2007. július 7., szombat

Szombat

Ma reggel 5-kor keltem és hat óra körül indultam hetedmagammal Goroszlóra. Az út minden nehézség nélkül telt el. 12.45-kor már a menyasszony házánál voltunk. Két órakor kezdődött az istentisztelet és 16 óráig tartott. Ezen a különleges alkalmon a Máté evangéliuma 7. részből olvastam igét. Az Úr Jézus beszédét aki hallgatja és cselekszi az hasonlatos az okos emberhez aki a kősziklára építi az ő házát. Az alap három összetevőjéről beszéltem amire egy házasságot építeni lehet: Az Ige, aHit, és a Gyülekezet(Krisztus teste). Mind az ifjú párnak mind a gyülekezetnek szólt az üzenet. Bárcsak megmaradna a szívekben. Az igehirdetés után az énekkar szolgált, majd a Péter apostol első levelele első részéből olvastam igét:
"16. Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok.
17. És ha Atyának hívjátok őt, a ki személyválogatás nélkül ítél, kinek-kinek cselekedete szerint, félelemmel töltsétek a ti jövevénységtek idejét:
18. Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből;
19. Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén:
20. A ki eleve el volt ugyan rendelve, a világ megalapítása előtt, megjelent pedig az idők végén ti érettetek,
21. A kik ő általa hisztek Istenben, a ki feltámasztotta őt a halálból és dicsőséget adott néki; hogy a ti hitetek reménység is legyen Istenben.
22. Lelketeket az igazság iránt való engedelmességben képmutatás nélkül való atyafiúi szeretetre tisztítván meg a Lélek által, egymást tiszta szívből buzgón szeressétek;
23. Mint a kik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek ígéje által, a mely él és megmarad örökké."
Ezután megkértem az ifjú párt hogy hangosan imádkozzanak majd az egész gyülekezet hangos Áment(Úgy legyen!) mondott kérésükre.
Kösözöntésekkel folytatódott az alkalom amelyek közül külön kiemelkedett Román Mihály köszöntése aki a Baróti gyülekezet és körzet nevében köszöntötte az ifjú párt. Látszott rajta az izgalom, mert még soha nem beszélt ennyi ember előtt, de nem szégyenült meg hanem világosan és érthetően elmondta ami a szívén volt.
Délután 5-re jöttünk be Zilahra hogy elfogyasszuk az ünnepi vacsorát a gyülekezet menyegzős termében. Nekem az előétel már annyira elég volt hogy fél hétkor örömmel fogadtam el a fiatalok meghívását egy kis focizásra. Hétre elmentünk egy műfüves pályára és két órán keresztül rugtuk a lasztit. Békés döntetlent értünk el 12-12 lett az ertedmény miután már 12-9 -re is vezettünk. Mire kiegyenlített az ellenfél lefújtam a meccset. nagyon úgy nézett ki hogy nem álltak volna meg. Én pedig már nagyon elfáradtam(3 hónapja játszodtam utoljára), de amíg volt erőm ontottam a gólokat.(Azt mondja itt mellettem az unokatestvérem Leona hogy nagyképű vagyok, de hát ha így volt nem akarom letagadni). Azért a lelki élet pályáján többre szeretnék jútni. Kellemesen elfáradva tértem vissza Dánielékhez ahol egy kicsit megpihentem(zuhanyoztam) és nekifogtam e bejegyzés megírásához.
Adjon az Úr erőt a holnapi naphoz, mert szükségem van rá! Érszőllősön fogok szolgálni délelőtt, délután Magyarkécben, este pedig ismét Érszőllősön, ha az Úr is megsegít. Cipelem magammal Román Mihályt hogy szokja a missziót. Érte is lehet imádkozni...
Üdv. drága feleségemnek innen a messzi távolból :)
most megyek vissza hogy megnézzem a tortát, de nem eszek belőle, mert ügyelek magamra...:)
Holnap este ha lesz blog akkor nagyon későn lesz, mert Debrecenből írom ha írom...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Itt hozzá(m) szólhatsz...