2007. április 9., hétfő

Húsvéthétfő

A mai nap már a tegnap késő este elkezdődött amikor egyik jó barátom (Bruny, Gödöllő) felhívott a skype-on és mivel ő is készült a szolgálatra, arról érdeklődött hogy a ma délelőttre kijelölt igéket a Jelenések könyvéből hogyan kell értelmezni, már ami a lekes állatokat és a 24 vént illeti. Én addig úgy gondoltam, hogy megfelelő az a húsvéti üzenet amit kihámoztam ebből az igeszakaszból, de a beszélgetés végére már kezdtem elbizonytalanodni és egész éjszaka az járt a fejembe mikor nem aludtam hogy vajon Sanyi bácsinak és Berci bácsiéknak, abban a kis eldugott faluban ahol élnek, hogyan fogom elmagyarázni azokat a bonyolult összefüggéseket az Ezékiel látomása és a János apostol látomása között, amikre kedves barátom felhívta a figyelmemet. Végül is reggelre eldőlt hogy maradok az eredeti változatnál és nem bibliaórát tartottam hanem igét hirdettem. Azért nem volt hiábavaló a fejtörés...
Csak mintegy 10-en voltunk ott azon az alkalmon. Kicsi falu kicsi gyülekezet, de az ördög ott is ördög. Az igehirdetés előtt húsvéti énekeket énekeltünk már az új énekeskönyvből és az egyik ének karjánál (mivel a régi szöveg változott) egy kis zavarodás támadt. Egyik így énekelte a másik pedig úgy. Az ének után azt mondja XY testvér: "Jobb lett volna, hogyha bekötötték volna a szemét hogy ne lásson annak, aki elváltoztatta az éneket. Csak azért változtatták el hogy kiadjanak egy új énekeskönyvet." Senki nem szólt akkor egy szót sem, igét olvastunk imádkoztunk, következett az igehirdetés, majd egy ének és utána az úrvacsorai alkalom. Éreztem hogy az a lelkület ami volt XY tv.-ben az nem megfelelő az Úr asztalához. A kolosséi levélből olvastam igét: "Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak,.........most azért vessétek el magatoktól mindezt: a haragot, az indulatot...." Majd a testvérhez fordulva megemlítettem korábbi indulatos megjegyzését és jeleztem hogy attól az indulattól meg kell válni. Nem szólt semmit. Arra gondoltam hogy megsértődött, de nem. Inkább megalázkodott és az imádkozások után ő is úrvacsorázott. Az összejövetel végén azért szerette volna egy kicsit mentegetőzésre fogni a dolgot: "Azért én nem azt mondtam, hogy bárcsak meg se született volna az aki elcsavarta az éneket, mert volt olyan is aki így fakadt ki" Elmúlt minden feszültség és ezután is az új énekeskönyvből fogunk énekelni.
A délután folyamán egy ifjú párral beszélgettem ( a lánynak én vagyok a lelkipásztora, a fiú többszáz km.-re levő gyülekezetből jött) és imádkoztam. Jó volt látni ahogyan az Úrra bízzák egymást és a kapcsolatukat. Imádkozom értük hogy jó házasság legyen az övék.
Ezután felhívott Erszőllősről a gyülekezetvezető, hogy holnap éppen erre fognak járni, bejöhetnének-e meglátogatni. Azt mondta hogy igen, de szerintem én még nem tudok mindent...hm...hm...
Este Nagybaconban szolgáltam. Ott van egy fiatal lány(17 éves) akinek a szülei nem hívők, de ő az Urat választotta és nagyon aktív. Egészen felpezsdítette az állóvizet. Az Úr vezesse tovább a bemerítésben is, azért imádkozom.
Miután onnan hazajöttem elvittem Tóbiást, a teológust Bölönbe, mert onnan viszik holnap Nagyváradra. Váltottunk néhány szót, sok időnk nem volt, de jó emlékeket hagytunk egymásnak, úgy gondolom. Remélem a jövő héten még találkozok vele ha Váradra megyek.
Az Úr legyen kegyelmes hozzánk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Itt hozzá(m) szólhatsz...