2007. április 27., péntek

Péntek

Na sikerült géphez ülni, ezért röviden irok a mai napról is. Délután érkeztem Váradra és megkerestem édesapámékat, de lőtte bementem a Szövetséghez, mert Ernő rámbízta a szenterzsébetiek pénzét(szövetségi járulék). Odaadtam Kovács Gyula testvérnek, aki közben megkérdezte "...és akkor efraim, most ki lesz a székelyföldi missziókerület elnöke?" "Az nem az én dolgom" válaszoltam.
Az az igazság hogy foglalkoztatnak ilyen kérdések is de nekem nem ez a legfontosabb. Az Úr majd gondot visel. Úgy látom hogy az Úr mintha kivenne egy pörgős ritmusu munkatempóból és csendes vizekhez akar terelni. Egy kis faluban leszek lelkipásztor minden egyéb funkció nélkül, de hiszem hogy nagyon tartalmas és áldott időszak lesz ez mindannyiunknak.
Négy órára elmentünk az Emanuel egytemre, mert ott volt egy alkalom amikor Paul Negrut az egytem részéről és a Romcom vezetője egy stratégiai partner megállapodást kötöttek. Voltak köszöntések, beszámolók kórusművek és még egyébb protokoll dolgok amit egy állófogadás zárt. Összességében szép volt minden, egy "aprócska" dolog hiányzott nekem. Legalább a Paul testvér kezében szerettem volna egy Bibliát látni. Lehet hogy valaki megró ezért, de hát én őt inkább lelkipásztornak látom, mint igazgatónak. Na mindegy, a fő hogy aláírták a megállapodást és holnap következik a lelki része a találkozónak.
Édesapámék ma este is a szövetségnél térnek nyugovóra, én pedig egyik kedves testvéremnél Kulcsár Imrénél. Nagyon nagy szeretettel fogadtak és még sétáltak is velem egyet alkonyatkor itt a város tetején. Peti volt olyan szíves hogy ideengedett a gépéhez, hogy megírjam a mai napot. Gondolom hogy a feleségemet érdekli legjobban... :)
"Az Úr legyen áldott nagy dolgokat tett...!"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Itt hozzá(m) szólhatsz...