2007. április 7., szombat

Szombat







Reggel nem kezdtem korán a napot és így ki tudtam pihenni magam. A délelőtt nekiláttam rendbetenni a frissen vásárolt robogót. Majdnem sikerült eltalálni a helyes beállítást a benzin -levegő keveréknél. Azért már elég jól megy. Remélem ha majd valaki még segít akkor tökéletes lesz. 11-kor elmentem a fiatalokkal és Tóbiással Bibarcfalvára hogy focizzunk. Vittem a két középső lányomat is hogy afeleségem is szabadabb legyen itthon. Jól esett a mozgás és a gyerekek is jól érezték magukat. Délután 1-re haza is jöttünk. Majd nekiláttam hogy egy joystick kormányt megjavítsak, amire még a hét elején kért meg valaki. Mivel a szomszédom-barátom Gábor(a felesége jár a gyülekezetbe) sokkal jobban tud forrasztani mint én, ezért átballagtam hozzá. Miután a munkával megvoltunk, elmondtam neki hogy merre jártam a tegnap és mit láttam. Azzal az ötlettel állt elő hogy menjünk el együtt. Úgy is lett. Az ő kocsijával 4-esben (ő, a felesége Jutka, én és egy idősebb szomszéd) elindultunk. Lefényképeztük a sírokat, majd kikapaszkodtunk 3- a Várhegy tetejére. Ott érdekes látványban volt részünk. Láttunk egy anyamedvét két boccsal. A bocsok felmásztak a fa tetejére az anyjuk pedig a fa alatt volt és minket nem bántott. Csináltunk egy néhány képet is. Majd kiteszek ide néhányat hogy gyönyörködjetek benne :)
Most pedig már várjuk a húsvétot....

Mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok!

Feltámadott az ÚR!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Itt hozzá(m) szólhatsz...