2007. május 17., csütörtök

Szerda

Most (0.15-kor) érkeztem haza és igyekszem még frissiben digitális formába önteni az elmúlt napot.

Ha nem lennék újjászületve akkor azt mondanám hogy a szerdai nap a hónap fekete napja volt. De mivel én hiszem hogy "Akik Istent szeretik azoknak minden javukra van..."Róm.8:28 ezért azt mondom inkább hogy 10 nappal a konferencia után elérkezett a próba ideje. Délután indultam vissza Debrecenből és minden komolyabb gond nélkül jutottam át a határon Váradra majd onnan tovább haladtam Kolozsvár felé. Útközben énekeltem és közben arról gondolkodtam hogy azok akik a tíz napos próbát vállalták, vajon most hogy érzik magukat.... Ők is ilyen jókedvüek mint én? Annyira el voltam gondolkozva hogy a Királyhágó előtti faluban 78 km/h-val radarba futotttam. Rendőr köszön szépen illedelmesen, én elismerem hogy igaza van megírja a papírt, végül együttérző mosoly kíséretében átadja a jegyzőköny egyik példányát. Annyira zavarba jöttem a kedves magatartásától hogy meg is köszönöm. Erre megjegyzi hogy bárcsak ne lett volna mit megköszönni. Nagyon meg voltam hatva( még debrecenben hallottam a híradásokban hogy M.o-n 5 rendőr megerőszakolt egy 21 éves lányt, korábban pedig az egyik rendőr a lelőtt bankrablót rabolta ki) és igen nagyra értékeltem a román rendőrök magatartását. Mielőtt nagy meghatódottságomban még örömre vetemedtem volna, betűzgetni kezdtem a jegyzőkönyvben az ákom-bákom szöveget és megállapítom hogy 150 RON a büntetés + 3 büntetőpont. Hát ez eléggé elszomorító, enyhítésképpen az is benne van hogy ha 48 órán belül fizetek akkor csak a fele igaz :)
Visszaülve a kocsiba azon töprengek hogy akkor én most bűnt követtem e el? Miért csak a büntetéstől érzem rosszul magam? Ha 50-en felül volt a sebesség mutató, vagy valahányszor átléptem a záróvonalat, stb. miért nem volt lelkiismeretfurdalásom? Végül azt állapítottam meg hogy nem hiába tesz különbséget a jog szabálysértés és törvénysértés között. Vannak játékszabályok, munkavédelmi szabályok, közlekedési szabályok, ilyen olyan alapszabályzat stb. amelyek megsértése véleményem szerint még nem bűn,de azzá válhat. Én szabálysértő voltam, aminek káros következményei is lehetnek (mintpl. a büntetés, baleset), de ez nem azonos a törvénysértéssel ami már a Biblia szerint is bűn. Eldöntöttem hogy szigorúan betartom a szabályt, akkor is ha nehéz. Azonban valahányszor elkezdtem énekelni vagy egyeben gondolkozni mint a vezetés már megint magasabbra kúszott a sebességmutató. Gyakorolni kell ezt még...
Kolozsváron megálltam a Metrónál ahol vásároltam egy keveset majd amikor a parkolóban helyet akartam változtatni nekimentem agy kék Daciának. Én voltam a hibás, pedig figyeltem. Az enyémnek semmi baja nem lett de a Daciának a jobb hátsó ajtaja és sárvédője behorpadt. Megállt a fiatalember és azt mondja semmi baj majd fizet a biztosító. Úgy van*-válaszolom és közben veszem elő a zöld kártyát. Meglepetésünkre azonban már rég (márc. 31) lejárt, illetve csak addig állították ki. Mo-n van biztosítva a kocsi és élő szerződésünk van ami magába foglalja a zöldkártyát is, de most nem egy évre állították ki mint a tavaly. Ez eddig fel sem tűnt. Hab a tortán. Gondoltam én hogy tízpróbában vagyok, de hogy ennyire erős azt nem. Már láttam magam előtt megint a nyájas rendőröket akik 50 millióra fognak büntetni a fiatalember szerint és kezdtem magam a tüzes kemencébe képzelni. Lélekben fohászkodtam hogy az Úr adjon valami kiútat. Erre azt mondja a fiatalember, hogy saccoljam meg a kárt és ha neki tetszik az összeg akkor megegyeztünk. Hát hirtelen úgy 7 milliót (kb. 55 ezer forint) mondtam. Azonnal rávágta hogy: Megegyeztünk! Még jó hogy volt nálam hitelkártya( mindenkinek tudom ajánlani, pontosan a váratlan helyzetekre találták ki) és kitudtam fizetni a talán kicsit túlbecsült kárt.
Mit mondjak? Nem voltam jókedvű és egy kicsit zúgolódtam is hogy 10 nappal a konfi után ilyen egyből szakad rám a vizsga. Felhívtam Gál Gabit hogy megkérdezzem mennyire jártam rosszul. Ő ugyanis minden üzleti ügyben nagyon jártas. Miután meghallgatott azzal vigasztalt hogy jó hogy nem egy Mercedesznek rontottam neki, mert az a sokszorosába került volna. Milyen igaza volt.... Ezekután egy kicsit még maktolódtam, de hálát adtam hogy nem történt rosszabbul és igyekszem megtanulni azt amit Isten tanítani akar.

Egy kicsit hosszúra nyúltam... Nézzétek el nekem és imádkozzatok értem.

Útközben beszélgettem az anyai nagybátyám feleségével(Ady Margit), aki már a 4. kemoterápiás kezelés előtt van és örül ha imádkozom érte. Teszem. Megkért hogy a blog végére tegyek egy igeverset.
Az ő kedvéért is tehát: Zsoltárok 37:10

http://www.biblegateway.com/passage/?book_id=23&chapter=37&verse=10&version=17&context=verse

2 megjegyzés:

  1. Drága Efraim! Eléggé furcsa a mi Urunk gondolkodása a miénkhez képest, magasabbrendű...
    Amikor mentem a konferenciára Tordán radarba futottam 90 km/h-val, kaptam 4 büntetőpontot és 117 lej büntetést. Mondhatom, nagyon le voltam törve, főleg, hogy még nem keresek pénzt, és a büntetést édesapámnak kellett kifizetnie.
    Aztán vasárnap délután, amikor jöttünk hazafele, Vékás Józseffel követtük egymást, repültünk hazafele, és belátható szakaszokon 100 fölött járt a mutató (sokszor településen is), amikor ő letért Nyárádtőn, én meg mentem tovább Marosvásárhely felé, rögtön az első kanyar után megint radarba futottam, 70-el :( (ez megint két pont és 39 lej)...
    Bár én nem vezetek annyit, mint te, tényleg van mit tanulni még ezen a téren...
    Sanci

    VálaszTörlés
  2. Pozitiv gondolkodásodat próbálom folytatni:szabálysértések,melyekért nem fizettél+kártérités a Daciáért=számlaegyenlités. Mégis csak jól végzödötta tiznapos próba.Hála Istennek...

    Édesapád

    VálaszTörlés

Itt hozzá(m) szólhatsz...