2007. május 14., hétfő

Hétfő

A mai nap volt nekem a nyugalom napja. Lelkipásztoroknál általában ez így szokott lenni. Reggel nem keltem korán és a délelőtt még arra is volt időm hogy a méhek között legyek egy ideig. Nagyon nagy munkában vannak, van hordás van szaporulat. Bárcsak ilyen munkában és állapotban látna minket is az Úr, ez a gondolat futott át az agyamon.
Böythe Laci is meglátogatott, akivel átbeszéltük a csütörtök délelőtti szolgálatot(először fog igét hírdetni itt Baróton) Az Úr tegye eredményessé! Még be sem fejeztük, már érkeztek a Józsa testvérek a jó hírrel. Az ácsok elvállalták az templom tornyának elkészítését és még ebben a hónapban elkészül. Halleluja!
11-15 óráig áramszünet volt nálunk. Átballagam Gál Gabiékhoz, hogy megnézzem miként tudja eltünteni a rozsdafoltot a kocsijáról (nem digitális eljárással természetesen). A rövid szemle után kávészünetet tartottunk, elbeszélgettünk majd légpuskával célba lőttünk. Eddig nem is gondoltam, hogy tehetségem van az ilyesmihez, de rendre eltaláltam a célt, pedig egyik alkalommal egy vesszőre lőttünk vagy 20 méterről. Na azért Gabi jóval pontosabban lő, mivel néhány ezer golyót már elherdált eddigi évei során..........
Belegondoltam abba, hogyha Isten ígéjét annyira pontosan tudnám célbajuttani, mint ahogy lőni tudtam, már mennyivel több hívő ember lenne körülöttem.
Délután arra is jutott idő hogy a konyában megjavítsam a mosogató kagyló lefolyóját. Mivel ez nem a legjobban begyakorolt műveletsorok közé tartozik, igen nagy fokú koncentrációt tanúsítottam a munkálat során. Mégsem jött össze elsőre a siker. Szegény feleségem már alig várta hogy vége legyen, mert véleménye szerint ilyenkor nem is nagyon lehet hozzám szólni. Lehet hogy igaza van és tényleg ingerült vagyok akkor, ha valami nem sikerül elsőre. Van tehát még amiben változnom kell........
Borzási István testvér is felhívott és megkért hogy vegyek részt a székelyföldiek részéről(elnöki minőségemben) a debreceni missziós konferencián, ami a jövő hét végén lesz. Elvállaltam. Ezután a skype-on Novák Zsolt barátommal(testvéremmel) erősítettük egymást vagy 45 percen keresztül. Az Úr hallgassa meg az imánkat és neked is segítsen Zsolt a 10 napos próbában!!!! Ha az Úr is megsegít akkor június 10-én vendégül láthatom itt Baróton őt és Katona Imrét. Legyen áldott a jövetelük!
Este hét után megírtam Gabinak a konferencia egy részét és a Novák Zsolt énekeit egy CD-re amit Jutka, a felesége vitt el, de előtte még volt idő hogy beszélgessünk és imádkozzunk 3-asban.
Most már befejezem, mert a feleségem azzal nyaggat hogy segítsek neki egy honlapot összeütni és a webre felrakni, mivel ez náluk az egyetemen követelmény az info tantárgyból. Igaza van mert egy hete már megígértem neki és már a határidő végén vagyunk. Remélem még ma készen leszünk. Van egy bája annak ( ha valaki ilyenkor képre vinne minket...) , amikor a férj és a feleség együtt ülnek a monitor előtt és közösen akarnak alkotni valamit... Nem?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Itt hozzá(m) szólhatsz...