Az Úr Jézus halálára emlékeztünk ezen a napon. Ha hit nélkül, csak pusztán emberi logika alapján vizsgálnánk a Jézus életét, akkor is arra a következtetésre jutnánk hogy nem csak ember volt, hanem az embernél több: Isten Fia. Nem volt még ember a földön aki 3 és fél évi munkásságával olyan hatással tudott volna lenni az emberiségre mint Ő. Áldott legyen mindörökké azért amit tett értünk.
Délelőtt elvittem Tóbiást Bibarcfalvára, mert ott szolgált. Én pedig mentem tovább Nagybaconba. Majd úgy gondoltam hogy keresek egy csendes helyet ahol elmélkedhetnék egy kicsit életről halálról. Mi is lett volna alkalmasabb hely erre mint egy temető. Eszembe jutott az amit olvastam, hogy a Bodvaj-i vashámornál (ahol Gábor Áron az első ágyút megöntötte az 1848-as szabadságharchoz) van egy rég elhagytott temető. Odamentem. A település már régen eltünt, de az erdőben a fák és cserjék között sikerült megtalálni azokat a kőkereszteket amelyek a sírhantokat jelölték. Csend volt és nyugalom. Lehetett gondolkodni és imádkozni. A sírköveken már nem lehetett látni a neveket, de egyiken megfigyeltem valamit. A kőből ki volt fargva egy kereszt és a kereszten ugyancsak kőből faragva ott volt a Megfeszített. Igazi nagypénteki üzenet. Hogy ki nyugodott a sírban már nem lehet tudni, de a megfeszített Krisztus alakja-keresztje hírdette az örökkévalót a mulandóság honában. Jó volt együtt lenni Vele, ha csak rövid ideig is abban a csendben.
Délután 6-tól Tóbiás ment Nagybaconba én pedig itthon szolgáltam Baróton. Volt miből. Estére Odett hazahozta a feleségemet a gyerekek nagy örömére,( és persze az enyémre is). Nem tudtam eldönteni minek örülnek jobban: az édesanyjuknak vagy annak hogy Juliska nénit Odett elvitte.
Így tehát már együtt készülünk a húsvétra, hála az Úrnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Itt hozzá(m) szólhatsz...