Ma reggel Márti elment Debrecenbe, de estére vissza is jött. Ferenczi Jánosékkal ment, mert nekik is volt dolguk arrafelé(közelebb van mint Várad) és amíg ő az orvosnál járt addig Jánosék is elrendezték amit kellett. Az orvosi vizsgálat eredménye: feleségem makkegészséges. Dicsősség az Úrnak!!! Én eddig is tudtam, de most hogy az orvos is azt állapította meg, kénytelen ő is örülni :)
Ma este ott voltam ismét ahol még soha: Lecsméren. Ez a falu a kémeri körzethez tartozik ahol Pardi Félix a lelkipásztor. Jó volt vele is találkozni és elbeszélgetni.
Itt Bihar- és Szilágy-megye határán megadatik nekem az a kegyelem hogy keresztül-kasul járjam a vidéket és megismerjem a gyülekezeteket. Örömmel tapasztaltam hogy az imaház Lecsméren is megtelt hallgatókkal és a végén voltak akik jelezték, hogy el akarnak indulni az Úr Jézus hívására. Ámen! Félix rögzítette a szolgálatot és felvette azt az éneket is amit az igehirdetés végén elénekeltem(H.H.281 "Hívtál Uram hallottam jól, hangod keres szívemhez szól..."), sajnos nem vagyok egy jó énekes de szeretek énekelni és ez az ének nagyon jó válasz volt az Úr Jézus hívására, ezért énekeltem el. Aki meghallgatja ne a kottát nézze(kétszer is elcsúsztam) hanem a szöveget...:) Itt van a szolgálat és még nagyon sok "kémeri áldás".
Ezen az estén történt meg az hogy a szolgálatom közben idéztem dr. Papp Lajos(hitre jutott, megtért) szívsebész egyik kijelentését, mely szerint az a sebész aki csak az ember testét látja a lelkére ügyet sem vet, az nem orvos hanem emberszerelő.
Az alkalom végén odajön hozzám egy asszony és azt mondja:
-Maga beszélt dr. Papp Lajosról, de én személyesen is ismerem...
-Tényleg..., és honnan?
-Négy évvel ezelőtt ő műtött meg a szívemmel...
-És, és...?
-Hát tényleg úgy van mint ahogy ön állította, az egy hívő ember. Minden második szava a jó Istenről szólt...
Nagyon jól esett hallani a visszaigazolását annak, amit más forrásokból eddig is tudtam.
2008. február 29., péntek
2008. február 28., csütörtök
Csütörtök
Délután egy órára érkeztünk haza Érszőllősre Jéminával. A tegnap este ugyanis ott maradtam Szilágyszentkirályon, hogy hazahozhassam Jéminát. Az odaút is elég tanulságos volt. Kinéztem magamnak a térképen hogy innen rövidebb úton is el lehet jutni Szilágyszentkirályra mint Zilahon keresztül. A rövidebb út Tasnád-Alsószopor- Hadad-Szilágycseh-Szilágyszentkirály vonal volt. Úgy okoskodtam hogy a rövidebb úton hamarabb odajutok, de tévedtem. Mit tévedtem..., nagyon rosszul döntöttem! Az út arrafelé rettenetes, szörnyű, nem csak az autónak hanem a léleknek is kész gyötrelem. Végül pontosan 7-re értem az imaházhoz, de azt csak én tudom és az Úr hogy hogyan... Arrafelé csak kifejezetten kalandos, túlélő túrákat kedvelő, időhiányban nem szenvedő, birkatürelmű egyének számára tudom ajánlani a haladást. Mások inkább a kerülő hosszabb útat válasszák, mert az gyorsabb. Matematikából tanultuk hogy két pont között legrövidebb távolság az egyenes. Ez igaz, de nem mindig gyorsabb, sőt... Mindenesetre mégis az Úr javamra fordította a tegnap estét, úgy a gyülekezetben, mint a Módi Miklós(helyi lelkipásztor) testvérék otthonában...
Ma estére Gálospetribe mentünk a fiatalokkal(csak a fiúkat vittem). Ez a falu tőlünk mintegy 3/4-ed órányira található és Szabó András ott a lelkipásztor. Nagy szeretettel fogadtak és mi is megosztottuk azt amink volt. Nem aranyat és ezüstöt, hanem Isten országába szóló meghívót vittünk. A Lukács 14:15-24- ből hirdettem az igét. Örömmel jöttünk haza!

2008. február 27., szerda
Szerda
Délután ötre kész lett az autó. Juhász Géza testvér nagyon jól, pontosan és gyorsan dolgozott. Az Úr áldja meg! Mindjárt indulok Szilágyszentkirályra, ahol este 7-től van evangelizációs alkalom. Ott is maradok holnapig hogy bevárjam Jéminát, aki Evódiával utazik Gyergyóból Zilahig.
Kedd
Ma este ismét Margittán voltam, de nem a saját autómmal, mert az csak holnapra lesz kész. Teljesen összeégett a generátor. És miért? Mert a szervízben nem húztak meg egy csavart és az én közbeavatkozásom csak kárenyítésre volt jó. Még örülhetek hogy 6-7 millióból meglesz javítva és nem kell 13-ért újat venni. Na de ez mellékes, akármennyire is zsebbevágó, mert ma este voltak akik jelezték hogy szeretnék az Úr Jézust követni és vissza is maradtam velük imádkozni. Az Úr tartsa meg őket!
Vacsorára Hiri József(ő is szegről-végről érszőllősi) testvérék hívtak meg a helyi lelkipásztorral együtt. Olyan jó asztali közösségünk volt imádságban is hogy csak 11 óra után jöttünk el. A feleségemnek nem volt egy rossz szava sem, de ezután szeretnék hamarabb hazajönni hogy ne is legyen.

2008. február 25., hétfő
Hétfő
Ma, kivételesen a feleségem is elkísért az evangelizációs szolgálatra, mert nem kellett messze menni. Margitta csak 9 km-re van tőlünk és így könnyebben itthon hagyhatta Mirjámot a kicsivel, tudva hogy csak 2-3 óráról van szó. A Lk. 13-ból olvastam igét a szoros kapuról, amelyen át kell menni annak aki üdvösséget akar.
A feleségem is bizonyságot tett, majd őt követte a többi érszőllősi testvér, mert többen is bejöttek Margittára. Hiri János testvér beszédében még azt is szóvá tette hogy azért voltak kénytelenek eljönni hogy halljanak prédikálni, mert annyira keveset vagyok otthon... Hát tényleg van benne igazság... ez a február is nagyon zsúfolt.
Az alkalom végén, vacsora után beálltam a margittai fiuk közé pingpongozni de nem is ez volt az érdekes, hanem az hogy amikor jött utánam Hiri Jancsi(lsd alább a magyarázatot) benéz a kisterembe és látja a fiúkat velem együtt, de mégis kérdezi:
-Nem láttátok Efraim testvért?
-De, itt van..
-Hol, hol van...? -pontosan szembe volt velem és mégsem látott
-Itt vagyok János, hát nem ismersz meg?
-Csakugyan... hát csak most veszlek észre.
Ha nem ismerném Jánost azt gondolnám hogy tréfálkozott, de nem. Ő egyszerüen nem ismert meg mert nem volt rajtam zakó és a kezemben volt egy ütő. Eddig ő többnyire Bibliával a kezemben és zakóban látott az imaházban. Most pedig egy új oldalamról(a sportosról) fedezett fel. Hm...hm... elgondolkodtam. Vajon mi lelkipásztorok mennyire ismerjük gyülekezetünk tagjait. Nem lenne jó ha csak a vasárnapi uniformisban és csak az Isten házában látnánk őket. Meg kell ismerni őket munkájukban, otthonukban és kikapcsolódásukban is. Aztán fordítva is igaz, ne legyek én csak egy oldalról látható. Engedjem hogy így is úgy is megismerjenek. Így lesz egészséges a kapcsolat pásztor és nyáj között.
Ezután elvittem az autót margittai Juhász Géza testvérhez(autóvillamosság szakértő) aki elvállalta hogy holnapra megjavítja a generátort, mert az utóbbi napokban akadozott a töltés és ma végleg megszűnt. Ezért Hiri testvér hozott haza minket(Juditka is velünk volt).

2008. február 24., vasárnap
Vasárnap
Ma délelőtt igehirdetés majd a rendes évi közgyülés levezetése volt a feladatom. Mit mondjak...? Délután fél kettőkor jöttem be a lakásba ebédre. Megírtam a szombati beszámolót, majd készültem Hegyközszentmiklósra, mert 5-től ott volt evangelizációs alkalom melyen szolgálnom kellett. Lukács György testvér és a felesége jöttek velem erre a missziós útra. Ez a misszióállomás mely a roma etnikum felé nyilt, a szalárdi gyülekezethez tartozik, ahol Nagy István a lelkipásztor. Kelemen Sándor Szalárdról(Lukács György testvér veje) az aki az itteni munka nagyobb terhét hordozza kb. úgy mint ahogy Ferenczi Béla testvér a kéczieknél. Zsúfolásig megtelt a terem hallgatókkal, olyannyira hogy alig kaptunk levegőt, de végül az ablakok megnyitása oxigénhez juttatott minket. Sőt ami ennél is jobb volt "élő víz" ömlött felülről. Szólt az Ige és mi bevettük. Az alkalom végén, együtt imádkoztunk azokkal akik döntöttek az Úr mellett, majd megkértek arra hogy tartsak egy ifjúsági órát is a fiatalok részére akik csak ezért maradtak vissza. Nem tudtam elutasítani a kérést és az Úr Jézus nevében elvállaltam. Kilenc óra lett mire elindultunk hazafelé, ahova 3/4 10-re meg is érkeztünk. Útközben oda-vissza kerestem a borzot amit az út mellé fektettem a tegnap este, de már hült helye volt. Mi lett vele nem tudom, de hogy még ma is érződött a szaga az autóban az is igaz...
Mikor hazaértem még együtt imádkoztunk Kovács Tibivel és Hiri Jánossal és csak utána ültem le ide a gép elé. Hosszú nap után fáradt vagyok, de kellemes ilyen munkában elfáradni. Ennek van igazán értelme. Dicsőség az Úrnak!
Mindenesetre most lefekszem és az a vágyam hogy reggel kilencig a pihenésem legyen csendes(ne szóljon a telefon). Most tehát (n)ágyravágyó vagyok...

2008. február 23., szombat
Szombat
Hajnali egy(vasárnap) is elmúlt már mire hazaértem(de így is nagyon hálás vagyok az Úrnak!!!) és most fárdat vagyok ahhoz, hogy írjak ezért csak vasárnap délután folytatom... jó éjt!
...
A szombati nap nagyon hamar eltelt, mert kellmes környezetben szerető testvérek között voltam akik készek lettek volna még arra is hogy átmenjünk Kétegyházára meglátogatni a rokonokat(Kiss György és családja), de mikor felhívtam György bátyámat akkor tudtam meg hogy már Békésen laknak. Oda költöztek mert a lányuk(Anna) is ott lakik.
A Kürti családban van két fiúgyermek is akik már elfogadható szinten bűvölik nemcsak a labdát(a nagyobbik 15 éves Roli, a kisebbik Szabi 12 éves), hanem a számítógépet is, ezért nekem is akadt munkám a gép körül úgy mint takarítás, rendszer optimalizálás, digaitalizáló kártya beüzemelése stb. Az összejövetel előtt elmentünk egy rövid városnéző túrára is amit már korábban is terveztem. Sikerült több mindent is megörökíteni(épületek,Városháza, Szabadság szobor, Imaház) a telefonom segítségével, melyekből fel is töltök ide néhányat.
Az esti evangelizációs alkalmon többen voltak mint péntek este és többen is jelezték hogy törődni akarnak a lelkük üdvösségével. Imádkozásra azonban csak ketten maradtak vissza(Attila 18 éves és Dániel 30+), de töredelmes szívvel imádkoztak és bűnbocsánatot is nyertek. Az Úr tartsa meg őket!
Tíz óra körül indultam haza és jöttem ahogy tudtam. Hála az Úrnak nem volt nagy forgalom ezért jól haladtam. Székelyhíd előtt egy enyhe kanyarban szembefutott velem egy borz amit sehogy sem tudtam elkerülni és ezért ijedtségében szívstoppot kapott. Azért fogalmazok így, mert miután megálltam és kiszálltam semmi elváltozást(ütést, sérülést, vért) nem láttam rajta, de nem is mozdult. Elhunyt. Gondoltam hogy hazaviszem, szép bundája majd emlékeztet az aradi útra. Aztán arra is gondoltam hogy megtréfálom az ottoniakat. Oda helyezem szépen az ajtó elé mintha éppen támadni akarna és amikor reggel kinyitják az ajtót akkor meghallgatom miként fogadják... (Egyszer, még megboldogult ifjúházas koromban Homoródszentmártonban már sikerült egy hatalmas sikolyt előcsalni a feleségemből, egy az ajtó előtti támadásra gondosan felkészített egér jóvoltából).
Most azonban ez a terv nem jött be, mert alig haladtam a mozdulatlan jószággal vagy 5km-t már majdnem rosszul lettem. Olyan fertelmes bűze van a borznak hogy az ritkaság... Nincs arra szó mi leírhatná. Kénytelen voltam megállni és tőle azonnal megválni. Még most is érződik a kocsiban az "illata". Ily módon tehát az Úr nem engedte meg hogy borzoljam (szó szerint kell érteni) itthon a kedélyeket. Tanulság: Ne akard borzolni mások idegeit, mert büdös leszel.
Megjegyeztem.

Péntek
Ma estére Aradra kellett mennem evangelizációs alkalomra. Délelőtt még elvégeztem otthon amit tudtam és délután idejében elidultam. Három óra kell hogy nyugodtan elérjen az ember Érszőllősről Aradra, amit majdnem ki is töltöttem. 20 perc hiányzott a 180-ból és már ott parkoltam az imaház előtt. Vezetés közben volt alkalmam még imádkozni, igehirdetést hallgatni és telefonálni. Mióta vettem a telefonomhoz bluetooth(vezetéknélküli) headset-t azóta előszeretettel használom a telefont vezetés közben, mivel nem zavar a vezetésben és közben ügyeket lehet intézni. Ilyenkor szoktam felhívni régen látott szeretteimet(székelyföldieket, barátokat, ismerősöket stb.) hogy időt szakítsak a kapcsolattartásra. Igy nagyon hamar eltelt az idő és mire mindennel végeztem már Aradot is megpillantottam. Csak sejtésem volt arról hogy merre van az imaház, mert egy évvel ezelőtt már voltam itt, de pontosan nem emlékeztem. Imádkoztam és a sejtésem meg a Lélek vezetése(néha megkérdeztem: balra menjek vagy jobbra?- Balra, azután jobbra, s aztán megint balra-volt válasz) alapján oda találtam, olyan uton ahol addig még nem jártam...
Jó volt az esti alkalom is habár nem volt sok kivülvaló, mégis együtt imádkozhattam egy megtérővel. Áldott legyen az Úr neve!
Szálláson a Kürti családnál vagyok, akiknek egyik águk Hadad-Nádasdra nyúlik vissza és rokonságban vannak a népes Szabó családdal. Kicsi a világ... Nagyszerű a szállás, kedvesek a vendéglátók, szeret az Úr!
Soli Deo Gloria!

2008. február 21., csütörtök
Csütörtök
Hála az Úrnak a mai nap volt alkalmam egy kicsit elmélyülni, imádkozni, készülni a következő estékre. Szabadidőmben regisztráltam a lelkipasztor.com domaint és majd amikor eljön az ideje, akkor majd fel is töltöm. Jelenleg a www.lelkipasztor.com oldalon még szerkesztés alatt van és ha az Úr megsegít nemsokára el is készül... Online lelkigondozás, imatémák, lelkipásztori blogok, igehirdetések helye... stb. van eddig a gondolatomban. Közösségi oldalnak szánom... Addig is türelmet kérek... A jó tanácsokat előre a vefraim@lelkipasztor.com címre lehet küldeni...
Ma este Kéczben voltam Béla testvérrel és mind a két gyülekezetben szolgáltam. Előbb a romáknál hirdettem az igét, majd míg én a magyaroknál voltam, addig Béla testvér a cigány testvéreket énekekre tanította. Hála az Úrnak hogy a magyar testvérek is aktívak(a keddi imaközösséget is elkezdték), mert egyre többen jönnek a hétközi alkalmakra kivülvalók is... Ott tudtam meg hogy már Kéczet is lefedte a Zapp így már ott is van internet... így most már ők is nyomon követhetnek. Tudják merre jár a pásztor...

2008. február 20., szerda
Szerda
A tegnap estével folytatom, mert ott hagytam abba. Hosszú idő után(5 hete is van talán) sikerült ismét együtt lenni testvéreimmel az imaközösségben. Annyian voltunk mint egy futballcsapat(ez a hasonlat azért ugrott be mert éppen most vannak a BL meccsek, én pedig itt írogatok), hála az Úrnak, hogy egyre többen vagyunk(ez már 15 százaléka a gyülekezetnek) akik ébredésért és megújulásért imádkozunk...
Ott mondta Béla testvér hogy ma reggel megy Debrecenbe és szívesen elvinne bár(m)kit, aki arra tart. Jövök haza és kérdezem a feleségemet hogy kell e menjen, hát éppen kapóra jött neki, mert holnap és pénteken órái vannak. Így tehát ma reggel 9-kor elviharzott az én "Egyetlenem",(tudom hogy olvassa és ilyenkor két apró gyöngyszem jelenik meg a szemében... ugye így van Szerelmem?) én pedig itthon maradtam a többiekkel. Nincs nehéz dolgom, mert a kicsire vigyáznak, a nagyok iskolába vannak, Jémina pedig a nagyszülőket segíti-terheli(csak ők tudják mikor hogyan). Mindenesetre már nagyon hiányzik itthonról, mert terhesen csendes a ház nélküle... Vannak akik azt hiszik hogy amelyik családban több gyerek van ott egynek a hiánya nem érződik... Hát annyira érződik mint ahol csak egy van s az sincs...! Teljesen.
Délután a Simon András tanácsán felbátorodva nekiálltam az autót szétszedni. Na nem apróra hanem csak elölről lebontani, mert alapjáraton nagyon füstölt. Azért mert valahol szaporán csepegett a gázolaj a forró motorra. Ez volt a hétfői rövidzárlat(akku lemerülés) oka is, mint utóbb megfejtettem. Nem vagyok egy autószerelő, de most hogy hozzákezdtem, már látom hogy nem bonyolultabb mint egy számítógép szerelése, csak sokkal mooooocskoooosaaaabbbb (még most is látok feketeséget a körmöm alatt). A magasnyomású pumpa csavarján az anya csak rá volt kapatva de nem volt megszorítva(tömítést cseréltek benne), hát ott folyt el a gázolaj. Most már nem is csodálkozom azon hogy mért fogyasztott 100 km-en 11 litert az utóbbi 4 napban... Na ezért csak nem volt érdemes szervízbe menni... Megszorítottam én úgy hogy most minden csepp üzemanyag fel lesz használva...
Mire kellett Micskére menni már minden rendben volt. Hétre gyültünk a testvérekkel és az 1Kor. 6:15-20 volt az igetanulmány alapja a Szent Lélek templomáról, Krisztus testének tagjáról: a testünkről. Igen hasznos és FONTOS tanítás, úgy vettem észre nem csak én jegyeztem meg...

2008. február 19., kedd
Kedd
A tegnap mikor el akartam Zilahra indulni 17.45-kor, lemerült az autó akkuja. Az autó benn a garázsban, én az autóban és rögtön eszembe jutott hogy milyen gyengeségemről írtam a tegnapi bejegyzésemben. Minden perc drága volt(7-kor kezdődött Zilahon az alkalom) ezért kitoltam az autót a garázsból és azonnal telefonáltam Jancsinak, aki 10 percen belül jött, meghúzott és így 6-kor elindulhattam. Imádkoztam hogy az Úr tisztítsa az útat előttem és őrizzen meg minden bajtól, úgy is lett. Pontosan hét órára megérkeztem, imádkoztunk Lajossal és indultunk is a szószékre. A Lk. 23:32-43-ból hirdettem hogy "Van kiút" még az utolsó pillanatban is a halálból az életre, a paradicsomba. Nagyon sok látogató jött el az avangelizációra, a karzatok is majdnem tele voltak, többek között még a helyi plébános is ott volt. A felhívásra néhányan felállásal válaszoltak. Mikor visszamaradtunk Lajossal imádkozni, egy fiatalember(Hiriczkó István) jött hogy teljes bűnvallást tegyen és bocsánatot nyerjen. A neve ismerős volt még gyermekkoromból, mert a testvére az ö csém(Ernő) osztálytársa volt. Az imádkozás végén mondhattuk hogy már nem csak régi ismerősök, hanem testvérek is vagyunk az Úrban.
Dánieléknél(anyai nagybátyám) vacsoráztam, és sokat énekeltünk (Dániel kísérte tangóharmonikán), imádkoztunk, majd Evódiáéknál folytattuk a beszélgetést a sógorral, Lajossal. Éjfélkor indultam haza, ahova egy óra után meg is érkeztem az Úr kegyelméből. Hiri Jánossal még kitöltöttünk valami papírokat, az önkormányzati választáshoz, mert tanácsosnak jelöljük hogy legyen a község vezetőségében egy hívő ember is és azután(2 is elmúlt) lefeküdtem. Jót aludtam. Ma nem megyek sehova, itthon leszek egész nap és este(kedd van) ismét együtt imádkozhatunk a testvérekkel akiknek a köre egyre bővül. Dicsősség az Úrnak!
Már a múlt héten sikerült feltölteni az érszőllősi ev. héten elhangzott prédikációkat a netre, de még nem linkeltem ki. Most erre is sor kerül. Igaz hogy nem a megszokott mp3 formátumban(mp3-ban nagyon sokidőbe került volna feltölteni) van fenn a hanganyag hanem a lényegesen tömörebb amr formátumban(mobil telefonon is lehet hallgatni), amihez nincs mindenkinek lejátszója, de a Nokiának van egy ingyenesen letölthető verziója amit itt le lehet tölteni(ez a windows felhasználóknak segítség, a linuxosokat nem kell félteni). Először tehát letöltöd a lejátszót installálod, utána az alább található tartalmat és azután hallgathatod.
1. Hétfő este, igehirdető: id Veresss Ernő
2. Kedd este, igehirdető: id. Veress Ernő
3. Szerda este, igehirdető: id Veress Ernő
4. Csütörtök este, igehirdető Veress Efraim
5. Péntek este, igehirdető: Novák Zsolt
6. Szombat este első rész, igehirdető: Novák Zsolt , 2. rész
7. Vasárnap este, igerirdető: Novák Zsolt
Bónusznak pedig legyen itt a szerda délelőtti alkalom is a kéczi roma gyülekezetben, igehirdető: id. Veress Ernő

2008. február 18., hétfő
Hétfő
Sajnos egyik gyengeségem az hogy még fontos dolgokat is az utolsó pillanatra halasztok. Ezért sok mulasztásom volt az életben amit mai napig is bánok és állandó küzdelemben élek az óemberemmel hogy minél kevesebb megbánnivaló legyen a jövőben. Még február 8-án írt Vass Gergely testvér egy levelet amiben felkért, hogy az Üdvüzenet számára írjak egy cikket internet, chat és blog témakörben. Mivel estéről estére evangelizációs szolgálatok voltak amire készülni kellett ezért most is utolsó pillantra maradt ezen cikk megírása. Ilyenkor már lefekvés előtt ott van bennem a drukk: most már nem halaszthatom tovább. A mai nap jár le a határidő és ezért reggel az áhítat után ezen a kötelezettségen estem át legelőször. Hála az Úrnak túl vagyok rajta. Nem mondom hogy nagyon jóra sikeredett volna, de azért imádkozom hogy ne is legyen hiábavaló a megírására fordított idő! Gondolom hogy a cikket még átszerkesztik(korrektúra és más egyebek) míg elnyeri végleges formáját de ez már nem az én dolgom. Úgy próbáltam megírni hogy az is értsen belőle aki még soha sem ült számítógép előtt vagy csak hallomásból tud az internetről is.
Ide másolom hogy ha valamelyikőtöknek lenne hozzáfűzni vagy javítani valója megtehesse,(de azért is hogy nehogy elveszítsem nagy szétszórtságomban). Talán Vass testvér is figyelembe veszi a szerkesztésnél.
Azt a felkérést kaptam a szerkesztőtől, hogy írjak egy cikket ami a "Internet, Chat, Blog a hívő ember életében" témát járja körbe. Amikor azon tűnődtem hogyan lehetne gondolataimat minél egyszerűbb érthető formába önteni, hogy még azok is elolvassák, akik magáról az intertnetről(világhálóról) inkább gyermekeik, unokáik révén szereztek tudomást és a számítógépet is ha lehet elkerülik, eszembe jutott hogy az Úr Jézus gyakran élt a képes beszéd(példázat) lehetőségével. Úgy döntöttem tehát hogy miután körül írom a a fentebb említett fogalmakat a "képes beszéd" segítségével, megpróbálom az általuk nyújtott előnyöket lehetőségeket de a veszélyeket is feltárni.
Kezdjük tehát elölről... Mi is az internet? Világhálónak is szokták mondani ami tényleg úgy néz ki mint egy közúti hálózat. Ha kiterítünk magunk előtt egy közlekedési térképet akkor azt látjuk hogy vékonyabb-vastagabb, kesze-kusza vonalak mennek át kisebb-nagyobb pontokon, de tudjuk hogy ez nem más mint azon utak összessége, amelyek falvakat városokat régiókat kontinenseket kötnek össze. Ilyen az internet is amelyen keresztül kapcsolatot lehet teremteni mindazon pontok között melyek rajta vannak. És azt mondhatom hogy mára nincs olyan pontja a Földnek ahonnan ne lehetne rácsatlakozni az internetre, vagy vezeték(telefonos, villany, kábeltv st.) vagy mobiltelefon, vagy műhold segítségével. Úgy értsük ezt mint ahogy vannak szélessávú autópályák, kissebb rangú országútak, műutak és egészen poros vagy sáros földutak ösvények szárazföldön, aztán légi útak, vízi útak melyeken így vagy úgy, ezen vagy azon még a legeldugottabb helyen lakó ember is megközelíthető. Ezért mostanra még a legmaradibb gondolkodású ember sem mondhatja, hogy nekem az internethez semmi közöm nincs. Akár a mobiltelefonján(láttam én már juhászbojtárt maroktelefonnal a fülén), akár hivatalos helyen ügyintézésnél, vagy éppen rádió-televizíó használatakor szembesül az internet áldásával vagy éppen átkával. Na mit is mondjon minderre hívő ember? Halottam így is úgy is vélekedni testvéreket. Egyik azt mondta hogy bűnös dolog az internet amitől tartózkodni kell, mert rengeteg szennyes tartalom található rajta. A másik éppen az ellenkezőjét bizonygatta, nagyon sok hasznát veszi hiszen rengeteg keresztyén oldal van amit rendszeresen látogat. Egyiknek is másiknak is igaza van, de csak részben. Mert mondhatjuk e azt hogy önmagában az "út" rossz vagy jó? Egyszerűen szükséges hogy legyenek utak és ez nem vitás. Azonban hogy hova vezet az út(kárhozat, mennyország), vagy milyen az az út(széles, keskeny) már lehet véleménykülönbség. Éppen így vagyunk mi is az internettel. Amikor rácsatlakozunk, akkor kilépünk az információs szupersztrádára(szélessávú internet) vagy a gyalogösvényre(betárcsázós internet) és hatalmunkban áll eldönteni hogy hova megyünk. Mint ahogyan a közúti közlekedésben vigyázni kell még a gyalogosnak is nehogy baleset érje, úgy az internetet használónak is akár van jogosítványa(tapasztalata) akár nincs nagyon körültekintőnek kell lenni. Rengeteg hely van ahová pillanatok alatt el(be) lehet térni, mert ugyan vannak zárt kapuk is, de még több a nyitott ajtó. Lehet vásárolni, hivatalos ügyeket intézni, levelezni, beszélgetni, nézelődni, érdeklődni de bűnözni is. Mint ahogyan valaki egy nagy városban bemehet a templomba, hivatalba, üzletbe, munkahelyre, baráthoz, ismerőshöz de azért is hogy megkeresse a korcsmát, kuplerájt vagy éppen a bankot rablás céljából. Tőlünk függ tehát hogy az internet adta lehetőséget mire használjuk ki. Ahogy a közlekedésben is jogosítványt csak egy bizonyos kor felett adnak, úgy az internet helyes használatához is megkívántatik egy bizonyos fokú érettség fizikai de főleg lelki értelemben, hogy kevesebb baleset legyen.
A chat vagy csevegés az interneten akár élő szóban-képben is, de inkább írásban nagyon népszerű főleg a fiatalok körében. A hangos csevegés és annak eszközei(skype, ilyen olyan messengerek) nagyon hamar kiváltották a hagyományos kommunikációt(telefonálás) olcsóságuk és interaktivitásuk miatt. Többek között ezért előnyös és kívánatos pl. sokan már a névjegykártyájukra is rányomtatják skype azonosítójukat. Ez a terület azért lehet veszélyes is mert nagyon gyorsan lehet kapcsolatot teremteni szóban-képben teljesen vadidegen emberekkel, akik nem mindig a javunkat akarják. A csak írásban történő csevegés azért népszerű, mert egy bizonyos fokú anonymitást biztosít a felhasználónak. Úgy szólhat magán vagy közösségi kapcsolatokban(csevegő szobákban) hogy nem fedi fel a kilétét. Éppen ezért nem lehet fenntartások nélkül fogadni az ilyen közeledést vagy kapcsolatteremtést. Mégis maga a chatelés tisztázott viszonyok között, nagyon áldott eszköz tud lenni pl. konferencia megbeszélésekre, vagy éppen lelkigondozásra. Amikor még a ROMABISZ elnöke voltam legtöbbször így gyültünk össze(pedig sok száz km-re voltunk egymástól) vezető társaimmal megbeszélésekre egy külön erre a célra fenntartott chatszobában. Különösebb cél és tartalom nélkül azonban a chatelést nem tartom egyébnek mint az utcasarkon, vagy kiskorcsmában összejövők pletykálkodásának. Adjon az Úr bölcsességet és józanságot a chateléshez.
A blog vagy webnapló egy olyan interaktív honlap, amely többé-kevésbé napi rendszerességgel frissül, létrehozója pedig egy személy, vagy egy közösség. A szöveges, esetleg képpel és egyéb multimédiás tartalommal ellátott bejegyzések (entryk, postok) általában fordított időrendben sorakoznak az oldalon. Sokféle blog létezik, a leggyakoribb azonban az úgynevezett én-blog. Ez egy bizonyos személy(blogger) nyilvános naplója, amelyben a vele történt eseményekre, vagy a világ híreire reflektál. A hivatkozások, vagy linkek segítségével a blog határai kitágulnak, kihasználva a hipertext adta lehetőségeket. A legtöbb blogon az oldalra látogatóknak lehetősége van megjegyzéseket, kommentárokat fűzni a bejegyzésekhez, vagy más módon(pl.e-mail) kapcsolatba lépni a weboldal fenntartójával. Ezek a blogok lehetnek zártak amiket csak beavatott(regisztrált) személyek olvashatnak és lehetnek teljesen nyilvánosak amit bárki olvashat. A hívő ember szemével nézve a blogoás akkor válhat ön- és közveszélyessé, amikor az internetes napló mások lejáratásáért íródik, egyéb manipulációs célokat szolgál vagy egyszerűen csak öntömjénezésbe hajlik. A legfontosabb hogy a naplóíró őszinte legyen és akkor meglesz hozzá az alázat is. Több keresztyén blogot ismerek, melyek egyenesen Krisztusról szóló személyes bizonyságtételek. Akár napokat is el lehet tölteni az interneten hogy az ember reggeltől estig személyes bizonyságokat olvas, hallgat vagy éppen néz audioblog, videoblog segítségével. Én személy szerint a naplóvezetést az internettől függetlenül is nagyon hasznosnak tartom, mert az segít a visszatekintésben és személyiségformáló nevelő hatása is van a művelőjére. Az internet nyújtotta lehetőséget azonban csak 2007 április 4-e óta használom. Azóta többnyire napi rendszerességgel írok és ezek az írások bárki számára elérhetők. Az a tapasztalatom, hogy a naplóm nyilvánossá tétele óta megnövekedett az értem és szolgálatomért imádkozók száma és Jézusról tett bizonyságaim is több emberhez jutnak el. Örülök annak hogy már nem vagyok egyedül ezen a területen az erdélyi magyar baptista lelkipásztorok között, mert 2007 áprilisától több szolgatársam is rendszeresen megosztja gondolatatit és a vele történteket az Úr dicsősségére és mások épülésére.
http://vefraim.blogspot.com/

2008. február 17., vasárnap
Vasárnap
Hála az Úrnak ismét itthon lehetek. A tegnap este Goroszlón voltunk evangelizációs estén a fiatalokkal. Mivel Hiri Jancsinak a felesége(Matild) ugyancsak goroszlói, ezért ők is eljöttek és aki nem fért be a buszba az jött velük. Így voltunk vagy 13-an innen Érszőllősről, de ott voltak a ballai fiatalok is akik nagyon szépen énekeltek(4 hangra). Egészen megtelt az imaház úgy hogy még a karzatban is ültek. A Lukács ev. 16. részből olvastam az igét és hirdettem az evangéliumot. Az összejövetel után még beszélgettünk és imádkoztunk Böjthe Lacival(ő a baróti körzetből nősült oda lsd. tavalyi bejegyzések) majd vacsorára Domokos Endréékhez voltam hivatalos. Oda átjött Domokos Ernő is és addig beszélgettünk és imádkoztunk hogy fél tizenkettő lett mire elindulhattam hazafelé. Éjfél után értünk csak haza, de a fiatalok szerint is megérte a misszió út.
Ma délelőtt 10-től Kéczben voltam a magyar gyülekezetben, majd utána 12-re átmentem barnább bőrű testvéreinkhez, mert a délutáni úrvacsorai alkalom előtt testvéri órát tartottunk. Egy ilyen életerős gyülekezetben mindig kerülnek ügyek-problémák, amiket rendezni kell. Most is egy óra után mentünk csak ebédelni és délután 3-tól már ismét együtt voltunk. Újból volt gyerek bemutatás(a múltkor is volt és úgy néz ki hogy a jövő hónapban is lesz) ami után megtartottuk az úrvacsorai alkalmat. Nem tudtam megvárni az alkalom végét, mert igyekeztem hogy elérjek Érmihályfalvára az esti evangelizációs alkalomra. Oda is elkísértek az érszőllősi fiatalok akik szépen és eredményesen szolgáltak(énekek, bizonyságok). Ott a Mk. ev 2:1-12 alapján hirdettem a Krisztus által megszerzett bűnbocsánatot minden megtérő bűnösnek. Hála van a szívemben azokért akik a felhívásra pozitívan reagáltak és jelezték hogy szükségük van az Úr Jézusra. Hiszem hogy az Úr meg is tartja őket.
Még soha eddig nem voltam abban az imaházban, pedig a dédnagyapám(Kónya Bálint) évtizedekig annak a gyülekezetnek volt a tagja és sokat prédikált arról a szószékről ahonnan én szólhattam ma este. Egy testvér az alkalom végén több anekdotát is elmondott vele kapcsolatban, pl.: Egyszer miközben a dédnagyapám igét hirdetett észrevette hogy a gyülekezet nagyrésze szundikál, ezért beszédének ilyen fordulatot adott "...most pedig elmondok a testvéreknek egy szééééép mesét."- erre mindenki felkapta a fejét, amit nagyapám felvont szemöldökkel nyugtázott és így folytatta -"Na ugye hogy a mesére odahajtjátok a fületeket és arra jobban figyeltek..." Máskor meg hangosan elkiáltotta magát: "Tűz van!!!................ a pokolban és oda kerül mind az aki átalussza az evangéliumot." Néha ilyen huncut volt az én nagyapám még 80 évesen is...
Novák Zsolt az Úr kegyelméből ma(február 17-én) lett 35 éves.

Áldás
Mielőtt a világ meglett
Ő már téged eltervezett
Téged Ő már akkor szeretett.
Testedet Ő alkotta, lelkedet
Ő formálta
Azért vagy mert Ő akarta
Refr.:
Áldjon meg téged az Úr
És őrizzen meg téged Ő
Világítsa meg rajtad
Arcának fényét
s könyörüljön terajtad Ő
Fordítsa tereád
Az Úr az Ő orcáját
Adjon tenéked békességet
És hozza el az Ő országát
V:
Mikor elszakadtál tőle Ő utánad
jött a földre
Helyetted Ő ment keresztre
A halálból kihozott, sebeivel meg-
gyógyított
vérével tisztára mosott
Refr.:
Áldjon meg téged...
V:
Megmentette a lelkedet,
Tőle kaptál új életet
Mert Ő maga a szeretet
Ő a te édesapád
Országa a te hazád,
Míg odaérsz Ő vigyáz reád
Refr.:
Áldjon meg téged...
(IV. Móz. 6:23-27)
/Új Forrás/
2008. február 16., szombat
Szombat
Végül csak nem mentem a feleségemért(apósomékkal jött haza este későn), hanem Ferenczi Béla és Ferenczi János testvérekkel mentünk estére Szentimrére. Micskére hazavittük a kölcsönkapott buszt(Ferenczi János vezette), onnan pedig már csak az én kocsimmal mentünk tovább. Eddig még soha nem jártam Szentimrén, ami Szalárdhoz mintegy 2,5 km-re van. Arról nevezetes ez a falu hogy Szent István király fia, Imre herceg itt halt meg egy vadászat alkalmával(vadkan végzett vele) a legenda szerint. Van ebben a faluban egy forrás, amiből karvastagságban hatalmas nyomással ömlik a borvíz, rögtön egy kis patak is lesz belőle. Hoztam is haza belőle egy üveggel. Az ízét a szejkei borvíz ízéhez tudnám hasonlítani, mert egy korty után ennél is azt érzi az ember mintha petróleumot ivott volna. Állítólag nagyon jó az emésztésre, gyomor, epe és vese bántalmakra. A forrás fölött van egy réztábla, melyen ez áll: "Életvíz forrás"
A gyülekezetben(ifj. Szabó Mihály itt a lelkipásztor) is elég sokan megjelentek és úgy tapasztaltam hogy a faluban levő forrás ellenére azért van szomjúság az evangélium iránt. Az öszejövetel végén imádkoztam azokkal(egyikkel még az imaházban, a másikkal az otthonában) akik döntöttek az Úr Jézus mellett. Az Úr tartsa meg őket! Ma estére és holnapra a pestszentimrei baptista gyülekezet(testvérgyülekezetek ezek?) lelkipásztorát Háló Gyulát és énekkarát várják. Imádkozzunk értük!
Ha az Úr is megsegít akkor én ma estére Goroszlóra megyek a fiatalokkal. Ott is ev. alkalom van. Uram segíts és tégy áldássá!!!

2008. február 15., péntek
Péntek
Sűrű pelyhekben hull a hó. Ezen a télen csak most látok ilyet itt Érszőllősön. Valamikor december elején is havazott de akkor csak esett mint az eső és nagyon kevés maradt meg belőle, most meg hull és már elég vastag a hótakaró. Jó hogy még az este hazahoztam az autót Krasznáról. Miután hazajöttem Kéczből(este kilenkor), ahova Ferenczi Béla és Rend Jenő(Margittáról) testvérekkel mentem telefonált Barni(Dimény) hogy kész az autó és mehetek utána. Hála az Úrnak! Nem akartam halasztani a dolgot és két hetes pihenő után ismét munkára kész a T4-es.
Azt írtam hogy a feleségem Debrecenben van...? Szerda este az alkalom után vittük át Jánosékkal, hogy a csütörtöki orvosi vizsgálatra ott legyen. Aztán még egyéb feladatot is bíztam rá, pótolja a hiányzó okmányokat(forgalmi, zöldkártya). És lőn. Egy nap alatt minden feladatot elvégezett ami rá volt bízva. Mehetek utána...

2008. február 14., csütörtök
Csütörtök
A tegnap este nem tudtam elmenni Micskére, pedig szerda esténként ott a helyem. Mivel még mindig nincs kész az autó, ezért id. HIri János testvérre számítottam, hogy majd megkérem őt és ahogy eddig is most is szívesen elvisz. Csak (hála az Úrnak) az történt hogy megszületett a 8.(remélem jól számoltam) unokája és a fia(Zoli) elment az autóval a szülészetre. Telefonáltam tehát Tripó Istvánnak(gyül. elöljáró, civilben polgármester) hogy sajnos nem érek el Micskére, ezért itthon maradok. Nem is volt ez véletlen, mert azok akik be voltak osztva imaórára nem érkeztek el az alkalomra. Ezért felcseréltük a szerdát péntekre és megtartottam a bibliaórát a Nehémiás könyve 6. részből. Nagyon jó esténk volt, aminek a végén még megrovásban is részesültem(tettes: a feleségem, társtettes: Hiri Matild) azért, mert nem hagytam elegendő időt az imádkozásra(kb. 20percig imádkoztunk).
Mikor kijöttünk az imaházból azt kérdezik a testvérek:
-Kész van a testvér autója?
-Nem, még nincs kész...
-De akkor kié az a mikrobusz az udvaron?
-Hol....?
-Itt az udvaron...
Nézek arra és tényleg ott parkolt egy Renault mikrobusz. Mondom, biztos a micskei polgármester jött utánam hogy elvigyen, de aztán jött Ferenczi János és közölte, nem elvisz az autó, hanem azért van itt hogy használjam. Tripó István ugyanis megelégelte a sok nyafogást az autó miatt és küldött egyet használatra. Egészen meg voltam hatódva...

2008. február 13., szerda
Szerda
Ismét végighallgattam a szerda evangelizációs estét(az érszőllősit) amikor édesapám szolgált itt Érszőllősön. Mit is írjak... ? Újra volt üzenet amit megszívleltem Jób történetéből...
Úgy vettem észre hogy nagyon hasznos még a lelkipásztornak is aki sokszor prédikál, más igehirdetéseket meghallgatni, hogy ne csak a sajátjával legyen el... Alapjában véve az ember önközpontú és nem kivétel ez alól a lelkipásztor sem. Mindennap meg kell harcolni azt hogy Krisztus és a másik legyen előttem, akiért küzdök. Ha ez nem sikerül akkor csak öntömjénezés még az igehirdetés is. Mintr ahogy egyik alkalommal azt kérdezte tőlem az igehirdető: Na mit szólsz? Jó voltam...? Erdeményes volt a szolgálat? /Tényleg többen maradtak vissza imádkozni/ Azonban minden elismerés mellett valami keserűséget éreztem a szívemben...
Hálás vagyok az Úrnak aki mások prédikációján keresztül is üzen nekem... Lelkipásztoroknak is ajánlom/külünösen azoknak akik sokat prédikálnak/, hogy minél több igehirdetést hallgassanak, mert javunkra válik!!!

2008. február 12., kedd
Kedd
Ma beteget látogattam, testi-lelki beteget. Hála az Úrnak nem volt hiába és azt tapasztaltam hogy a lélek hamarabb gyógyul mint a test.
Estére Bagosra mentem evangelizációs szolgálatra és egy jókora csapat is velem tartott. Jöttek a fiatalok is ezért 3 autóval mentünk. Nagyon nagy szeretettel fogadtak a bagosi testvérek, azért is mert több szálon is kötődik egymáshoz(ide-oda köttettek házasságok) a két gyülekezet. Nagyon sokan eljöttek a faluból is az istentiszteletre és figyelmesen hallgatták az üzenetet. A mi fiataljaink szolgáltak énekekkel és bizonyságokkal, majd én hívogattam a megtérésre.
Az alkalom után megvendégeltek a helybeliek és a fiatalokkal még én is maradtam énekelni, beszélgetni, de 10 órakor aztán szólt Gombos Miklós testvér(én az ő utasa voltam) hogy indulhatunk haza. Egy jó óra alatt haza is értünk. Hála és dicsőség az Úrnak!

2008. február 11., hétfő
Hétfő este
Délután 5 órára elmentem arra a konzultációra, melyet korábban említettem. Az alpolgármester hívott meg erre a találkozóra, ahová a faluban köztiszteletnek örvendő személyeket, vállalkozókat és a megyei tanács elnökét(Kiss Sándor) várták. Egy kicsit késtek az urak (Szabó Ödön a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke is itt volt), de nem kellett rájuk soká várni és amint megjöttek rögtön rá is tértek a lényegre. Közelednek az önkormányzati választások és szeretnék tudatosítani a választópolgárokban azokat az eredményeket, amelyeket az RMDSZ ebben a ciklusban itt, helyi-megyei szinten elért. Szó mi szó, amióta Bihar megyének magyar vezetője van azóta ha nem is dőlt, de szépen folyt a pénz a magyar településekre is... Minden rendben is volt az eredmények ismertetésével és a buzdítással hogy össze kell fogni, de mivel a mi megyei elnökünk elég szabadszájú ember és tudatában is van fontosságának, egy-két olyan megjegyzést is elengedett ami a 3. parancsolatot("Az Úrnak a te Istenednek nevéthiába fel ne vedd!") és engem is sértett. Először én kértem szót a hallgatóságból és egyéb kérdéseim mellett, azt kértem tőle hogy a továbbiakban tartózkodjon a csúnya beszédtől, mert az ide nem illik. Becsületére legyen mondva hogy mentegetőzése mellett bocsánatot kért és a későbbiekben nagyon is vigyázott a szavaira. Úgy láttam hogy nem volt ez neki könnyű, de sikerült... legalábbis addig amíg ott voltam. Úgy gondolom hogy minden hívő ember felelőssége, szólni és figyelmeztetni a vétkezőt... nem csak a lelkipásztor kötelessége ez. Ha a keresztyének nem lennének némák(nem csak mosolyognának kínjukban, hanem tiltakoznának) amikor Istent szidalmazzák úgy gondolom kevesebb káromkodás hangozna el és akkor mennyivel szebb lenne ez a világ... Hat óra 10 perckor muszáj volt eljönnöm, mert a kéczi testvérekkel mentünk Szalárdra a roma gyülekezetbe evangelizációs alkalomra.
A vak Bartimeus története volt az igehirdetés alapja, de nem csak én szolgáltam hanem azok is akik velem voltak(Varga Kálmán, Varga Mihály, Kerekes Endre, Ferenczi Béla). Hála az Úrnak jó együttlétünk volt és meg van a reménység arra hogy estéről estére egyre jobb lesz...
Tizenegyre érkeztem haza amikorra már alusznak a gyerekek. Eggyel kevesebben vagyunk... Csak délután ment el Jémina Gyergyóba és már hiányzik...
Holnap a bihari missziókerület lelkipásztorai találkoznak Élesden, amire sajnos nem tudok eljutni és nem csak azért mert még nincs kész a kocsi... Pedig aki ismer az tudja hogy nem szoktam hiányozni ezekről az alkalmakról... Kívánom hogy az Úr áldja meg azt az együttlétet!

Egy linkkel bővült a blogok listája az oldalamon. Sinka Csaba blogjára akadtam rá nem rég és jónak látom felhívni rá a figyelmet, mert építő gondolatokat fogalmaz meg...
Ma reggel voltam Margittán hogy a károsult(lsd korábbi bejegyzések) javítási költségeit rendezzem. Egy kis meglepetés ért mert úgy gondolta, hogy ha már a jobb oldala megsérült a kocsinak akkor itt az ideje hogy az egész elejét rendbe tegye, persze nem a saját költségén... Mikor nézem az autót hát az eleje egészen újnak tűnt, mert teljesen le volt festve. Kifizettem a festést és az anyagot is, de szóvá tettem neki hogy erről nem beszéltünk. Még lesznek utómunkálatok is az autón, de azt hiszem hogy abba már ő is be kell szálljon. Eddig már kb 11 milliónál tartunk(alkatrész 2,5 millió, festés 4.5, javítás 3.5) és még lesz vagy 2,5 millió utósimítás. Na mindegy..., nem panaszkodom csak kiírom hogy más is tanuljon... és legyen éber.
Délután Novák Zsolt járt nálunk. Magyarorszégról jött és ment haza Gyregyóba. Elvitte Jéminát magával a nagyszülőkhöz. Zilahon csatlakozik hozzájuk Budai Kamilla is úgyhogy édesapámék biztosan nem fognak unatkozni...
Most abbahagyom az írást mert készülnöm kell a ma esti ev. alkalomra. Szalárdra megyek este 7-re a roma gyülekezetbe. Ott még soha nem voltam, de remélem hogy mégsem leszek idegen....

Szombat-Vasárnap
A tegnap délután három órakor elindultunk Ferenczi Béla és Gombos Miklós testvérekkel Szilágypérba. Egy hívő házaspár(Erdei Sándor és a felesége) hívott meg hozzájuk. A férj mintegy 3 éve, a feleség pedig a tavalyi női csendes napon(Hargita Tábor) adta át életét Krisztusnak és azóta nagyon buzgón keresik Isten akaratát. Minden alkalmat megragadnak csakhogy hirdettessék az evangélium az ő falujukba is. Gál Győző testvér szokta őket látogatni és rendszeresen van alkalom egy kimondottan erre a célra megvásárolt régi kis házikóban. A rövid családlátogatás után mentünk is az imaterembe ahová hívogatott az Erdei házaspár. Végül megtöltöttük a helyiséget(vagy 20-an voltunk) és megkezdhettük az evangelizációt. Sokat énekeltünk, bizonyságok is elhagzottak, majd következett az igehirdetés, ami után hárman is jelezték hogy szeretnék ha imádkoznánk értük. Áldott legyen az Úr neve azért a mukáért ami ott folyik! este kkilenc is elmúlt mire haza keveredtem és ezek után még a szomszédban is be kellett üzemelni egy linuxos gépet. Éjfél után tértem csak nyugovóra, de aludtam eleget.
Ma reggel Tripó István(a micskei gyülekezet vezetője /civilben polgármester) jött utánam fél kilenckor, mert nincs még kész a kocsim(ezuton is kérek szépen minden krasznai ismerőst, testvért, ha csak egy szóval is de buzdítsák azokat a nagyon megterhelt munkásokat ott a Dimény szervízben, hogy a kötelező negyed éves szervízt ejtsék már meg azon a kivénhedt, de még járóképes Transporteren). Délelőtt és délután Micskén szolgáltam a vezérfonal szerinti igékből.
Ebédre Hubert testvérékhez hívtak ahol a tartalmas ebéd után még egy fél órás pihenésre is futotta az időből. Nagyon jó és kényelmes ágyuk van, a fél órai pihenés ott, majdnem felért egy éjszakaival. A legenda szerint még az én édesapám is megpihent még akkor amikor kevesebb évet számolt mint én most.
A délután folyamán jutott el a tudatomig az, hogy ezzel a blogolással vigyázni kell mert túlzott óvatosságra késztetheti velem szemben azokat akik tudnak róla. Történt ugyanis hogy egy régi történeti esemény(micskei gyül. történelme) nyomában haladva feltettem a kérdést Hubert testvérnek az asztalnál ülve:
-Tessék csak mondani Hubert testvér, hogyan is volt az amikor....
-Jól vigyázzon apu mit mond....! Szépen mondja el, mert Ildikó(Gödöllőről) figyelmeztetett, hogy óvatosnak kell lenni Efraimmal. Kiírja az internetre amit hall... - mindezt Mancika szúrta közbe
.
-Jaj, jaj hát azért nem kell attól tartani hogy ami kimondottan bizalmas információ, az közszemlére kerül...- nyugtatgattam.
Végül mégis csak elmondott mindent Hubert testvér és nem is irok ide le mindent, de azért jó figyelmeztetés volt ez nekem... Nem mondom hogy mindig objektív vagyok, vagy sohasem tévedek(volt már bocsánatkérésem is egyik másik blogbejegyzés miatt amit privát levelezésben folytattam le), sőt nagyon szubjektívek olykor az írásaim, de egyáltalán nem mások ellen irányul amit írok, hanem inkább magamról és az én Uramról adok közre információkat. És ha ezek közé egyéb is keveredik, akkor annál színesebb lesz ez a napló. Én amúgy is elég "hétköznapi" vagyok.
Este 5 órától Szalárdon voltam evangelizációs alkalmon. A 38 éves beteg gyógyulásának a történetét olvastam fel a Jn. 5.-ből majd hozzá a 24-29. terjedő igéket.
"Bizony, bizony mondom néktek, hogy a ki az én beszédemet hallja és hisz annak, a ki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre.
Bizony, bizony mondom néktek, hogy eljő az idő, és az most vagyon, mikor a halottak hallják az Isten Fiának szavát, és a kik hallják, élnek."Ján 5:25
Az alkalom végén többen válaszoltak a felhívásra akikkel vissza maradtunk imádkozni. Az Úr segítse meg őket hogy megállhassanak Krisztus mellett! Imádkozni kell értük.
Tripó István testvér hozott haza kilenc óra után(náluk vacsoráztam) és eléggé terhelte a lelkiismeretemet azzal hogy nem fogadta el az utikoltséget, de végül felszabadított azzal hogy azt az Úr munkájára szánja. Áldja meg az Úr! ....én is áldom.

2008. február 9., szombat
Péntek
Igaz hogy már szombaton írom ismét a blogot, de magyar idő szerint még péntek van. Ezért azt mondom hogy a mai napon nagyot léptem előre a kommunikációs gyalogösvényen(a sztráda még nincs kész), mert aktiválták a mobil internet csomagot az Ebaptifon előfizetésemre. Ahogy mondtam ez csak gyalogösvény a 3G+ -hoz képest, mert itt csak EDGE szolgáltatás van ami azt jelenti hogy 7-8 kb/s sebességgel jöhetek mehetek és néha akadozik a forgalom, de legalább fix összeget fizetek havonta(20 EUR) és nem vagyok sem időhöz sem térhez kötve Ahol térerő van ott internet is van a laptopon. Sőt ha valamelyik megyeszékhelyre vetődök akkor ott a 3G+ is elérhető, ami igazán szélessáv... Hála az Úrnak hogy ennyire megoldódott a helyzetem...
Ma délután volt benn nála az alpolgármester és meghívott hétfő délutánra egy informális megbeszélésre amelyen a Bihar megyei tanácselnök is részt vesz. Remélem hogy eredményes lesz a találkozó, habár a politika és lelkimunka nem egymást fedő fogalmak, de nem is egymást kizáró lehetőségek... Az Úr adjon bölcsességet!
Estére Paptamásiba mentünk Hiri Jánossal és Kovács Tiborral evangelizációs alkalomra. Ott Albert István Zsolt a lelkipásztor és mivel szombaton Biharban voltam ami ugyancsak ahhoz a körzethez tartozik, egy héten belül kétszer is találkoztunk. Ritkán esik meg ez szolgatársak között ilyen elfoglalt időben, de jó volt együtt lenni és szolgálni is a Péter elhívásából... "Eredj el tőlem, mert bűnös ember vagyok"-mondta Péter Jézusnak, de Jézus nem hogy elment volna hanem egy életre magához vonta. Ezt kívántam minden jelenlévőnek, akik nagyon figyelmesen hallgatták az ígét. Kovács Tibinek is nagyon jó, élő bizonyságtétele volt. Ki sem néztem volna belőle a korábbiak alapján, hogy az a szűkszavú zárkózott fiatalember még ennyi ember előtt is így tudjon beszélni... de hát az Úr csodára képes... Ez a fiú már nem az aki volt és akinek ismerték, hanem Krisztusban új teremtés... és...és.... én csak csodálom és imádom az Urat!
Mire fél 12-re hazaértem a feleségem már otthon volt. Apósomék hozták haza még éjfél előtt.
Áldott hétvégét és jó feleséget mindenkinek!

2008. február 7., csütörtök
Szerda-Csütörtök
Csütörtök
Mire reggel felébredtem, már csak Juditkával ketten voltunk a lakásban. Apósomék munkába, a feleségem pedig az egytemre ment. Ebből ki lehet találni hogy már kilencet mutatott az óra mire kinyitottam a szemem. Jó volt kipihenni magam, de sajnos ennek az lett a következménye hogy nem tudtam megkérdezni a feleségemtől a honlapjának az ftp jelszavát, ami nélkül nem lehet feltölteni az igehirdetéseket. Próbáltam telefonon is elérni de nem vette fel. Azonban hiába reménykedtem, mert amikor hazakerült délután kiderült hogy ő is elfelejtette. Valami reménysugár azonban maradt, mert le van neki valahova írva, csak most nem találta meg... így a feltöltésre még várni kell. CD-re azonban már bárkinek meg udom írni az egész hetet.
Napközben jártam a várost számítógép alkatrészek után és nem hiába, mert mindent megvehettem és jó árban azoknak akiknek gépet szereltem. Az új gépekre most az UHU linux 2.1-es változatát telepítettem, mert szabad szoftver és magyar...
Estére megérkeztek Hiri Jánosék is Debrecenbe, akik hazahoztak, de Vámospércsen meg kellett állni mert ott rendeltek tőle valamit és méretet kellett vegyen. Debrecen és Vámospércs között egy autó elütött egy biciklist aki azonnal meghalt. A rendőrök éppen akkor rögzítették a nyomokat amikor mi odaértünk. Hála az Úrnak mi minden gond és baj nélkül hazaérkezhettünk, de nagyon sajnáltam nem csak a halottat, hanem azt is aki elütötte... Hiába nem ő volt a hibás(kivilágítatlan volt a kerékpáros), de mégis nagyon megviselheti az embert ha valakinek a halálát okozza...
Az Úr ettől is őrizzen meg... de ne csak engem!
Szerda
Bányai János testvér keresett ma délelőtt és hívott evangelizációs alkalomra Fugyiba, de már nem vállalhattam. Azonban március 4.-ét megígértem neki Siterbe. Itthon Érszőllősön ebben a hónapban sem a szerdai sem a pénteki napokon nem leszek itthon, de még a vasárnapok klözül is csak az utolsónak a délelőttjét töltöm itthon. Remélem hogy amint vége lesz a télnek, több idő marad itthon a nyáj gondozására, mert most úgy vagyok vele mint ahogy az Úr Jézus mondta, hátrahagyom a 99-et és megyek az egy elveszettet keresni(evangelizálni).
Ma este Micskén voltam, ahová Gombos Miklós testvér vitt el. Miután hazajöttünk megérkeztek apósomék akik jöttek a feleségemért mert neki csütörtökön, pénteken órái vannak és én is megragadtam e lehetőséget. Eljöttem velük Debrecenbe. Számítástechnikai ügyben és kocsi ügyben is kellene valamit mozdítani holnap, hogy adjanak egy új forgalmit.
Elutazás előtt még beszélgettünk Gál Gábor barátommal telefonon és gratuláltam neki az első helyhez, amit az országos fotómagazin januári pályázatán szerzett. 4000 kép közül az övé lett a legjobb és én már akkor láttam amikor mások még fel sem fedezték...:) Az Úr áldja meg! Legyen ott a neve az életnek könyvében is!

2008. február 5., kedd
Kedd
Hála az Úrnak megoldódni látszik a gyerekek gondja... Van egy fiatal házaspár(Füstös Ernőék 5 gyerekük van) velünk egyidősek innen a gyülekezetből, ahol a feleség kémeri származású. Ez azt jelenti hogy a testvérei Kémeren élnek. Van neki(Évike) egy 27 éves húga(Lidia), aki vállalja hogy eljöjjön hozzájuk segíteni, mert tavasszal építkezni akarnak de a délelőttöket nálunk fogja tölteni. A feleségem számára ez nagy áldás, mert így nyugodtan tud tanulni...
A tegnap este egy jó hírt is olvastam a Mike József leveléből amit minden pásztornak elküldött. Az Úr a belényesi körzetbe vezényelte... Na nem annak örülök elsősorban hogy közelebb leszünk mint ahogy ott a Székelyföldön(habár ez sem elhanyagolható kiváltság), hanem annak örülök inkább hogy az ő története is azt mutatja, rábízta magát teljesen az Úrra és engedelmeskedik... Az Úr tegye gyümölcsözővé munkáját a belényesi körzetben!!! Úgy is lesz.... meglátjátok.
Ma este a nagyváradi Betlehem gyülekezetbe mentem evangelizációs szolgálatra. Mivel jelenleg a kocsim a Dimény szanatóriumban van gyógyüdülésen(péntektől), ezért id. Hiri János testvért kértem meg hogy vigyen el Betlehembe. Nyugdíjas lévén(csak önszorgalomból dolgozik a fia cégében) örömmel vállalta ezt a szolgálatot. Áldja meg az Úr érte! Munkatársként velem jöttek még Gombos Miklós és Lippai János testvérek. Könnyebb ha nem egyedül kell az aratásba beállni...
Az igehirdetés alpja a Lót megmenekülésének a története volt az 1Móz.19.-ből.
-Kik vannak még itt hozzádtartozók? -nekik is fel van kínálva a szabadulás. Ne csak magadra gondolj!
-Ne vedd tréfára az ítéletről és a menekülésről szóló üzenetet!
-Vajon komolyan vesznek-e téged mikor az evangéliumról beszélsz? Lótot nem vették komolyan a vejei... Úgy viselkedj és úgy élj hogy amikor bizonyságot teszel akkor az legyen hiteles!
-Ragadd meg a tétovázót! Van amikor fizikai segítség kell annak aki már hisz, de még nincs ereje elindulni, elszakadni... Ne habozz! Fogd karon és mentsd! Az angyalok csak két két személyt ragadtak meg és vittek ki a városon kívülre. Nekünk minden újjunkra jutna ember és többek is vagyunk mint az angyalok...
- Vigyázzz!!! Nem mindenki aki elindult jut célba! Ha már úton vagy, ne nézz hátra, egy pillanatig se sajnáld azt amit elhagytál!
Ezek voltak a prédikáció főbb pontjai... Úgy láttam hogy figyelemmel hallgatták és ketten nyilvánosan is jelezték a felhívás alkalmával hogy el akarnak indulni... Imádkozni és böjtölni kell
értük...

2008. február 4., hétfő
Hétfő este
Reggel meghozta a polgármester az igazolást a büntetés befizetéséről. Még a múlt heti koccanás miatt róttak ki a feleségemre egy 5 milliós büntetést, de csak a felét kellett befizetni... A polgármester a jegyzőkönyvet illetve a nyugtát a helyi rendőrrel be is küldte a margittai rendőrségre. Azért mi is bementünk Hiri Jánossal Margittára az alkatrészek miatt (mára rendeltük), miután Zsolt Magyarország felé vette az irányt. Voltunk a szerelőnél aki a megütött Daciát javítja és úgy 4-5 millióra taksálta a munkadíjat, + erre jön még a festés. Ha minden rendben lesz akkor a jövő hétfőn kész lesz a károsult autója. Remélem hogy a mienk is sorra kerül a héten Krasznán(vezérműszíj, olaj, üzemanyag szűrő csere stb...). A mai nap hátralévő részében az evangelizációs hét hanganyagán dolgoztam, hogy mire széles sáv közelébe kerülök, fel tudjam tölteni a nettre. Mirjámot a tegnap elvitték anyósomék Debrecenbe, mert most itt nálunk szünidő van, így csak a kisebbek maradtak itthon akik már le is feküdtek. Ezen az estén én is ma fogok lefeküdni, nem úgy mint a múlt héten amikor is mindig másnap volt már mire nyugovóra tértem.
Köszönök minden imatámogatást, biztatást és bátorítást az Úr Jézus nevében!!! Rám fért...

Szombat-Vasárnap-Hétfő
Végre sikerült időt szánni a blogírásra... Már bántott a lelkiismeret hogy miért nem írok, de egy szerűen nem jutotott rá idő. Pedig jó dolog mindennap lejegyezni ami történik, mert most már nehezebb visszaidézni a napi történéseket.
Szombat
A feleségem és Hiri Matild úgy egyeztek hogy szombaton nálunk, vasárnap pedig náluk ebédel a vendég, így hát együtt ebédeltünk Zsoltival, ami a beszélgetés miatt a késő délutánba is belenyúlt. Utána imádkoztunk az esti alkalmakért és egyikünk ő is én is elvonultunk készülni az esti evangélizációkra, ő az érszőllősire én pedig a biharira.
Hat óra előtt valamivel, csoda történt pedig szombat volt... Miközben Zsolt imádkozott az esti alkalomért az Úr meggyógyította. Egy csapásra, helyesebben egy érintésre("Kezed ha megérint már elég...") elmúlt a fájdalma (fájdalomcsillapítókkal és felkötött karral érkezett hozzánk) és minden továbi nélkül tudta mozgatni a karját. Ő maga is csodálkozva vette tudomásul hogy már nincs szüksége segítségre az öltözködéshez, pedig ezért hozta magával Dániel fiát. Örömmel adtunk hálát a gyógyulásért és dicsőítettük az Istent. Az esti alkalmon aztán bizonyságot is tett arról amit az Úr tett, de hozzá tette hogy sokkal nagyobb dolog lenne azonban ha valaki megtérne...
Mi Lippai testvérrel(gyülekezetünk vezetőségi tagja) hét órára a bihari gyülekezetbe igyekeztünk ahol Albert Zsolt a lelkipásztor. A Novák Zsolt kocsijával mentünk, mert az enyém Krasznán van még. Öt percet késtünk a csoda és a forgalom miatt, de azért hiszem hogy nem botránkozott meg ebben senki. Azon az estén Lázár feltámasztásának története volt az evangelizációs igehirdetés alapja a János evangeliumából.
1. Jézus nem közömbos szerettei fájdalma láttán (Fáj e neked a "lelki halál" állapotában lévő hozzátartozód annyiora mint Máriánka és Mártának a Lázár halála?)
2. Jézus kérdez (Te tudod e hogy hoool van az akiért aggódsz?)
3. Jézus parancsol (Először neked kell engedelmeskedni hogy az Úr Jézus a halottal foglalkozzon)
Eddig csak a hivők, az élők számára volt üzenet
4. Jézus hív (név szerint szólít) és a halottak meghallják az ő szavát
Ez már a "halottaknak" szólt
Vacsorára Albert Zsolt lelkipásztorral együtt hívtak meg a bihari testvérek, aminek elfogyasztása után elindultunk hazafelé.
Vasárnap
Délelőtt itthon szolgáltam a Józsué könyvéből a még birtokba nem vett örökségről. Nagyon gazdag volt az ige asztala ami mellett állhattam. Az alkalom második felében úrvacsorai alkalmunk is volt. Mielőtt ebédeltünk volna, volt egy jó óra amit a térdeinken töltöttünk egy fiatalemberrel(Kovács Tibor) innen a gyülekezetből, akit akkor született újjá. Nagy volt a kegyelem kiáradása... Délután háromtól a kéczi gyülekezetben szolgáltunk együtt Zsolttal. Nagy szeretettel fogadtak a testvérek és nem is volt hiábavaló az ottlétünk. Hála az Úrnak!
Az esti összejövetelre már hazaérkeztünk idejében és örömmel tapasztaltam hogy "telt ház" várta az evangélium hirdetését. Nagyon sok vendégünk is volta környező baptista gyülekezetekből (Margitta, Debrecen,Vámospércs, Berettyószéplak, Micske, Kécz...stb) , de innen a faluból is. Először azok tettek bizonyságot akik a héten döntöttek az Úr Jézus mellett, majd ezt követte a Zsolt szolgálata. Az alkalom végén visszamaradtunk imádkozni azokkal akik ezt vágyták. Nagyon szép hetet tudhatunk magunk mögött és azt mondhatom testvéreimmel együtt hogy az Úr megáldott minket. Dicsősség neki!

2008. február 1., péntek
Csütörtök-Péntek
Péntek
A mai napon nagyon sok bátorítás érkezett hozzám. Többen felhívtak telefonon is és erősítettek. Már reggel a Mikeás 3:20(4:2) igével hívtak Barótról(Kónya Irénke) és ez folytatódott egész délutánig(Simon András zárta a sort)... Hálás vagyok az Úrnak a blogolás ezen áldásáért is: Imádkozó és bátorító testvéreimért, értetek. Áldjon meg titeket az ÚR!
Kora délután jött a gyülekezeti pénztáros hogy átnézzük a tavalyi év könyvelését. Hála az Úrnak hogy az adakozásban erős gyülekezet az Érszőllősi Baptista Gyülekezet.
Ezután elvittem az autót Krasznára, mert letelt a negyedév és vezérműszíjat meg egyebeket kell cserélni rajta. Zilahon Lajoséknál találkoztam Zsolttal és Krasznáról már együtt jöttünk haza az ő kocsijával, mivel az enyém ott maradt.
Este Zsolt a Zákeus történetét olvasta fel a Lukács 19.-ből és annak alapján mondtza el személyes bizonyságtételét majd hirdette az evangéliumot. Az összejövetel után mikor
Melindával vissza maradtunk imádkozni, az Úr megadta neki a teljes szabadságot a teljes bűnbánat és bűnvallás után. Öröm volt nézni miként ragyog az arca a boldogságtól. Bárcsak lennének még társai... ezért imádkozom.
Vacsorára Zsoltot a fiával(Dániel a fegyverhordozó) együtt elvitte a Gombos család. De mi sem maradtunk vendégek nélkül, mert Grétiék nálunk vacsoráztak. Vacsora után elvitték magukhoz 24 órára Mirjámot és Jéminát. Így most csend és nyugalom honol nálunk... idilli kép.
Csütörtök
A tegnapi bejegyzésből kimaradt a délelőtti alkalom. Délelőtt 10 órától ugyanis Kéczben voltunk a cigány gyülekezetben. Béla testvérben merült fel az ötlet először, hogy mi lenne ha szerda délelőttre szerveznénk a cigányoknak egy alkalmat. Az ötlet megvalósíthatónak tűnt, mivel azok is itthon vannak akik Mo.-n szoktak dolgozni. Telefonált is Béla testvér Kéczbe és össze is gyűltek az atyafiak szép számban. Édesapám még soha nem volt abban faluban, de mégis ismerték és az Úr megáldotta a szolgálatát, mert jó döntések születtek az alkalom végén. Az Úr tartsa meg őket.
Nekem ma reggel rázósan indult a nap...
(Ide annyit szúrok közbe, hogy eddig valahányszor amikor evangelizációs hetet szerveztünk, természetes volt hogy ilyen vagy olyan módon támadott minket a Sátán. A tavaly pl. a "szadista pap" című pletyka indult útra Baróton, közvetlenül az evangelizációs hét előtt. Hála legyen az Úrnak hogy megszégyenült a Sátán és nagy fájdalmára mégis eljöttek az emberek az alkalmakra és döntések is születtek.)
Eddig minden olyan zökkenőmentesen haladt előre az evangelizáción mintha az ördög szabadnapokat vett volna ki... Először arra gondoltam hogy nincs ereje, de mivel az érszőllősiek közül senki nem tért meg eddig, mégis csak tudomásul kellett venni erős jelenlétét. Méginkább imádkoztunk szabadulásokért és a tegnapi Jóbról szóló prédikáció után láss csodát... jönni kezdtek a bajok...
A feleségem 8 óra előtt elindult Debrecenbe terhesgondozásra. Éppen a lányokkal olvastuk a reggeli igét(Józsué írtotta a kánaániakat) és megérkezett az első csapás. Csörgött a telefon:
-Halló, Márti vagyok. Baj van.
-Mi történt?
-Margittán megütöttem egy parkoló autót kanyarodáskor és kellene jöjj hogy segíts, mert jönnek a rendőrök és velem nem tudnak beszélni.
-Rendben, megyek.
Mentünk is azonnal Hiri Jancsival és tényleg úgy volt ahogy a feleségem mondta. A Dacia összetört eléggé(még jó hogy régi volt és kb. 5 millióból megússzuk), de a mienknek csak kissebb sérülése lett(mégis bene lesz annyiban mint a Dacia). Semmi nagy baj gondoltam magamban, majd csak lesz valahogy. Bementünk a rendőrségre, leültettek és kérték a papírokat. Na itt következett a 2. csapás. Nincs meg a forgalmi... Kiesett a helyszínen? A rendőr szórta el? A határon nem adták vissza? Othon maradt, vagy a kocsiban? Nem lehet tudni. Szegény rendőr szerette volna hamar letudni ezt a kis koccanást csak úgy rutinból és erre tessék bonyolódik az ügy. Feleséget ott tartják, minket Jancsival elengednek haza hogy otthon is keressük a papírt. Ahogy lépek be a házba jön szembe velem Mirjám és mondja: Édesapám éppen most beszél tata telefonon haza és azt hallottam hogy Novák Zsolttal baleset történt. Leesett és eltört a kulcscsontja. Na nesze neked 3. csapás. éppen Zsoltot vártuk péntek, szombat, vasárnapra... Azonnal eszembe jutott hogy mindez azért van mert evangelizációs hét van. Aztán az is eszembe jutott amit a tegnap este hallottam Jóbról hogy: "Mindezekben nem vétkezék Jób, és Isten ellen semmi illetlent nem cselekedék."Jób 1:22
Az Úr adott erőt a feleségemnek és nekem is hogy délután 2 óráig amíg az ellenőrzés(R.A.R. mérnök leolvassa az alvázszámot, lekérik az uniós adatbázisból a kocsi adatait...stb.) és a károsulttal való megegyezés tartott kibírjuk türelemmel.
A végén azonban az Úr ezt is jóra fordította. Mostantól a margittai rendőrök is ismernek és tisztelnek(parinte din Viisoara) és közülük néhány nagyon istenfélő. Az egyik aki nagyon segítőkész volt és akivel sokat beszélgettem megígérte hogy eljön hozzánk egy kávéra és azért főleg hogy imádkozzunk. Ő azt mondta hogy sok rosszat csinált az életben és sokat hazudott, de papnak sohasem. Ezért is hiszem hogy felkeres...
Ma este az Ez. 18:20-32 alapján hirdettem igét. Ítélet után kegyelmet...a megtérőnek. Voltak vendégeink is Bagosról. Fiatalok akik bizonyságtétellel és énekekkel szolgáltak. Nagyon áldott együttlétünk volt ahol megtört a jég és egy fiatal lány(Melinda 16 éves) is megtért innen a faluból. Miután vissza maradtunk imádkozni megtapasztaltuk az Úr Jézus minden bűnt eltörlő, megújító, elpecsételő szereteteét. Az Úré a dicsősség!
Novák Zsolttal is sikerült beszélni és azt mondta, hogy annak ellenére ami történt igyekszik itt lenni. Hogyan lesz és miként majd meglátjuk. Imádkozni kell érte is... Próbára vagyunk téve, de hiszünk és bízunk abban aki elhívott!!!!!!!!!!!!
Áldassék az Ő neve!!!!!!!!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)