota csk rosszabbodott) mint néhány hónappal ezelőtt. Áldott alkalmunk volt és a végén még a fiával(aki nem hívő) is tudtunk néhány szót váltani.
Ezután Kovács Tibor testvérékhez tértem be egy rövid időre ahol imádkoztunk majd megnéztem ifj. Kovács Tibornak az épülő házát és áldást kértem a munkálatokra.
Már hét óra is elmúlt mire Nagy Barnus testvérékhez is elértem, ahol a feleséget beutalták a kórházba, de még itthon volt. Együtt fohászkodtunk testi gyógyulásáért és egyéb fontos kérdésekben pedig tanácsért.